Megerőszakolva

Bemutatkozás

Sziasztok!
A nevem Pocsai Anna és szeretném megosztani veletek azokat a borzasztó tényeket,amikből remélem,hogy majd ti tanultok. Sajnos egyre több gyereket erőszakolnak meg,amiről nem mernek beszélni,mert cikinek és kínosnak érzik. Én viszont szeretném,ha ez a dolog nem maradna titokban.
Először is leírnék magamról pár dolgot,amiket fontosnak tartok elmondani illetve leírni.
Októberben leszek 14 éves és mindenem a tánc. Már majdnem egy évtizede táncolok ugyan annál az egyesületnél és a legnagyobb álmom,hogy egyszer majd felvesznek a Táncművészeti Főiskolára. Budapest mellett élek,egy viszonylag nagy városban,ami hatalmas történelmi értéket képvisel. Eredetileg egy faluban éltem,de amikor 5 éves voltam,a szüleim jobb munka reményében elcipeltek ide. Először nagyon haragudtam rájuk,mert kiszakítottak a megszokott és szeretett környezetemből,de idővel,amikor nagyobb lettem,mindent megértettem. Bár az akkori barátaimat elveszítettem,nagyon nem bántam meg a környezet-változást. Óvodásként én voltam a dajkák és óvónők kedvence és szinte mindenki a barátom volt. Ám ez megváltozott,amikor az iskolába kerültem. Csak egy legjobb barátom lett,aki állandóan cikizett a piciny túlsúlyom miatt. A fiú osztálytársaim utáltak,bár meg sem akartak ismerni. Érdekesnek és félelmetesnek tartottam,hogy már alsó tagozatban is megy a klikkesedés. Aztán jött a negyedik osztály és az egyik lány jó viccnek találta,hogyha elveszi a legjobb barátnőmet. Sokat gondolkozom rajta,hogy hogyan lehetett a "legjobbam",amikor simán elpártolt mellőlem. Ez egy megoldatlan ügy még máig is számomra.
A felső tagozat sok dolgot hozott. Hirtelen megnyúltam,így a súlyom már eloszlott és - bár én nem láttam és látom be - karcsúbb alakom és szebb arcom immár sokkal több embert meggyőzött. Három lány lépett az életembe,akik az új legjobbjaim lettek. Az összes lánnyal jó kapcsolatot építettem ki és a fiúk is kezdtek elfogadni engem,úgy ahogy vagyok. A rózsaszín és mindig boldog lányból idővel eléggé depressziós és negatív kamasz lett. A szülői háttér és az iskola is sok szerepet játszott ebben. A makacs és kíméletlen tanárok stresszes tanítási módszereiről már nem is beszélve. És kb. itt tartunk most. Egyetlen megnyugvásom a tánc,bár gondolom kitaláltátok.
Most mesélnék nektek erről a szerelemről,ha nem baj.
Ez egész alsó tagozat első osztályának második hetében kezdődött,egészen pontosan egy szerdai napon. A barátnőm áradozott arról a helyről,ahová a tesója jár táncolni és megkérdezte,hogy megyek-e megnézni. Emlékszem,hogy csak vonakodva mondtam igent,de végülis belementem. Azon a napon,délután négy óra körül megváltozott az én kis világom. A tánctanár mosolyogva fogadott és mondta,hogy nyugodtan álljak be táncolni,ha szeretnék. Pár koreográfiát végig bámultam,majd minden bátorságomat összeszedve beálltam a velem egykorú lányok és fiúk közé. Ügyetlenül raktam egyik lábamat a másik elé,az összes ugrást elszúrtam és a lábam egyszerűen nem akart együttműködni a testem többi részével. A sírás határán voltam és leültem egy fotelbe,hogy duzzogva várjam az óra végét. A többiek,a tanárt is beleértve,odajöttek hozzám és megvígasztaltak,ami annyiból állt,hogy elmesélték az ő első találkozásukat a tánccal.
Teltek,múltak az évek és most annyi táncot tudok,hogy hirtelen fel sem tudnám sorolni az összeset. Többnyire modern pop dalokra táncolunk,de tanultam már különböző latin táncot is. Szépen lassan ez a sport a délutáni elfoglaltságomból a hobbimmá nőtte ki magát és most,hogy így jó alaposan átgondolom,nagyon sok mindenen segített.
Ez lenne rövid és tömör történetem. Ha kihagytam valamit,akkor az majd úgyis kiderül a történet folyamán.