dirty little secret [dramione]

4

Hagytam magam, és nem állítottam le. Tudtam, hogy egyáltalán nem helyes ezt tennem, mégis szörnyen élveztem, és nagyon nem szerettem volna, ha abbahagyja. Miközben ajkai a bőrömhöz értek, képek villantak be. Láttam magam előtt Harry csalódott és Ron dühös arcát. El sem tudom képzelni, mi történne, vagy mit tennének, ha ez kiderülne. És mit tenne például az a patkány Pansy Parkinson, aki köztudottan halálosan szerelmes Malfoyba. És ha hihetek a kastélyban terjengő pletykáknak, ő Malfoy első számú ágyasa, vagy barátnője, vagy tudom is én, és minden lányt próbál kikészíteni, aki szintén ágyba bújik az ő szőke hercegével. Vagyis Malfoy ilyen szempontból is egy féreg, mert nem igazán érdekli Pansy, minél több lánnyal szeretne lefeküdni. És roppant előítéletes. És buta. És rosszmájú. És gonosz. De ezek mellett vonzó. Sőt, szörnyen vonzó. Nem csoda, hogy a lányok nagy része nem tud neki nemet mondani. Nem akartam beállni a sorba a többi lány közé, de ezúttal én sem tudtam neki ellen állni. Elgyengültem. Elgyengültem, mert megcsókolt. Ez volt életem első csókja. És elég különlegesre sikeredett. És azzal, hogy ő részesített benne először, valamiféle bizalmat adtam neki. Pedig nem akartam.
- Draco... - lihegtem, amikor kezét a fenekemre csúsztatta.
- Mi a baj, Mio? – susogta, majd megmarkolta a fenekemet. Apró nyögést hallottam. Még sosem volt részem ilyenben. Ahogy becézett, az is elég szívrengető volt. Gyönyörűen mondta ki ezt a pár betűt.
- Nem szabadna ezt csinálnunk... - próbálkoztam leállítani, bár közben tényleg nagyon élveztem, amit csinál. Nagy nehezen lehámoztam magamról a kezeit és mélyen a szemébe néztem. Oh, azok a gyönyörű kék szemek... Elgyengültem miattuk, ismét. Talán ez az egyik oka, amiért nem tudok vele tisztességesen beszélgetni. A szemei.
Nagyot sóhajtottam.
- Draco, ezt tényleg nem szabadna. Ha kiderül, mindkettőnknek annyi... - csóváltam meg a fejem.
- Nem értem, miért lenne vége bármelyikünknek is – húzott közelebb magához, de a mellkasánál fogva eltoltam magamtól.
- Ne legyél hülye! Kezdjük Harryvel és Ronnal, akik soha egy büdös szót nem szólnak majd hozzám, ha ezt megtudják.
- Nem kell nekik megtudniuk – feleselt.
- Egy griffendéles sem tudhatja meg – folytattam.
- Miért foglalkozol velük? Nem mindegy, mások mit mondanak rólad? – csúsztatta a zsebébe kezeit.
- Mondod ezt pont te – nevettem fel. – Fogadjunk, hogy nyápic módon megfutamodnál és mindent tagadnál, ha valamelyik mardekáros diák tudtára jutna ez a kis dolog. – Láttam rajta, hogy elgondolkodik. Rájött, hogy igazam van. – És ott van Pansy Parkinson, aki minden erejével azon lenne, hogy ott tegyen keresztbe nekem, ahol csak tud. Amit meg is értek, ő a barátnőd, én pedig nem akarok egy újabb lány lenni, akit meghúztál.
- Na álljon meg a menet! – vágott közbe, miközben az ujját a számra tapasztotta. – Pansy Parkinson nem a barátnőm, és nem is lesz soha, az a lány szörnyen idegesítő. És ki mondta, hogy meg akarlak húzni? Granger, te jó ég... Igaz, én sem szeretném, ha ez az egész kiderülne. Ezért nagyon sajnálom, de... De legyek én a bűnös, amiért késztetést érzek arra, hogy megcsókoljalak? – magyarázott, majd újra megcsókolt.
- Akkor sem szabadna – húztam el ismét a fejemet.
- Tudom – bólintott. – De ami tilos, az roppant szórakoztató, nemde bár? – Felnevettem.
Ezután veszekedés nélkül folytattuk az ügyelést. Néha ugyan egymás karjaiban kötöttünk ki, de amúgy tök normális volt az egész. Már amennyire normális lehet az, hogy ez az egész velem, és Draco Aranyvérű Malfoyjal történik.
Körülbelül hajnali két óra lehetett, amikor McGalagony professzor jött szólni, hogy mehetünk aludni.
- Malfoy! – kiáltott utánunk a professzor. Mindketten hátranéztünk. – Kísérje el Miss Grangert a hálókörletébe. Cormac már visszament.
- Épp oda indultunk – válaszolt a mellettem álló szőkeség. McGalagony döbbenten nézett rá. Ahogy én is.
- Ejha, csak nem sikerült megbeszélniük a problémáikat?
- Valami olyasmi – válaszolta Draco engem nézve, miközben rám kacsintott. Elpirultam, így inkább lehajtottam a fejemet.
Csendben lépkedtünk egymás mellett. Malfoy valóban elkísért egészen a Kövér Dáma portréjáig. Igazi úriember.
- Ettől függetlenül utállak, ugye tudod, Malfoy? – kérdeztem, amikor megálltunk a portré előtt.
- Megnyugodhatsz Granger, én is téged – húzta gúnyos mosolyra a száját. Nevetve csóváltam meg a fejemet.
- Nem így kéne elbúcsúznunk – mondtam.
- Ez nem egy mugli regény, és én sem vagyok Romeo, ne várj tőlem semmit – röhögött fel.
- Jó éjt, Draco – sóhajtottam, mert úgy véltem, elszórakozik ez itt magában, majd már fordultam is a portréhoz, hogy mondjam a jelszót.
- Granger! – kapott a csuklóm után, majd magához húzott. – Ez volt az első csókod? – suttogta.
- Igen... - motyogtam, majd szégyellősen lehajtottam a fejemet. De ő az államhoz nyúlt, és megemelte a fejem, hogy a szemébe nézhessek.
- Örülök, hogy velem történt meg – suttogott továbbra is, majd ma már sokadszorra, megint megcsókolt. Elmosolyodtam, majd hagytam, hogy elmenjen. Közben csak remélni mertem, hogy a Dáma nem fog árulkodni.