JACKPOT .

1. FEJEZET

Izgatott voltam a mai nap miatt. Alig vártam, hogy Boonim és Minjong eljöjjenek a cseresznyefa virágzás piknikre. Nagyon szeretem a tavaszi hangulatot. A rózsaszín szirmok mindig beborítják az utcát. Ahogy sétálok a fák alatt, a hajamba ragad néhány. A zene olyan hangosan szól, hogy észre sem veszem, hogy dúdolok, míg az öcsém lenéző pillantást nem vet rám. Kiveszem az egyik fülest, majd elmondom Jihonnak mennyire fontos az utolsó éve az általánosban és, hogy felvegyék egy jó gimnáziumba. Unottan bólogat, majd elindul befelé, de még egy utolsót visszaszól: - Úgy beszélsz, mint az anyánk.

Jihonból agresszív kamasz gyerek lett. Mindenki azt gondolta, hogy ő lesz a család szeme fénye. Evvel szemben rossz tanuló, elzárkózik a többiektől, sőt még a családtól is. Ezért hallgatok inkább zenét, mint a kínos csendet, míg iskolába hozom. Anya már korán reggel a táska gyárban van szóval ez a feladat rám hárul.

Az utca végén összetalálkozom Boonimmal, aki látszólag nincs jó hangulatban. Megölelem, de aligha karol át. Kétségbeesetten nézek rá. Nem szokott ilyen lenni, mindig egy lotyó a szeretettel teli ölelésekért. Néha annyira, hogy még fel is emel. Tudom, hogy nagy baj van.

- Nem sikerült – nem mondja, de tudom, miről beszél. A novellaíró pályázatról. Az egész fővárosban meghirdették és mindenki lázban égett a főnyereménytől. Nem tudom pontosan, de biztos vagyok benne, hogy rengeteg pénz és a novella megjelenik a KWAVE magazinban. No, meg ez egy elég jó alap ahhoz, hogy valaki később más komolyabb műveket is publikáljon. Elszomorodom. Én elolvastam Boo munkáját és ki kell, mondjam az egyik legjobb novella volt, amit valaha a kezembe vettem. Egy meglehetősen megragadó történet volt, egy mentális betegséggel küzdő lányról, aki táncos akar lenni, de a skizofréniája tönkretette az életét, viszont a lány feláll és kimászik a legmélyebb gödörből az álmaiért, de végül egy halálos kimenetű rablás áldozata lesz.

Szorosan ölelem magamhoz a fiút, végre ő is rendesen átkarol. A mellkasába temetem az arcom.

- Fantasztikus volt a novellád. Egyszerűen csak nem most volt itt az ideje, hogy sikerüljön – próbálom nyugtatni.

- Nem. Egyszerűen csak nem volt elég jó – makacskodik.

- Lehet, hogy valami sokkal jobb pályafutás vár rád. Ez még úgysem hozott volna akkora sikert...

Ellök magától. Dühösen mered rám.

- Ne prédikálj itt nekem a sorsról, egyszerűen szar volt.

Sosem láttam még ennyire elkeseredetnek. Mindig jól viselte a kudarcokat, még a nagyobbakat is. Valami más is van a képben, amiről nem tudok.

- Akkor mégis mit vársz, mit mondjak? – Kiáltok rá. – Hogy egy haszontalon lélegző lény vagy? Mert ezt nem fogom ki mondani, hiszen te is tudod, hogy nem így van. Szóval szedd össze magad.

- Azt várom el, hogy együtt érezz, és ne próbáld meg elkerülni a tényeket – tárja szét a karját. Nagyot nyelek. Miféle tényeket kerülök?

- Rendben. Elrontottad – bólintok. – De emlékszel mikor Jimin szakított veled? Egy egész napot sírtál át és közölted, hogy nem akarod, hogy a közeledben legyek. Aztán másnap megjelentél teljes fényedben és aktívan részt vettél mindenben. Azt mondtad, hogy nem süllyedhetsz bele az önsajnálatba, mert nem tudnál kimászni belőle.

- Szerinted ez a két sztori hasonlít? – vonja fel a szemöldökét.

Baek Jiminnel tavaly nyáron találkozott, de még karácsony előtt szakítottak. Boonimnek vele volt az első kapcsolata és tényleg nagyon szerette. Bár tudta, hogy Jimin elég megbízhatatlan, megpróbálta megváltoztatni. De a lány nem hallgatott senkire, csakis magára. Pedig nem volt túl okos, sőt egészen butácskának bizonyult az élethez. Azóta fogalmam sincs mi lett vele, ahogy Boonak sincs. Őt igazán nem is érdekelte, hogy mihez kezd a csúnya szakítás után. Egyszer Boonim azt mondta nekem, hogy Jimin csak azért kellett neki annyira, hogy ne legyen egyedül. Nos, én nem tudom, hogy ez igaz e, vagy csak azért mondta, hogy keményebbnek tűnjön. Boonim nehezen mutatja ki az érzékeny oldalát.