Hullócsillag -Nagy Ádám- SZÜNETEL

2.Rész

Kimentünk a kertbe ahol csak mi voltunk.Álltunk ott szemtől szembe és vártam, hogy mit akar mondani.

-Miért?

Csak ennyit kérdezett.Értetlen fejemet látva folyatta a mondatát.

-Miért akartál leugrani onnan?

Hangja megremegett én pedig nem akartam elhinni, hogy egy fiú képes sírni.

Nem szólaltam meg, csak a cipőm körüli fűszálakat vizslattam.Lehajtott fejembe szinte lyukat égetett a tekintete.Kezével óvatosan megfogta az enyémet, ezért pedig össze rezzentem egy kicsit.

Nem szeretem ha hozzám nyúlnak.Mindig arra gondolok, hogy meg akarnak ütni.

Kezeiben az enyém már-már elveszett, és kezdtem abban kételkedni, hogy valaha látom még a mancsaimat.

-Ígérd meg nekem.-mondta.-Ígérd meg, hogy nem csinálsz többé ilyet.

Magamban a mondataira mindig válaszoltam, de ezeknek hangot nem adtam."Nem ígérhetek semmit."

Fejemet nemlegesen ráztam, hogy nem ígérem meg.Hisz eszem ágában sincs élni.

Hirtelen erősebben szorította meg a kezemet.Nagyon erősen.

Azt hittem, hogy megfog ütni, vagy eltöri őket.Ezért fel sikítottam.Nem engedett.

-Ígérd meg!-mondta hangosabban.

Hangunkra kiszaladtak a többiek, majd kiszabadítottak Ádi "kezei közül".

-Te normális vagy?!-rivallt rá Király.

Szalai pátyolgatta a kezemet, míg a társaság fele Ádit szidta, a másik a része pedig nem tudott mit csinálni.

Ádám az ölelésébe vont.Úgy érzem, hogy ő fog a legközelebb állni hozzám.Nem is.Ő lesz az egyetlen.

Felkísért a vendég szobába és leült velem szemben, és beszélni kezdett.

-Barbi nem mesélt rólam semmit, igaz?

Fejemet ráztam, hogy nem igazán.Csak a nevét tudom meg azt, hogy hogy néz ki.Ennyi.

-Hát...most nem kezdek el magamról bemutatót tartani.Inkább bármi másról, jó?

Bólintottam jelezve, hogy hallgatom.

-Ádi nem szokott ilyen...agresszív lenni.Ő csak egy normális gyerek.Legalábbis normális volt.-hangja gyengéd volt, de a következő pillanatban inkább kérlelő.-Figyelj, legalább köszönd meg neki, hogy megmentette az életedet.

-Azt hiszed ezzel nekem jobb lett?!-ordítottam rá.-Nincs hova mennem itt pedig nem maradhatok!Nincs senkim és semmim!Azt hiszed csak mert ismersz egy kicsit már rögtön barátok vagyunk?!-a barátok szót megnyomtam, hogy érezze mire gondolok.-Nekem nincsenek barátaim!Nem voltak, és nem is lesznek!Egyszerűen használhatatlan vagyok!-a hangomra már mindenki a szobában volt.Szuper.-Még mindig nem érted?!CSAK RONTOM A LEVEGŐT? HAGYNOTOK KELLETT VOLNA MEGHALNI!EGGYEL KEVESEBB PROBLÉMA LENNE A VILÁGON!-Gera megpróbált engem lefogni de erősen lelöktem magamról.-HAGYJATOK MÁR BÉKÉN!CSAK...Csak...-valaki lefogott és szavakat suttogott a fülembe.

Ádi...De hát engem senki nem tud lenyugtatni akkor neki miért sikerül?

-Ne ordibálj.-suttogta úgy, hogy csak én halljam.-Nem rontod a levegőt.

És még ezekhez hasonló szavak.Mikor már úgy vélték, hogy némileg meg nyugodtam, fellélegeztek.

Olyan suttogások hagyták el a szájukat mint például "Ezt meg, hogy?" "De hát neki miért nyugodott meg?" "Nekem nem maradt nyugodton neki meg igen?"  és ilyenek.