Apám árnyékában

3°

10 perc múlva az összes lány a szobából kint is volt a pályánál, ahogyan a Hadnagy kérte. Mindannyian egyenes, szabályos sorban álltunk.
- Jólvan hölgyeim. – Coleen Hadnagy elővette a kartonlapot, amire több papír volt erősítve. – Mivel mást nem várunk elkezdődhet a felmérés. – Hogy a micsoda? Én erről nem tudtam semmit. – A mai nap és a holnapi nap folyamán kemény edzésekben részesülnek, amikre pontokat kapnak. Az öt leggyengébb távozik. – Mindenki egyszerre bólintott, mire én Harper felé fordultam.
- Te tudtál erről? – Kérdeztem kissé kétségbeesetten.
- Persze, már aznap közölték velünk, amikor megjöttünk. – Válaszolta azzal a szokásos hiperaktív, brit énjével.
- Bemelegítésként fél óra futás körben a futópályán. A pontok nyílván a teljesítményük alapján kapják. – Futás? Oké, abban jó vagyok. Ez menni fog.
Néhányan elkezdtek azonnal sprintelni, hogy majd ők most elsők lesznek. Fél órát végigsprintelni? Lehetetlen. Az elején elkezdtem kocogni, hogy majd a végére legyen energiám. A tempómat folyamatosan gyorsítottam. A gond csak az volt, hogy nem tudtuk, hogy mikor jár le a fél óra. Épp belehúztam volna, amikor éles sípszót hallottam. Fogalmam sincs, hogy milyen helyen állok, ugyanis volt, akit beelőztem, de voltak előttem is.
A nap hátralévő részében végig ezeket a felméréseket csináltuk. Szerintem borzasztóan teljesítettem, ami miatt haragudtam magamra.
Az első dolgom az volt, hogy elmentem lezuhanyozni. Felvettem utána egy fehér felsőt és egy tréningnadrágot, majd megálltam a Hadnagy irodája előtt és szüntelenül kopogtam.
- Igen? – Szólt ki, mire én dühösen léptem be.
- Felmérés Hadnagy? – Néztem rá. Tudtam, ha nem ilyen szoros a kapcsolatunk nem mertem volna megtenni mindezt. – Felmérés, amiről még csak nem is szólt?
- Peterson! – Szólt rám kicsit keményebb hangon. Egyből elhallgattam. – Én itt nem az apád legjobb barátja vagyok! – Miközben felállt a kezeit az asztalra támasztotta. – Nem engedheted meg ezt a hangnemet!
- Elnézést Hadnagy. Igaza van. – Lesütöttem a szemem. – Miért nem értesített a felmérésről? - Enyhítettem a hangsúlyomon.
- Így mindjárt más. – Azzal a lendülettel visszaült a székébe. – Lori, kisebb korodban is a többi katonával edzetett az apád. Megvan az előnyöd. Szerinted fair lett volna szólni? – Végig a szemembe nézett, éreztem, hogy igaza van.
- Nem vagyok edzésben. – Vágtam rá védekezésképpen.
- Ez nem kifogás. Mindig edzésben kell lenned.
- Hogyan állnak az eredményeim? – Eléggé féltem a választól.
- Pocsékul. – Minden kertelés nélkül megkaptam. Apa nem lenne rám büszke. – A holnapi nap folyamán bele kell húznod és nem kicsit, de ennél többet nem árulhatok el. Bólintottam, elköszöntem és visszamentem a szobába.

Amint beértem átvettem a nadrágomat egy feszülős edzőgatyára, valamint a cipőt is lecseréltem. A legtöbb lány már aludt, amit nem csodálok, fárasztó nap volt, viszont néhány lány még fent volt, akadt, aki kérdőn nézte, hogy mit csinálok, de nem szóltak semmit. A hajamat összegumiztam és kimentem a gyakorlóterepre. Az első kanyarban futottam pár kört, és próbáltam az időmet megdönteni. Később a fal jött. Hogy én mennyire utáltam a falat. Hátrébb mentem, nekifutottam és próbáltam megkapaszkodni, de leestem. Ezt eljátszottam még ötször, majd a földön kimerülve feküdtem és egy nagyot csaptam a sáros talajba.
- Már most föl akarod adni, újonc? – Felkaptam a fejem és egy srác állt a pálya szélénél, kezei a háta mögött, a nevét nem tudtam sajnos. – Fel a földről és menj neki még egyszer. – Nem tudtam eldönteni, hogy most tanácsot ad, vagy parancsol, de igaza volt. Nem adhatom fel, mert párszor nem sikerül. Az nem én lennék. Feltápászkodtam és újra nekifutottam, viszont újonnan a földön kötöttem ki. – Még egyszer! – Már éreztem a hangjában, hogy utasít. Nekifutás és ugrás. Éreztem, hogy már majdnem megvolt, de nem. A hátam már kezdett nagyon fájni a sok eséstől. – Amikor közelebb érsz a falhoz, több erőt adj bele. Ne az elején sprintelj, fokozatosan gyorsulj, és amikor ugranál, ott adj bele minden erőt. – Nem válaszoltam. Semmi erőm nem volt beszélni. Tettem, ahogy mondta, és 10 másodperc alatt fent is voltam. – Szép volt. – Hallottam a hangján, hogy kicsit mosolyog. – Viszont a 10 másodperc rengeteg. Legalább 7-re le kell vinned. – Ha legalább 3 másodperc a futás és az ugrás, akkor 4 másodpercem van felkapaszkodni. Az nagyon kevés. – Ugorj le és addig csinálod, amíg zsinórban háromszor nincs meg a 7 másodperced. – Ugye ez most valami vicc?
Nem tudom mennyi lehetett az idő, mire befejeztük. Talán hajnali 3. A végén odasétáltam hozzá.
- Most már tényleg menj pihenni. Az is fontos. – Rám mosolygott, és a kezembe adta a cuccaimat.
- Miért segítettél? – Oké, ez talán egy kicsit nyers volt, ami miatt a mosolya is lehervadt. – Úgy értem, kösz.
- Nincs mit. – Bólintott. – És egy, itt mindenki segít a másiknak. – Itt egy kicsit megállt, talán gondolkozott.
- Kettő?
- Kettő, mert szükséged volt rá.
- Úgy érted gyenge vagyok? – Felemeltem az egyik szemöldökömet és kérdőn néztem rá.
- Feladtad volna. Vagy nincs igazam?
- Mindenesetre köszönöm. – Én itt lezártnak tekintettem a beszélgetést.
- Szurkolok neked holnap. – Mondta még utánam, mivel már elindultam a zuhanyzó felé. Mosolyogva felemeltem a kezem a levegőbe és előkészültem lefekvéshez. Ránéztem az órára, ami 2 óra 41 percet mutatott, ami azt jelentette, hogy volt kicsivel több, mint 3 órám, hogy kipihenjem magam.