Elraboltak

A Szökés

Már nagyon besötétedett, a fekete ruhában nem fognak észre venni. Ezután nevet változtatok, majd boldogan élek míg meg nem halok. Ez lesz a legjobb. Anyáékat sem fogom többet keresni. Emegyek egy kis faluba távol mindenkitől találkozok majd ott a szőke herceggel össze házasodtak majd lesz egy-két gyerekünk s boldogan élünk míg meg nem halunk. Igen ez lesz a legjobb, csak elöszőr le kéne jutni innen biztonságosan.

Nézek le az erkélyen. Legalább a harmadik emeleten vagyok. Nem nő itt semmi amibe megtudnék kapaszkodni s letudnék rajta mászni. Megyek be a gardróbomba. Összekötöm az összes pulóvert amit találok majd az ágy lábához kötöm. Kimegyek s ledobom reménykedve benne, hogy senki nem fog erre tévedni s senki nem áll kint az erkélyén.

Átmászok a korláton majd megkapaszkdva a kis kötelembe csúszok lefelé, hogyan is mutatta a tesi tanár? Kár, hogy soha sem voltam jó sportba főleg kötél mászásba. Óvatosan csúsztak lefele, mindenre kiélezett halással. Mindenre nagyon odafigyelve, nehogy valami meglepetésként értem. Lassacskán leértem a biztonságot nyújtó talajra, hálát adva a jó istenek, hogy épségbe megusztam.

Elkezdtem az egyik irányba kocogni, amikor kutya ugatásokat hallotam a hátam mögül. 5 rottweiler szegült a nyomomba, minden egyes másodperccel egyre közelebb érve hozzám. Kocogásból átváltottam, gyors sprintelésre. Egyre jobban fáradva láttam meg egy falat ami elválasztott a külvilágtól. Egyre közelebbről halva a kutyák ugatását, gyorsítottam. Nem most akarok kutya eledel lenni.

Már csak pár méter választott el attól, hogy elérjem az átmászando célomat, amikor egy erős ütés érte a hátam, így a földre estem. Kettőt sem pislogtam amikor a többi állat is beért. A karomat s a hajamat jókedvében el marcangolni. Összegömbölyödtem, s az egyre potyogó könyveim ellenére, hangos sikoltozásba kezdtem s segítségért kiáltotam a fájdalomtól.

Már érezem a halál ízét a számba, amikor a kutyák leszállnak rólam.
-Hé Törpe, hol fáj? Hallod figyelj a hangomra! Tudod ki.....- s elnyelt az örök megnyugvás.
Mindenhol a megnyugtató sötétség vesz körül. Nem fáj semmim. Egy gyönyörű kastély előtt vagyok hosszú földig érő ruhában. Soha nem láttam még ilyen szépet s mintha nem evilági lenne, mintha nem most készült volna hanem több száz éve, s csak rám várt. A gondolat menetemből egy hang húzott ki.

- Örülök, hogy láthatlak ennyi év után.-szólal meg a hang tulajdonosa. Hosszú fekete haja van régi, mégis újnak látszó ruhában. Sötétség árad belőle mintha maga a Sátán állna elöttem. Mégis mintha láttam volna már valahol , s félelmet sem érzek iránta. Ami nagyon furcsa.

- Nem kell tölem félned, sőt barátok is lehetünk.-lép egyel közelebb hozzám.-Én nem bántalak mint oda fent a földön. Én a hercegnőmként foglak tisztelni és szeretni. Csak itt kell maradni velem- nyújtja felém a kezét.
- S ha én nem szeretnék itt maradni? Ha vissza akarok menni a családomhoz?
- Miért akarnál oda.Bántottak. Megöltek. Mi hasznod lehetne belőle. Vissza rohanál a halálba? Úgy is itt fogsz kikötni akkor miért menekülsz? Nézz szembe az igazsággal halott vagy, semmi közöd nincs már az emberi világhoz csak is ide tartozol. Hozzám- éles álla megfeszült egy csepp érzelem sem volt az arcán. Átható kék szemei lyukat fúrtak belém. Túl könnyelmű voltam amikor azt hittem, hogy jó. Egy velejéig gonosz ember, vagy akármi áll itt előttem ki tudja mit tervez velem. Mit akar.

-Nincsen választási lehetőséged- húz ki a gondolataimból.- Az egyetlen aki itt tehet valamit az csak én lehetek. De nem fogok az lesz amit mondok akkor amikor én mondom, s ez soha nem fog megváltozni. Mivel az Alvilágban vagyunk s itt fogsz te is élni velem az idők végeztéig. Szóval illene bemutatkoznom Jack Artelis vagyok.- néz rám most már egy kicsit kedvesebben.-Sajnálom, hogy a megijesztettelek, de sajnos ilyen a természetem, s már egy ideje nem volt más akivel beszélhettem. Csak a holtakkal. S tudod nagyon nem lehet szót érteni velük amikor már megtudják, hogy a Sztüx folyó mélyén kell lebegniük.- néz mélyen a szemembe.

- Gyere elviszlek a házamba.-fogja meg a karomat, majd egy szobába találom magamat.- Akkor te most Hádész vagy?- Nem nekem semmi közöm nincs hozzá, csak megmentett, s így őt kell szolgálnom.- magyaráza el miközben leül az egyik bársonyos kék színű székre.
- És nekem mi közöm van ehhez?
-Tudod kicsi Diamond nem babázni fogunk.- ezt én is gondoltam.-Alá fogsz írni egy szerződést, amivel majd össze kötjük az életünket.

-Nem, én nem fogok itt maradni. El kell mennem innen. Nem fogok itt maradni veled. Haza akarok menni.- tör fel belőlem,minden. Zokogva rogyok össze a földön, az önbecsülésem a föld alatt van, sokkal de sokkal lejeb, mint ahol most vagyok.

-Diamond kelj fel a földről. Nem fogsz innen sehova se menni. Az én tulajdonom vagy azt csinálod amit mondok, akkor amikor mondom.Nem szerettem, ha valaki hisztizik.-áll fel a fotelből,s lassú kimért léptekkel jön felém, majd megáll előttem pár centire.érzem a lélegzetét érzem a nyakamon.

- Nem szeretnék még egy ilyen hisztit. Hozom a szerződést. Ülj a székre, mindjárt jövök.- megy ki innen. Ez az a pillanat amikor eltudok szökni, érzem. Lassan s megfontoltan, felállok s az ajtó felé veszem az irányt. Ez az egyetlen kijárat a szobából. Egy nagy fényes ajtót pillantok meg a lépcső mellett. Érzem, hogy az lesz. Ha ezt most nem teszem meg, életem végéig bánni fogom.

-Miért nem vagy a szobába Cica? Ugye nem akarsz semmi hülyeséget csinálni.- néz rám, majd meglátja az ajtót.- Tudom, hogy fura ez az egész neked de gyere el az ajtótól.- lép egyet felém. Gondolkodás nélkül ugrok bele az ajtóba, nem érdekelt semmi és senki. Hallom, ahogy Jack még utánam kiállt valamit, de azt már elnyeli a sötétség, ahogy engem is.