Fairy Tale

Chapter 5

Gúnyos mosolyt vetettem a „Normal is Boring" feliratú pólómra öltözés közben. Végül mégis a fekete darabon maradt a választásom rövidnadrággal, bakanccsal, illetve khakizöld párkakabáttal. Jól megszokott táskám a szokásossal ellentétben, megtömve fityegett a vállamon. Mindent beletuszkoltam, amire szükségem lehet egy napra. Emeletre leslattyogva, már senkit nem találtam a helyén. Flora elment, anya a fürdőbe készülődött, folyamatos szipogás kíséretében, apa a nyakkendőjét kötötte a tükör előtt. Ébenfekete hajára, igazán ráfért volna már egy fodrász, de ezen kívül, ugyanaz az elegáns, összeszedett férfi nézett szigorúan a tükörbe, akit születésem óta ismerek. Ez az egész helyzet olyan lehetetlennek és valószerűtlennek tűnt, mint egy álom.

− Mi az a sok cucc? – nézett rám felvont szemöldökkel.

Kérdéssel feleltem.

− Hol van Randy?

− Már elment. – motyogta idegesen.

Köszönés nélkül léptem ki az ajtón.

Az iskolába vezető út alatt, nagyjából háromszor sikerült majdnem karamboloznom, ráadásul, még késésben is voltam. Természetesen volt olyan kedves az angol tanárom, hogy beírta azt a rohadt öt percet. Egész nap szellemként járkáltam a folyosókon, minden társasági élet nélkül. Ebédszünetben, közelébe se mentem az ebédlőnek, nehogy összefussak valakivel. Még csak az hiányzott volna, hogy kérdezősködni kezdjenek.

− Tudok az álmodról. – szólalt meg egy ismerős hang a hátam mögül, miközben a szekrényembe turkáltam.

− Örülök, hogy már az agyam sem lehet az enyém. – fordultam Flora felé.

− Ez nem vicces, Dorothee. Nagyon bonyolult lenne ezt most elmondani, de ha hajlandó vagy beszélni velem, elmagyarázok mindent.

− Köszönöm, de...− kezdtem szarkasztikusan, de egy újabb hangtól lett hangos a folyosó.

− Nem hiszem el, hogy ti tündérek, ilyen ostobák vagytok!

Lefehéredve fordultam Lilith felé.

− Jaj, ne néz így rám, Pillangó! Részben nem hall minket senki, részben igen, tudok rólad. Ugyanis én is boszorkány vagyok.

Monológja tökéletes lezárása az utolsó szónál való mellénk lépés volt.

− Szóval, tegnap mit is ígértél? Ja, igen. Hogy ma fél nyolckor a parkolóban leszel! – üvöltötte az arcomba.

− Na, jó. – eszméltem föl a révületből – Velem te ne üvöltözz, épp elég nehéz reggelem volt így is. Kettő, örülök, hogy ebben a rohadt iskolában mindenki valami elcseszett antiember! – mordultam föl.

− Veled ellentétben én nem vagyok egy szárnyas mutáns, csak különleges képességeim vannak! – büszke mosollyal az arcán a szekrényemnek dőlt.

− Nem akarlak elkeseríteni Lilith, de ők magasabb rangúak a lények világába, mint mi. Emlékszel? Mi vagyunk a csicskásaik. – motyogta gúnyosan a barátnőm, tőle szokatlanul.

− Te, mi egy oldalán állunk! – olyan erősen csapott a fémajtóra, hogy még az indián temető halottjai is felkeltek rá.

− Attól még így van! És tudod mit? Nem is bánom! – kiáltott vissza Flora. Kivételesen, én álltam megszeppenten, várva a vita végét.

− Hallottam szörny gyűlés van, gondoltam benézek. – vigyorgott kivillantva hófehér fogsorát Valentine.

− Na, már csak te hiányoztál. – forgatta a szemét Lilith.