Elraboltak

Az Igazság +18

-Annabella, ha nem kellsz fel 10 perc belül közelebbről megismerése a hideg vízet.-szólal meg morcos uraság, amire csak megfordultam s alszok tovább. Az igazság az, hogy nem nagyon érdekel, hogy mit mond, hisz úgy is meg fogok szökni innen remélhetőleg mihamarabb.

Már félálomba voltam amikor nyakamba öntötte a hideg vizet, abban a pillanatban mint ha puskából lötek volna ki ugrottam ki az ágyból.
-Örülök, hogy felébredtél édesapád, már vár.- néz rám egy magas göndör hajú fiú, zöld szemekkel.
- Ő nem az apám, s nem fogok odameni hozzá, ha valami baja van akkor idejön.- szólalok meg ami nem nagyon tetszik neki, majd egy rossz mosoly ül ki arcára. Komolyan mint egy róka. Lehet, hogy a kis Vuk leszármazottja?

-Pedig a bátyád nagyon vár már. Tudod ő is ott van lent s tükör ülve várja az egyetlen Törpéjét.- honnan tudja, hogy így szokott szólítani? Ezt senkinek se mondtuk el.
- Az én bátyám hallott. Meghalt. Soha nem tette volna meg ezt. Nem hazudta volna azt, hogy meghalt szólt volna, s nem keveredett volna bele ilyen alvilági ügyekbe. Ő nem ilyen. Nem olyan mint te vagy itt bárki más, ő jó ember.- mondom ki halál nyugodtan.
-Oh akkor majd meglátod. Behívóm mindjárt itt lesz addig öltöz fel.- néz végig rajtam, s újra előjön az a kis rókás mosolya, majd távozik.

Megindulva a gardróbomba átesek a küszöbön. A térdemet, s a tenyeremet szépen felhorzsolva mentem tovább, hogy keressek valami normális ruhát. A gardróbba, van minden féle ruha, kezdve bálitól sport ruháig melegítőkön át a falatnyi hálóruhákig az egyetlen pizsamán a pólók s nadrág hegyeken át a fehérneműkig. Minden az én méretrembe van. Mintha előre látták volna hogy jövök mintha készültek volna erre már egy jó ideje. Ez félelmetes. Kitudja, hogy mióta néznek engem, mióta figyelnek, mióta készülnek erre?

Követtem egy fehér nadrágot ami nagyon megetszet, hozzá egy lovagló csizmát s egy vastag pulcsit. A fürdőszobában rendbe szedtem magam, majd az ajtóhoz mennve halk lépteket hallotam a gardróbomból. Majd a bátyámat láttam meg magam előtt.
- Jajj húgi nem is tudod mennyire aggódtam érted- tárja ki a kezét egy ölelésre. Más már rég a karjába hult volna, a filmekben elkezdtek volna kiabálni egymással, vagy kibékülnek. De ez sajnos nem egy film. Nem tudtam mit kezdeni a gondolattal, hogy a bátyám él, s nincs semmi baja. Ez annyira abszurdum volt.
-Miért?- csak ennyit tudtam kinyögni, ez volt az egyetlen amire választ akartam kapni.
-Annyira sajnálom, ha vissza mehetnék az időbe nem így csinálnám. Minden máshogy lenne.-vette egy nagy levegőt a hatás szünet kedvéért.-Nem most csinálnám ezeket hanem sokkal hamarabb s akkor nem lett volna ennyi galiba, te sem emlékeznél rám s akkor én is a jelöltek között lennék, de mivel hogy ez nem így van nem tudok tenni ellene semmit se tenni.- mosolyog el fájdalmasan, majd magához húz.

-Menj el.- motyogom a nyakába.-Nem akarlak többet látni soha.-nézek mélyen a szemébe. Majd megcsókol. Durván falja ajkaimat, az alsó ajkamat harapdálja a fogaival, a vérem vasas íze keveredett a szánkba. Amikor abbahagya a szám marcangolását könyes tekintettel néztem fel rá.
-Menj el innen most. Szólj a többieknek, hogy ma nem megyek le.- fordultam el tőle. Nem bírtam a szemébe nézni az ember akire annyi éven át felnéztem s szeretem, ilyeneket tett velem.
- Pedig ki kell jönöd Törpi mindenki rád vár.-szólal meg nyugodt hangon.
- Nem vagyok a húgod soha többé s téged sem akarlak látni, el fogok menni innen ha bele is halok akkor is. Nem tarthatok itt. Én nem olyan vagyok mint te, hogy mindent magam mögött hagyok egy zokszó nélkül. Anyáék már biztos aggódnak értem, hogy a másik gyerekük is szó nélkül eltünik.-fordulok meg s nézek jelentőségteljesen a szemébe.- Én nem olyan vagyok mint te, mi két különálló személyiség vagyunk.-sutogom leginkább magamnak.
- Azok az emberek nem az igazi szüleink voltak. Az igaziak rád várnak, hogy megismerjenek. Annabella gyere le kérlek.-néz bele a szemembe kis kutya szemekkel. Kis korunkban mindent elnéztem neki amikor ezt bevetette, de most nem már,nem vagyok az a gyerek mint aki voltam. Már nem.

- Ha ők lennének a vérszerinti szüleim, nem taszítottak volna el maguktól. S most amikor szükségük van rám elő vesznek, mint egy régi játékszert? Nem tartanának fogva, nem raboltak volna el. Nem érted? Nem keltünk már nekik sem.-ordítok rá. A düh mind kiszáll belőlem, s nem marad ott más csak a keserű magány, egyedüllét.
-Annabella akik felneveltek minket azok elraboltak anyától s apától bennünket. Csak rosszat akartak nekünk. De ők mások. Törödnek velünk. Veled is ha te még nem is látod be. Szeretnek minket Anna csak hallgasd meg őket, ők is meg mi is jót akarunk neked.- vett egy mély lélegzetet, hogy tudja folytatni, de nem hagytam neki.
- Nem tudod, hogy miről beszélsz! Ez nem te vagy. Kimosták az agyadat! Te nem lehetsz ugyanaz a személy. Nem hasonlítasz magadra ez nem te vagy. Hol van az az élet vidám ember aki mindig mások javát akarta? Tudom, hogy benned van valahol nem is olyan mélyen. Értsd meg ha tényleng szeretnének minket nem változtattak volna meg ennyire téged. Most nem ez az ember lennél, hanem ugyanaz aki voltál. El fogok innen menni egy percet sem fogok itt tölteni ezeket az emberekkel nem akarom, hogy úgy járjak mint te!- ordítok már a zokogás határán állva.

- Anna nyugodj meg nem lesz semmi baj.- lép egyet közelebb hozzám.
-Nem semmi sem lesz jobb menj innen.- zokogok fel. Egyszerűen nem tudom abba hagyni a tüdöm nem kap elég levegőt, s így még jobban rákezdek.
-Hozok segítséget Törpi, mindjárt itt leszek egy orvossal.- puszilja meg a fejem bubját, majd elrohan. Nem akarok egyedül lenni félek. Félek, hogy én is olyan leszek mint Black s én nem akarok ilyen lenni.

- Hé Anna hallod amit mondok. Lyon vagyok az orvos beadok neked egy pár nyugtatót, elvégre pár rutin vizsgálatot, a rendelőmbe, majd vissza jöhetsz a szobába s aludhatsz egy jó nagyot.- ismerteti a tényket amiből semmit sem fogok fel. Gyorsan fel kap az ölébe, s rohanó léptekben a rendelőjébe vissz. Dohos könyv szag van ami jellegzetes illatot kölcsönöz a szobának.

Lerak, s gyorsan elővesz két szem nyugtatót, majd egy pohárba a kezébe ide jön elém.
- Néhány perc mire hatni fog. Majd mond el szépen, hogy mire emlékszel az életedből, s miért reagáltál így.- emeli a számhoz a poharat, mivel félre nyeltem.
- Nem fogok elmesélni semmit, kérdeze meg Blacket ő biztos szívesen elmondja.- dörmögöm az orrom alatt.
- Szóval a Blackre haragszol, amiért elment. S nem tudsz neki megbocsátás amit tett. Amiért ott hagyott s nem adott magáról semmi életjelet. Amiért ezt az egészet jó szemmel nézi.- a szám is tátva maradt a hitetlenségtől. Honnan tudatja.
-Józanul gondolkoztam. Ne szeretnél találkozni velük, ugye? Kiadhatom, hogy olyan nagy sokkot kaptál, hogy nem mehet be hozzád senki.
-S mi lesz ha rájönek?
- Apád egyik legjobb orvosa vagyok soha nem tenne olyat ami nekem ártana, még ha megérdemlem akkor sem.
- Köszönöm.- úgy érzem, hogy Lyonal nagyon jóban leszünk.
-Gyere vissza viszlek. Lehetőleg ne menj ki a szobádból, s ne adj magadról életjelet holnap reggelig. Majd akkor be megyek hozzád s elmondom, hogy mit kell majd tudnod.- értünk az ajtóhoz.
-Köszönök mindent amit értem tettél.-nézek rá, majd bemegyek az ajtón.

Bedőlök az ágyba s a plafont bambulva gondolkozom, a szökésemen. Ma este kell végre hajtanom, mivel ez lesz a legbiztonságosab, de előtte aludtam kell egy kicsit. Fordulok az oldalamra. Majd elnyom az álom

Ne szidjátok anyát, tudom, hogy azt vártátok, hogy tele lesz szex jelenetekkel, de egy kis szivatás még belefér.😂 Köszönöm azoknak akik eddig is kitartottak melletem, sajnálom, hogy csalódást kellett okoznom😞