Choice

Adrian

Az új srác egy angyal. És ezt most nem dicséretnek szántam, mint amikor valakire azt mondják "Te egy angyal vagy" , mivel ez a kis angyalka a valaha volt legidegesítőbb tag, akivel valaha is találkoztam, és most enyhén fejeztem ki magamat. Ő egy igazi, valódi, hús-vér angyal. Megéreztem, a csontomig hatolt az erejének sugárzása. Borzasztóan gyűlölöm megérezni a kis angyik jelenlétét, mert nemcsak fáj, hanem még rosszul is vagyok tőle, hányingerem lesz, és minden gonosz, ami bennem van egyszerre tör a felszínre, hogy megküzdhessen a mennyei küldöttel. Ja, és legtöbbször látom is őket, amikor más nem. De őt most mindenki látja! Ráadásul ennyi ideig nem is lehetne látható... Még nem teljesen világos számomra, hogy ez mégis hogy lehetséges, de ki fogom deríteni, méghozzá hamarosan.

Az iskolában azt hittem rögtön megüt a guta, amikor mellém ültették a gyereket. Minél közelebb jött, annál rosszabbul éreztem magam, és hatalmas önuralomra volt szükségem, hogy ne pattanjak fel az óra közepén és tépjem szét mindenki szeme láttára. (Ebben az is játszott azért némi szerepet - mindezt természetesen csak zárójelben jegyzem meg - , hogy előtte ott flörtölt Izzy-vel a tábla előtt, aztán meg diadalittasan vigyorgott le rám.) Pfuj! Bemutattam neki, erre ő csak felnevetett. A kis szemét! Rájövök, hogy mégis mit rejteget! Bizony, azt is észrevettem, ahogy a tanárt manipulálta. Na és a neve, amit kitalált magának, na az a sztori netovábbja! Azt hittem, amint meghallottam, hogy a nevetéstől le fogok esni a székről! Charming (=bájos)! Na ugye hogy retardált? 

A páváskodása után meg az egész napot Izzy-vel töltötte, és gondoskodott arról, hogy a lány észre se vegyen engem. Úgy beszélgettek, mint akik ismerik egymást, ezért rá is kérdeztem azonnal, mire Izzy azt mondta, az általánosból ismeri. Hazudott. Egyértelmű volt. Hallottam, ahogy a pulzusa felgyorsult. Ennyit erről. Egy démon ellen nem sokat használ az emberi hazugság. A démon mestere a hazugságoknak. Várjunk csak! Szóval Izzy ismeri. Akkor nincs más hátra. Őt kell megtalálnom ahhoz, hogy válaszokat kapjak. Viszont tudom, hogy egy egyszerű beszélgetés során nem mondaná meg az igazat, szóval más módszerekhez kell folyamodnom.

Így hát a tervem megvalósítása érdekében egész nap hallgatóztam, hogy kiderítsem, a mai nap során Izzy mikor marad egyedül.

Végül este 9 órakor a buszmegálló közelében várakoztam a beérkező járatra, egy sötét sikátorban állva. Alig öt perc múlva megjött a busz, amire annyira vártam. Izzy leszállt, mögötte jött a barátnője valami Tamara vagy Trisha? Tök mindegy. Ott jött Izzy mögött a pasijával. Hosszú léptekkel én is megindultam, fekete pulcsim kapucniját egy határozott mozdulattal a fejemre rántottam, hogy ne ismerjenek fel. Izzy elköszönt a barátaitól, megköszönte a közös programot (átmentek Colorado-ba mozizni vagy mi) majd gyors léptekkel elindult hazafelé. Innen csak egy sarokra lakott, ezért senki nem jött ki elé. Ez nekem kedvezett. Villámgyorsan mögötte termettem, és követtem. Amikor kiért az utcai lámpa fénye alól gyorsítottam. Ő nem hallott semmit a lépteimből, mivel zenét hallgatott. Amikor viszont megragadtam a vállát, majd hátulról szorosan átkaroltam a mellkasát és elkezdtem behúzni a sötét, mindentől elhagyatott sikátorba, hallottam a sírását, a kétségbeesett könyörgését, hogy engedjem el, ne bántsam, kis időre meginogtam. Talán mégsem kellene ezt tennem vele, hiszen ő a barátom...Pff. Nem gyengülhetek el egy kislány sírása miatt. Adrian, fejezd be, amit elkezdtél! - makacsoltam meg magam. Még szorosabban fogtam le a kapálózó lányt, de csak egy kézzel. A másikat a szájára szorítottam, hogy ne tudjon sikoltozni. Éreztem, amint utolsó próbálkozás gyanánt beleharap a kezembe, de az nekem meg sem kottyant. Erősen nekitaszítottam a falnak és rádőltem hátulról, hogy ne tudjon megmozdulni. Gyorsan kellett cselekednem, mielőtt bárki meglát, vagy a családja hiányolni kezdi, és eljönnek érte, így elváltoztatott hangon meg is szólaltam.

- Mit tudsz?

- Micsoda? - hüppögött reszketve, mikor elengedtem a száját.

- Mit tudsz Joshua Charming-ról?
- Én..én...egy iskolába járok vele. Osztálytársak vagyunk.

- Nem ez érdekel. - sziszegtem, miközben megmarkoltam a haját és az arcát még jobban a kőfalhoz préseltem. - Mi a titka? Ki ő? Honnan jött?
- Úgysem hinne nekem! - nyöszörögte, de határozottság bujkált a hangjában.

- Beszélj! - kiáltottam. - Válaszolj! - szorítottam még jobban a falhoz ingerülten, amikor nem válaszolt. - Itt helyben megölhetlek egy mozdulattal, vagy olyat is tehetek, ami örökké kísérteni fog téged, szóval válaszolj!

- Ki maga?

- Válaszolj!

- Nem! 

- Utoljára figyelmeztetlek...

- Hát nem érti? Semmit sem tudok róla! Kérem, hagyjon! Én nem tudok semmit a nevén kívül, csak annyit, hogy nincsenek szülei és dolgozik. Kérem, kérem!

- Tudsz többet is! - követeltem dühösen a további információt, majd nyomatékosításképpen megfeledkezve már teljesen az igazi célomról és minden emberi érzésről, magam felé fordítottam és elkezdtem kigombolni a nadrágját, mire ő elsírta magát.

- Esküszöm semmit! Hagyja abba! - kérlelt, de én már nem fogtam fel egy fikarcnyit sem abból, amit mondott. Meg akartam büntetni, amiért ennyi kérlelés után sem volt képes infókat adni arról a köcsögről. A bugyijával együtt egy mozdulattal lerántottam róla a nadrágot és nekidőltem. Szakadatlanul folytak a könnyei. Kérlelt, hogy ne tegyem. Sírt. Vergődött. És ez egy pillanatig mámorosan hatott rám. A hatalmam, a fájdalma. De aztán belenézett a szemembe. Még a sötétben is láttam benne a fényt, amit még a gonoszságommal sem tudtam kioltani. Kissé talán lazult a szorításom, ezzel egy pillanatban erős ütés érte a tarkómat, mire önkéntelenül is összerogytam, amint elfogott a szédülés és homályosodott a látásom. Még mielőtt elájultam egy fénylő alakot láttam, ami megragadta Izzy-t és eltűnt vele a sötétben. Az a fény beleégett az agyamba örökre. Tudtam kié. Már találkoztunk egyszer. És ha ő most itt van, már senki sincs biztonságban. Se angyal, se ember, se démon. Ő pusztít mindent és mindenkit. A fejem tehetetlenül lecsuklott, és előre zuhantam a hideg kövezeten. Még nincs vége!