@my-last-resort ötlete alapján készült a sztori, köszönet neki! @Nebirots a társírónő. :)
Már megint itt van. Újra látom őt. Őt, akinek csak az arcát ismerem. A vörös hajú lány után szaladok az erdőbe, ő pedig nevetve tekintget hátra felém.
Haja egyik göndör tincsét meglebegteti a szél, fürgén szedi a lábait, alig tudom vele tartani a tempót. Kék farmert és egy hosszú pulóvert visel, ami tökéletesen illik rá. Egy percig úgy érzem magam, mint valami olcsó tündérmesében, amiben ő a királylány.
Aztán hirtelen eltűnik a szemem elől. Körbe fordulok, majd egy óriási sikítás üti meg a fülemet. Eszeveszetten futkározok össze vissza a hang irányába, de sehol sem találom őt. A földre rogyok, bámulok magam elé, várom a csodát.
Várom, hogy újra megpillantsam a lányt. Kis idő múlva meglátom egy korhadt fa tövében. Ott ül a földön, egyes egyedül egy véres test mellett. Kezei remegnek, a könnyek patakzanak az arcáról. Rám szegezi hatalmas kék szemeit, és valamit susogni kezd. Közelebb megyek hozzá, hogy halljam a szavait, mire a lány egy hatalmasat kiált.Minden a te hibád! mondja, és remegő ujjaival rám mutat.
Zihálva kelek fel. Arcomon és hátomon egy-egy verejtékcsepp gördül végig, s újra, meg újra beötlött az az arc... Az az átkozott arc!
Idegesen tenyerembe temetem arcomat, hüvelykujjammal letörlöm a halántékomon lefelé csorduló cseppeket, majd ismét hanyatt dobom magam az ágyon.
Ahogy visszagondolok azokra a mámorítóan kék szemekre, a gyomrom erőteljes görcsbe rándul.Ki lehet?
Az arca, a szeme, a haja.. Mindene.. Annyira ismerős.. De egyszerűen nem tudok rájönni...
A mellettem lévő ágyon Sammy, a kisöcsém, halk mozgolódására felkapom a fejem, s szemem sarkából rásandítok.Még mindig békésen alszik, egyik kezével óvatosan feje alá gyűri a párnát, amitől félhosszú, mélybarna tincsei arca mellé omlanak. Fáradtan a párnába fúrja a fejét, majd egy mély, hangos sóhaj múltán teste elernyed.
Ilyenkor olyan békés. Eszembe jut, milyen volt kiskorában. Ugyanígy aludt, én pedig vigyáztam rá. Apa sosem volt itt velünk, mióta az eszemet tudom azóta én vigyázok Samre.
Pontosabban azóta, mióta anya meghalt. Akkor változott meg teljesen az életünk. Anya halála egyáltalán nem volt szokványos. Egy démon oltotta ki az életét, aki elégette őt a mennyezeten, apa szeme láttára. Apa elindult, hogy megölje a démont. Évekig kutatta, végül ez lett a veszte..
Minket pedig egyedül hagyott, de folyamatosan vadásztunk, mert erre nevelt. Hamarabb tudtam fegyverrel lőni, mint biciklizni. Sammy viszont nehezebb eset volt, mint én. Ő egyetemre ment, de mikor a barátnőjét is ugyanúgy megölte az a démon, ami anyát, visszatalált a vadászathoz. Bosszút akart állni.
Egyre keményebb szörnyekkel szálltunk szembe. Idő közben a szellemek teljesen eltörpültek az angyalok és démonok mellett. Belekeveredtünk pár elég nagy csatába is, amihez muszáj volt egy szövetséges. Így találkoztunk Castiellel. Castiel az Úr angyala, aki nem egyszer mentett már meg minket. Az idő múlásával egyre jobban hozzánk nőtt, és sokkal nagyobb szerepe lett, mint egy szövetségesnek. Barátunk lett. Egy családtag.
Megpróbálok aludni, de amint becsukom a szemem, megjelenik előttem az ismerős lány arca. Beszélni kezd hozzám, de alig értek belőle valamit.Minden erőmmel a hangra próbálok koncentrálni.
Annyira lágy, mégis mintha zaklatott lenne. Egyre ridegebb lesz, végül már teljesen eltorzul.Az eddig édes hang rémült sikítozásba torkollik, a lány szájából kibuggyan a vére, szemei koromsötéten villannak fel, s arcán egy széles vigyor terül szét.
Dean... Hebegi halkan, miközben vére végigcsordul a nyakán, egész a mellkasáig. Te tetted ezt. Miattad van mindez.. Remegve ülök fel az ágyban, torkomból egy kisebb nyögésszerű hang szakad fel.
-Mi történik velem?
