Two✔️

98 10 4
                                    

Aztán elköltöztünk Londonba. Borzalmas volt elválni Nialltől. Még ő is sírt, fiú létére. Nem akartuk egymást elengedni, végül anyuék választottak szét minket. Az autóban ülve könnyes szemekkel néztem, ahogy egyre messzebb kerülök a legjobb barátomtól, majd végül már nem látok belőle semmit, csak egy pontot, majd az is eltűnik. Utána végig tartottuk a kapcsolatot. Néha el-ellátogattunk egymáshoz, amikor már nagyobbak voltunk. Még mindig éreztem iránta valamit. De nem mondtam neki. Aztán jelentkezett az X-Factorba. Nagyon büszke voltam rá, illetve a csapatra amibe került. Minden nap beszéltünk az internet hasznos funkciói segítségével. Öröm volt nézni, ahogy csillogó szemekkel újságolja, mennyire jó volt a színpadon, és hogy nem hiszi el, mennyi rajongójuk volt már pár adás után. Aztán az idő folyamán egyre kevesebbet beszéltünk. A folytonos fellépések mellett nem volt ideje rám...a legjobb barátjára. Az én helyemet 4 srác töltötte be addigra. Így jutottunk el oda, hogy lassan másfél éve, hogy nem beszéltünk. Már nem érzek iránta semmit, nem jövök lázba a neve hallatán. Sőt...Inkább amit érzek, az a düh és harag. Mert nem tartotta be az ígéretét: "Nem felejtelek el!" Gondolhattam volna...Az idő folyamán új barátokat találtam és új fiúkat akikbe belezúgtam, viszonzatlanul. Ilyen az én szerencsém... Teljes volt a életem Niall nélkül is. Bevallom, nehéz volt, de sikerült. Végül is a barátok jönnek, mennek. Nem igaz?
Most, miközben lapozgatom a fotóimat, eszembe jut rengeteg emlék, amiken elmosolyodok, majd könnyet csalnak a szemembe. Miért kell ennyi közös képemnek lenni Niallel? El kellene őket égetnem...Hogy ne emlékezzek rá. Hiszen valahol éppen a világ közepén van és énekel, amire már kiskora óra vágyott. Bizony, mindig arról álmodott, hogy énekes lesz, és lesz egy csomó jó száma. Hát tessék. Büszke vagyok rá, teljes szívemből gratulálok neki. Csak már ott tartok, hogy arra sem emlékszem hogy néz ki. Nem tudom elképzelni a jelenben. Az interneten több képet látok róla, de csak azt tudom lekövetkeztetni, hogy eszméletlenül megváltozott. Mintha nem is a régi Niall lenne...Bár nem tudom, mert a képek sokszor csalnak, és lehet hogy csak photoshop, de akkor is hajt a kíváncsiság. Jó lenne újra látni. De lehet, hogy meg sem ismerne...Nem, nem, nem. Nem szabad ezen gondolkodnom. Hiszen már ezer éve nem is beszéltünk. Miért is érdekel annyira? El kell felejtenem, végleg...

See you again [Niall Horan ff]Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon