Kritika

4. Üzenetek warrior_to_warrior-tól

Kicsit régen írtam, talán nem is baj(bár kaptam némi felkérést, hogy írjak kritikát néhány történetről, úgyhogy ez nem az utolsó részem); a dühöm - mely táplálta eddigi megírt véleményeimet - is csillapodott, úgyhogy talán ez egy light-os rész lesz. Talán. Bár ez a sztori engem nagyon felbosszantott, igazán nehezen tudtam róla írni. 

Az üzenetes sztorik egyszerűek: nem kell velük sokat bajlódni, kevés a leírás és nem közvetít kifejezett érzelmeket. De épp ezért feltörekvő téma! Már ha az ember jól meg tudja írni. A mai fiatalok körében a legelterjedtebb az, hogy ismeretlenül ismerkednek az interneten, és nem is gondolnak bele, hogy akár mekkora bajt is tudnak ezzel okozni. Azt hiszik, felelőtlenül szörfölhetnek és társaloghatnak akárkivel következmények nélkül. Pedig tudjuk, hogy mindennek van oka az életben, és következménye a jövőnkben. 

A következő történet az 'Üzenetek'  warrior_to_warrior felhasználótól.

Az első fejezet egyetlen egy mondattal kezd és ránt bele minket a történet szálába, ahol eddig névtelen főszereplőnkről annyit tudunk meg, hogy hazaért valahonnan, és tipikus tinédzserhez méltón azonnal telefonját kezdi nyomkodni és egy váratlan fordulattal egy ismeretlen ír rá. 

Akkor kezdjük az elején a dolgokat...*Mély levegő*

A prológusnak olyan kezdet, hogy az olvasó el tudja dönteni, érdekli e a történet következő része, avagy sem. Az üzenetes sztorik jók, le is írtam, miért. Ám amikor az írónak esélye van arra, hogy leírást is alkosson, hogy jobban odavarázsolja maga mellé az olvasót, akkor kérem, használja ki! Erre gondolok, amikor az első mondattal nyitottál, amikor még nem a chat-eléssel kezdtél. Leírni az érzelmeket, fáradt volt e karakterünk, esetleg megkönnyebbült, hogy végre hazakerült. Leírni a környezetét, hogy milyen a szoba. 

De nem! Azonnal témára kellett térni, és Bolha névre keresztelődvén beszélgetést kezdeni valakivel, aztán eldönteni, hogy nem ír többé ennek az idegennek. Miért is? 

Idegen karakterünk, legyen akárki is, eléggé türelmetlen személyiség, aztán főszereplőnk, legyen ő is akárki, azt hiszi, hogy az idegen nem tud nélküle élni. *Cirip-cirip* De, de igen tud. Egy átlagos ember nem gondolja ezt valakiről, akit nem is ismer és csak úgy ráírt. Igazából ijesztő volna a tudat, hogy egy vadidegen zaklatni kezdett téged. 

Creepy.

Creepy-creepy-creepy. Csak nem egy kukkolóval van dolgunk?

De, igen azzal van. És a lány(ó, igen, főszereplőnk egy lány!) szinte fel sem fogja ezt. Talán ez a történet egy felszínes bepillantást nyújt valódi, mostani életünk hibáiba? Lehetséges. Így már máris van értelme a dolgoknak. 

És a lány valóban hinne annak a fenyegetésnek, hogy a creepy stalker megöl mindenkit? Bár van némi valóságalapja. 

A 9. fejezetnél azonban befejeztem az olvasást. Hogy miért? Kifejtem.

Srácok... Én nem is értem, hogy vannak hozzászólások a történethez, amelyek pozitív visszajelzést nyújtanak eme történetnek. Mert nincs jó leírás egy sem az olvasottakban, a főszereplő karaktere zűrös, egyáltalán nem reális. Természetesen van benne fantázia, ha az író a mai világunk internetes veszélyeire szeretne rámutatni, de sajnos mindent egybevéve sajnos arra jutottam, hogy ez a sztori nem nyújt semmit egy kikapcsolódni, csak olvasni vágyó embernek. Ameddig olvastam még a lány - igen, a főszereplőnk! - nevét sem tudjuk meg, pedig ez az első számú legfontosabb dolog, amit ki kell találni, amikor egy történet megírásán gondolkozunk. 

Először is tudjuk, hogy milyen írási képességgel rendelkezünk. Ha megvan az adott minimum, elkezdhetünk agyalni a történeten. Azután természetesen jönnek a karakterek megformálása. 

A történet: üzenetek, néhány mondat, ami nem üzenet, no leírás.

Karakterek:  felesleges karakterek, akik csak úgy vannak és semmi szerepük a sztoriban, felszínes creepy stalker, nem reális személyiség a főszereplőnek. 

Írás: Az olvasó képtelen beleélni magát a sztoriba!

1/10