Cashew

#1

-De hát tanárnő!!! Nem vállalom ennek a hülyének a korrepetálását! - tiltakoztam az óra eljén.

- Madison, ha mégegyszer így mersz beszélni az órámon, küldlek az igazgatóhoz, és mi az hogy nem vállalod?! Ez nem kérdés volt hanem kijelentés - osztott ki a tanárnő azonnal. Utálom a biológiát. - Ha nem akarsz kisasszony a bizonyítványodban kettest látni, nagyon ajánlom, hogy kezdj el dolgozni a stílusodon. Menj a helyedre! - méghogy kettest, mindem tesztem ötös, minden feleletem ötös, még ha felszólít is tudom a választ, erre kettest akar adni. Bosszúsan a helyemre kullogok Jack mellé, aki szomorkásan néz rám, és azt suttogta, hogy legalább megpróbáltam, mire csak egy szemforgatással reagáltam. Második éve járok ebbe a suliba és Mrs Ross kezdetek óta gyűlöl. Az óráin próbálom magam meghúzni, így tavaly és az előző évben sikeresen jeles osztájzatokat kaptam, de nagyon rezgett már a léc, idén félévkor pedig hármast adott, mire anyukám bejött, és beszélt az igazgatóval, aki a jegyeimet megnézve egy kicsit elbeszélgetett a biológia tanárnőmmel, aki máris kilyavította a jegyem ötösre, de ezért úgy tűnik meg kell fizetnem, mert az évfolyam legbénább bioszosát, de legjobb kosarasát Nash Griert kell korrepetálnom. Foggalmam sincs hogyan kell korrepetálni, arról meg végképp gőzöm sincs, hogyan kell tanulni. Kétéves koromban fotómemóriát, valamint rendkívül magas IQ szintet „állapítottak meg" nálam, így a tanulással soha nem volt problémám, egyszer elolvasom, és megragad, és ezzel a tudással, valamint azzal, hogy hallgatom amit órán a tanárok magyaráznak (hál' istennek odafigyelés nélkül is megy) simán megírok minden tesztet, és megválaszolok minden kérdést. Erre ideakasztanak egy idiótát a nyakamba, akivel konkrétan életemben egy szót ha beszéltem, és az is gólyaként egy meccs utáni gratuláció volt.

- Nem tudja, mit tett, most nagy valószínűség szerint mind a ketten át fogunk csusszanni egy kettessel, ha minden jól megy - szitkozódtam halkan, de Jack így is hallotta, és mosolyogva reagált.

- Neki még az is áldás lenne, most perpill olyan mínusz egyesre áll - majd mind a ketten a két paddal odébb ülő Nashre néztünk, aki épp a legjobb haverjával Cameronnal szórakozott.

- Madison! Most lett megfenyegetve, erre máris beszélget? - kérdezte hirtelen Mrs. Ross. - Mi volt az utolsó mondatom?

- Most lett megfenyegetve, erre máris beszélget? - ismételtem meg, mire az osztály nevetni kezdett.

- Úgy értem, mielőtt magára szóltam! - reagált felháborodottan a tanárnő.

- Jaa, az volt, hogy az ember vére teljesen úgy néz ki mint a paradicsomlekvár - idéztem a tanárnőt, mire ismét nevetésben tört ki az osztály, pedig nem mondtam semmi provokálót. Mrs. Ross morogva folytatta az órát, én meg visszafordultam Jack felé, aki csendben szuszogott a padján. Na szuper, most meg hogyan foglaljam el magam, ezen a dögunalmas órán? Kérdésemre hamar választ kaptam, mikor egy papírgalacsin repült felém, egyenesen Nashék asztala felől.

„Mikor akarod a korrepetálást kezdeni?" Állt a cetlin kusza kézírással.

„Legszívesebben soha, mikor érsz rá?" Írtam vissza

„Nemtom, ma délután? Holnap teszt" jött a válasz, ami ráébresztett, hogy basszus, holnap is lesz a hárpiával órám.

„Basszus, rendben, tudod hol lakom?"sajnos nem sikerült másodszorra is észrevétlenül visszajuttatnom a levelet. Mrs. Ross hangja rikácsolva szólalt meg.

-Most meg levelezik, takarodjon az igazgatóiba - ordított velem, mire fogtam magam, lazán belesöpörtem a könyveim a táskámba, azt félig a vállamra kaptam, és már mentem is kifelé, a tábla előtt haladtam el, mikor meghallottam egy hangot.