Save Your Soul

00 - Prológus

Carla Spectre Hollandia, Amszterdam, 2020. 03. 30. (szombat) 01:25

Hollandia Amszterdamjára holdfényes éjszaka köszöntött, a Kisebbik Világító ezüst fénye beragyogta a várost, végigfutott a csatornák vizén és megcsillant az eső áztatta háztetőkön. A levegő mozdulatlan volt, egy lélek sem járt az utcákon ilyen késői órán. A házak előtt biciklik sorakoztak, a csatornák szélénél horgonyzó lakóhajók lágyan ringatóztak a vízen.Az egyik hajóban hirtelen fény gyulladt, arany foltokat vetve a sötét vízre, majd pár perc múlva kialudt, és egy lány lépett ki az ajtón. Loboncos haját esőkabátja csuklyája alá rejtette, majd biciklire pattanva elindult a szorosan egymás mellett sorakozó, csendes házak között.

Carla nem tudta, hova megy, egyszerűen csak friss levegőre vágyott. Pár perce a hajóban újabb látomás tört rá, ezek mindig nagyon megviselik. Még mindig nem tanulta meg irányítani a képességet, amit a Nagyanyjától örökölt, a háta közepére kívánta az egész vele járó macerával együtt. Tudta, hogy mire használták az elődei, nagyanyja beszélt róla, és a hallottak nem töltötték el örömmel. Beleszippantott a csípős, kora hajnali levegőbe, s amíg gondolkodott, a bicikli zörögve gurult a kis sikátorok macskakövein, visszhangot verve a magas házfalakon. Mindig különcnek tartották, sosem voltak barátai, pedig ő tényleg mindent megtett, de nem tudott szabadulni attól, hogy látja a szellemeket, a világ e felén ragadt lelkeket és a szabálytalan időközönként váratlanul rátörő látomásokat.

Útja a kikötőbe vezette, a biciklit letámasztva a móló szélére ült és lábát belelógatta a jeges tengerbe. A sekély víz alján homályos foltok vibráltak, az amariták, vagyis apró vízi szellemek. Carla szerette figyelni őket, ahogy lebegnek a homokos tengerfenék felett, de a víz most zavaros volt, így alig látta a kis lényeket.Csendben üldögélve a Hold felé fordította fejét, csupa szeplő arcát ezüstbe vonta a mosolygó tányér, ahogy tágra nyílt szemekkel fürkészte a ragyogó égitestet. Ekkor viszont halk hangok és csörömpölés ütötte meg a fülét. A szomszéd mólónál éppen hajnali halászatra készülődött egy hajó, a sirályok álmatagon gubbasztottak az árboc rúdján. Két nagydarab, csíkos pólós férfi cipelte fel éppen a hálókat. Döngő léptekkel sétáltak fel a pallón, majd terhüket ledobták a hajó orrába.Carlának ismerősnek tűnt a helyzet és eszébe jutott a látomása. A mólón sorakozó dobozok felé fordította tekintetét, ahol most is meglátta az árnyékban ragyogó narancsszín íriszeket. Egy pillanatig farkasszemet néztek, majd a lény tovasurrant, de Carla látta, ahogy felkúszik a hajó ányékba boruló oldalán. Tudta, mit kell tennie, felpattant és a halászbárka felé iramodott. A hajóra felvezető pallón azonban nekicsapódott az egyik matróz hordó hasának, és egyensúlyát vesztve lebucskázott a fadeszkán. Itt ért véget a látomás, ilyenkor tért magához, ettől kezdve neki kell megoldania a helyzetet.

A férfi elkapta a karját és felsegítette.

- Mit keresel te itt? - mordult rá reszelős hangján, biztosan éjszakai tolvajnak hitte. Borostás, napcserzette arcán bosszús kifejezés ült, szeme alatt karikák húzódtak, munkától érdes tenyerével szorosan fogta meg a lány felkarját.

- Egy árnydémon van a hajójukon! - próbálta a matrózt visszarángatni a fedélzetre Carla, sikertelenül.

- Csiba, te! - tartotta vissza a férfi a hiperaktív lányt a vállánál fogva. - Azt mondtad, démon? - kérdezte nagy komolyan, mire Carla szeme felcsillant, hogy talán végre valaki hisz neki.

- Igen, de fel kell engednie, hogy elkergessem! Segíthetek! - húzott elő a zsebéből egy zacskót. - Só! Ez majd megakadályozza, hogy a hajóra lépjen - hadonászott vele a matróz orra előtt, akinek szarkalábak kúsztak a szeme sarkába, és eget verő hahotázásban tört ki.- Ezt nem mondhatod komolyan! - fogta a hasát a nevetéstől, elengedve Carlát, aki a lehetőséget kihasználva azonnal felszaladt a hajóra.- Hé, gyere vissza azonnal!