Enigma

4.

Még aznap beköltöztem a felső szobába, és kirakodtam. Ahogy kiszedtem, még a kevés holmimat a bőröndből, -hiszen a sok utazás során megtanultam, hogy kevesebb dologgal, több helyre és gyorsabban jut az ember-, elgondolkodtam. Leültem az ágyamra, és körülnéztem. Elég otthonos ez a hely, és tiszta is köszönhető Mrs. Hudsonnak. Felvettem egy sötétkék nadrágot, és mikor már félig felhúztam volna magamra a méregzöld felsőm, megcsörrent a mobilom. Ledermedtem. Nem lehet ő, hiszen a telefonszámom gondosan elrejtettem, még ha megis találná, akkor sem ilyen hamar, még az utazásom is inkognitóban szerveztem Amerikából idejövet. Nem tudhatja, hogy itt vagyok Londonba, hiszen azt hiszi egyke vagyok- ezek keringtek a fejemben. Hamar  felhúztam a felsőm, és felnyitottam a mobilom kijelzőjét.
Ismeretlen szám.

Remélem kellemesen telt az útja Miss Watson.- MH

MH? Ki az az MH?

Ki maga? És honnan tudja a telefonszámom? -AW

Írtam neki vissza. Félig megnyugodtam, hiszen a monogrammája szerint nem ő volt az, de a pulzusom akkor sem engedett. Ott ültem az ágyon bámulva a mobilom kijelzőjét, mikor egy újabb üzenetem jött.

Sok mindent tudok magáról, olyan dolgokat is, amit nem szivesen osztana meg a báttyával. Személyesen szeretnék találkozni önnel. Holnap reggel 11 órakor legyen a Buckingham utcában a 3-as ház bejárata előtt. Egy limuzin fogja várni önt.- MH

Egys limuzin? Mivan?- húztam fel egyik szemöldököm. Akár ki is ez, kezdek megijedni. Vettem egy nagy levegőt, és visszaírtam.

Remélem ön sem gondolja, hogy megjelenek ott. Akármilyen játékot is űz velem, kérem hagyjon békén.- AW

Ugye nem akarja, hogy mindent elmondjak Johnnak. Eléggé meglepné, hogy a 8 éve nem látott kishúga, nem is olyan szerény és szelíd, mint amilyennek gondolja.- MH

Nem. Ezt nem engedhetem meg. John még nem tudhatja. Túl sok lenne a számára. Eddig abban a tudatban élt, hogy Amerikában tanulok művészeti szakot, és élem a kis életem. Hát majd lesz mit neki megmagyaráznom. Az idegen, ki ír nekem felkeltette érdeklődésem, hogy mégis honnan tudja ezeket a dolgokat rólam. Ezért az első gondolatom az is volt, hogy elviszem a repülőtéren átcsempészett pisztolyom, és elvarrok egy szálat, amivel feleslegesen is csak a baj lenne.

Holnap. 11 óra. Buckingham 3.- AW

Tudtam, hogy önnel szót érthetek. Várni fogom, és persze egyedül jöjjön, ha kérhetem.- MH

Letettem a mobilomat az ágyra, és csak bámultam a falat, majd a tekintetem a pisztolyomra esett, ami a nyitva hagyott fiókban hevert. Nem szeretem használni, de jobb mindig magamnál tartani, ha valami történne. Becsuktam a fiókot, de még előtte gondosan letakartam, hogy ne találja senki sem meg. Bezártam az ajtót, és lementem Johnhoz. A nappalink közös volt, és mondhatom elég sűrűn be volt rendezve. Egy ülőgarnitúra a szoba elején előtte egy kávézóasztal, nem messze egy dolgozóasztal, kandalló és két kisebb kanapé. A lakás végén a konyha mellet pedig egy kisebb folyosó húzódott, ami egy fürdőszobához, és két külön hálószobához vezetett. Bekopogtam halkan, amire John odaszólt.

-Nem kell bekopogni, elvégre ez már a te nappalid is- nézett rám újságolvasás közben egy mosollyal a bátyám, amire beléptem és leültem a másik kanapéra. Kint már sötét volt, beesteledett, de még az eső sem állt el, hanem erőteljesen kopogott az ablakpárkányon, mint aki be akart volna jönni a lakásba.

-Hiányzott London..-jelentettem ki halkan- ez a légkör, az eső.

-De azért Amerikában sem lehetett olyan rossz- mondta vigyorogva John az újságot olvasva.

-Los Angeles egy álomváros, de mégsem hasonlítható össze az öreg Londonnal- mondtam és a könyvespolcot kezdtem figyelni, ami a kandalló mellet volt. Fizika, Kémia, Természetttudomány, Shakespeare, Bach, Labor, Elmélet, Pszichológia.

- azt mondta Los Angeles?- hallottam a mély hangot, ami a konyhafelől jött, majd a tulajdonosa elsétált mellettem és az ablak előtt megállt, elhúzva a függönyt ki-ki leskedve az utcára.

-Igen ott végeztem el a művészet-nyelvi egyetemet- néztem rá egy kicsit már álmosan, mert hosszú napom volt.

-Hazudik!- vágta rá, rám sem nézve, eltolva magaelöl a függönyt. Erre a szivem kihagyott egy ütemet, de gyorsan eltüntettem a meglepődöttséget az arcomról, és a szemébe néztem.

-Ezt miből is gondolja? -húztam fel  a szemöldököm.

-Los Angeles, úgyis emlegetett a nap városa. Azért még hogy nem tudom elemezni önt Miss
Watson, ne higgye, hogy nem látom a bőrszinét, ami egyenlő a porcelánnal- válaszolt visszahúzva gyorsan a függönyt, és a szemembe nézve. Olyan kék írisze volt, ami képes lett volna még a lelkemet is kihúzni belölem akaratom ellenére. Egy ideig farkasszemet néztünk, elveszve egymásban, mozaikok után kutatva, de egyikünk sem tudott semmit sem leelemezni a másikról. John észrevette a növekedő feszültséget a szobában, ezért le is tette az újságot az asztalra, s mikor megszólalt volna, éppen Mrs. Hudson csivitelö hangja hozott minket vissza a valóságba.

-Kukuccs!- lépett be a nénike, kezében egy tálcával, amin teáspoharak csörögtek- remélem nem zavarok. Hoztam egy kis teát maguknak, meg persze sütit. Gondoltam megéheztek.

-Köszönjük!- mondtuk ki egyszerre Johnnal, amire Mrs. Hudson felnevetett.

-Annyira örülök, hogy végre már hölgytársaságom is lesz- mondta összecsapva két tenyerét rámnézve, amire kénytelen voltam elmosolyodni. Mrs. Hudson benézett a konyhába, és felsóhajtott.

-Na de Sherlock, mi ez a nagy felfordulás itt?- nézett a feketehajú férfira, aki csak kénytelenül felnyögött, és egy hegedűt vett a kezébe, amit csak most vettem észre. Mrs. Hudson tudta valószinüleg, hogy nem fog választ kapni, ezért már kezdett kifelé is sétálni, mikor gyorsan hátrafordult - Alice, ugyebár tudja, én a főbérlője vagyok, nem a házvezetőnője.

-Gondoltam Mrs. Hudson, nem kell aggódnia, feljegyzem- mondtam vigyorogva, amire lesétált a lépcsőn. A szemem sarkából láttam, hogy Sherlock mosolyra húzza a száját, de el is tűnik olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak jött. Megfogta a hegedűjét, és egy kellemes dallamot kezdett el játszani, amire az ujjaimmal elkezdtem a kanapé támláján dobolni a dallamra.

-Tud játszani hegedűn?- kérdezte Sherlock felém pillantva.

-Sajnos nem, de zongorázni igen. Imádtam a zongoraóráimat!- mondtam felé nézve, nosztalgiázva a gondolataimban, majd újra megszólaltam.

-John kérsz teát?- kérdeztem, amire halkan bólintott és letette az újságot az asztalra. Ahogy előre hajoltam, hogy kezembe vegyem a teát, John hangosan felsóhajtott, amire kérdően ránéztem.

-Alice neked van tetoválásod?- nézett rá a csuklómra, és megfogta azt, hogy jobban megnézhesse a tenyerem alatt lévő kis iránytűt, amin az égtájak voltak megjelölve. Erre a mondatra vagy inkább kijelentésre Sherlock is felfigyelt, mert abbahagyta a hegedülést, és közelebb lépett, hogy megnézhesse a kezem, de mégis messzebről, mint közelebbről, hogy ne látszódjon annyira kiváncsiskodónak. Fenébe, ezt pedig nem kellet volna meglátniuk!  De viccesre vettem a dolgot, hogy ne keltsek feltünést.

-John ne legyél apáskodó!-  néztem rá, vigyorogva, amire rosszalóan rámpillantot, de majd megbékélt a tudattal. Elvettem a kezem az övéből és gondosan letakartam a tetkóm a pulóverem szélével. Sherlock összeszükítette a szemeit a viselkedésem láttán, de nem szólt semmit, inkább kezébe vette a hegedüt és folytatta a zenét. Majd elköszöntem tőlük és aludni tértem.

Nahh... ez a rész is check :) Ha tetszett dobj egy csillagot, vagy kommentelj! Köszi :)

#Sz.