Csillagszámláló (Larry Stylinson ff.)

7. Hernyók és pillangók

Sziasztok! Köszönöm a szavazatokat és a kommenteket, mindig jó kedvem lesz, ha felnézek ide :) A részhez jó olvasást kívánok!

*****************************************************************

7. Hernyók és pillangók (azaz egy másik bolygóra is követnélek)

Louis teljes némaságban ült, az arca kiismerhetetlen, és levegőt is csak akkor vett, ha nagyon muszáj volt. Próbálta feldolgozni Dan szavait, az agya megállás nélkül dolgozott, és már rohant volna a géphez, hogy az interneten jobban utána tudjon nézni a dolgoknak, de egyelőre lesokkolta a sok információ.

– Lefeküdtél vele? – kérdezte halkan Daniel, és a térdére simította a kezét.

– Ne érj hozzám! – rezzent össze Louis, és még távolabb húzódott.

– Kérlek, Lou, ez fontos! Szedd össze magad! – szólt rá erélyesen a fiú. Louis kezdett rájönni, hogy nagyon gyerekesen viselkedik, úgyhogy próbálta lenyugtatni magát.

– Ez az. Figyelj rám, mert fontos amit mondok – kezdte Dan, de nem kockáztatta meg, hogy újra hozzáérjen a másikhoz. – Mivel te voltál az aktív fél, így elég kevés az esélye, hogy gond legyen veled. De hogy biztosak legyünk, el kell menned csináltatni egy tesztet.

– Te azt mondtad, hogy nincs semmi bajod! – fakadt ki Louis. – Akkor mégis hogy lehetséges ez? Biztos vagy benne, hogy nem utánam kaptad el?

– Sajnos biztos. Akkor kaptam el, amikor... – Dan félve pillantott a másikra, és úgy tűnt, nem akarja befejezni a mondatot.

– Mikor?

– Amikor mi együtt jártunk – suttogta.

– Nem, az nem lehet! – Lou erősen az ajkába harapott, és próbált nem felrobbanni. Legszívesebben percekig csak üvöltött volna, amíg el nem megy a hangja, mégis olyan halkan szólalt meg, hogy Dan alig hallotta:

– Tűnj el a házamból, most!

– Lou, én csak segíteni akarok neked...

– Azt mondtam, most! – morogta sokkal erőteljesebben.

Daniel tétovázva indult az ajtó irányába, de még visszanézett a kanapén kuporgó, teljesen magába zuhant fiúra:

– Lou, annyira sajnálom. Én tényleg szerettelek. De nem tudtam megváltozni. Nem tudtam hűséges lenni – szabadkozott, aztán mikor nem kapott választ, az előszobában letette a pótkulcsot. – Remélem, minden jól alakul, és egyszer talán megbocsátasz nekem – motyogta maga elé, majd végül kisétált a lakásból.

Louis összekuporodva feküdt a kanapén a teljes sötétségben. Nem sok lehetett hátra hajnalig, de már órák óta nem moccant onnan. Ahogy lehunyta a szemét, Harry smaragdzöld íriszei jelentek meg előtte, az ártatlan arc, a különlegesen gyönyörű vonásokkal. Gondolatban a fiú kezét fogta, újra a vidámparkban sétáltak végig, beszívták az édes illatokat, és teljesen gondtalanok voltak. Eszébe jutott az óriáskerék, a titkos kis néhány perc, amit eltöltöttek együtt.

Még nem beszéltek róla, de Lou sejtette, hogy Harrynek nem volt túl sok kapcsolata. A szíve megtelt szeretettel, ahogy arra emlékezett, amikor a fiatalabb igyekezett elérni, hogy neki a legjobb legyen. Nem lehetett még sok tapasztalata a mélytorkozást illetően, de lelkesen próbálkozott, és Louis az első perctől fogva imádta. Basszus, hiszen olyan gyorsan elélvezett, mintha tini lenne! Naná, hogy Harry tökéletesen csinálta. Minden egyes mozdulata, rezdülése kábító koktélként hatott rá. Harry... Ha neki valami baja lesz, soha nem fogja megbocsátani magának. Már ártott neki gyermekkorukban, nem lehet, hogy megint... Jézus! Lou felült a kanapén, arcát a kezébe temette.