4ever with B.A.P

Harmadik fejezet: A pszichológusnál

Hiába vagyok koránkelő, másnap reggel későn keltem, köröbelül fél tizenegykor. Ásítozva csoszogtam JiMin szobájához, de lila hajú barátnőm ágya üres volt. Benéztem a többi szobába is, de mindenhol üresség fogadott. Utoljára hagytam a fürdőszobát a tükör miatt. Rettegtetm bemenni, de muszáj volt. Nagy levegőt vettem és benyitottam, de a helység meglepő módon üres volt. A fogmosást megúsztam tükörbenézés nélkül, de a sminkelés már más tészta. Próbáltam csak az arcomra koncentrálni sminkelés közben. Sikeresen kihúztam az egyik szemem, mikor egy alak kimászott a kádból és felém indult. EunJi nevét sikoltottam és összerogytam a mosdókagyló alatt és eleredtek a könnyeim.

Nem tudom mennyi ideig lehettem ott, de JiMin talált rám.

 - Mi történt már megint? - guggolt le mellém és megfogta a jobb vállam. - EunJi?

Válaszul csak bólintottam, mire átölelt. Felhúzott és finoman kiterelt a fürdőből. Leültetett az egyik konyhaszékre és a kezembe nyomott egy pohár hideg ásványvizet. Lassan belekortyoltam, addig JiMin kiment a sminkcuccomért - mire vissztért, meg is ittam a vizet. Szétsírt sminkem leszedte és egy teljesen újat rakott fel, hajamat pedig két laza copfba befonta.

 - Beszélek Dr. Lepetit-vel és kérek minél előbbre egy időpontot - kereste elő Ji a telefonját és tárcsázta is a francia származású pszichológusnőmet.

***

Másnap kora délután már bent is ültem a váróban. Jobb szórakozás híjján az egyik magazint lapozgattam. Az újság felületes volt és unalmas, ráadásul amint megpillantottam benne egy exkluzív interjút a B.A.P-vel a tegnapelőtti koncertről, szemforgatva visszadobtam a sötét üvegű dohányzóasztalra. Erre valaki kuncogni kezdett.

 - Csaknem nem szereted őket? - kérdezte valaki, egy fiú.

 - Eltaláltad. Ki nem állhatom őket - válaszoltam oda sem fordulva.

 - Szabad tudnom, hogy miért? - kérdezte a fiú vigyorogva. - Más lányok már visítva szaggatták volna szét a magazint.

 - Én nem vagyok más lány - fordultam felé lesajnáló mosollyal. Egy huszonéves srác volt fekete hajjal és drága, márkás ruhákkal. Szemét hatalmas napszemüveg takarta, hiába volt enyhe homály a váróteremben. Valahonnan nagyon ismerős volt. - Egytől egyig divatbuzik és futószalag-sztárok. Vagyis olyan sztárok, akikből sok van, egydarabig népszerűek, majd kimennek a divatból pár éven belül - magyaráztam meg a fiú értetlen fejét látva, mire halkan felnevetett.

 - Furcsa egy lány vagy - jegyezte meg.

 - Ez van - vontam meg a vállam. - Nem rajongok az ilyen tökéletesnek látszó, műarcokért.

 - És mi van akkor, ha mégsem olyan műek? - hajolt közelebb.

 - Engem ugyan nem érdekelnek - fontam össze a karom-lábam.

Percekig ültünk a váróban némán. Addig végignéztem a szobán. Nem változott sokat az elmúlt két évben. Apró kis helység volt világossárga falakkal, körben fehér, műanyag székekkel és a korábban említett dohányzóasztal az újságokkal. A falon pedig mindenféle pszichológusi plakát volt, aminek a fele érthetetlen volt számomra. Egyetlen változást a függöny okozta, ugyanis végre sikerült egyet felrakni, bár vélig le volt szaggatva.

 - Amúgy hogy hívnak? Én Seong HyunWoo vagyok. - szólalt meg újra a fiú.

 - Sim HaeWon! - szólt ki Dr. Lepetit, mire intettem HyunWoo-nak és bementem a nőhöz.

A megszokott kis szoba otthonos hangulatot árasztott. Ez volt az egyetlen szoba, ahol nem rettegtem. A zöld falon gyerekek rajzai voltak kirakva és egy letakart tükör - Dr. Lepetit előrelátó volt. A szoba egyik felét egy íróasztal foglalta el, amin egy laptop és regeteg papír, akta halmozódott fel. A másik felét pedig két puha kagylófotel - oda telepedtünk le.

 - Szervusz HaeWon. Rég hallottam felőled. Mi a baj?

 - Eltaláltad a problémám - mutattam a letakart tükörre. - EunJi újra megjelenik nekem a tükrökben.

 - Értem. Volt valami oka, hogy megjelent újra? Valami felzaklathatott?

Egy órán keresztül ültem bent, majd egy új időpontot adva elengedett. Könnyű dzsekimet vettem éppen, amikor HyunWoo kilépett a másik pszichogustól. Mosolyogva megvártam, majd beszélgetve mentünk ki.

A közeli boltnál HyunWootól elbúcsúztam, majd mosolyogva mentem haza. Otthon JiMint nem találtam egyedül. A barátja, az örökké feketében járó Kwanggal összebújva filmeztek. Nem akartam őket zavarni, ezért csak köszöntem volna nekik és elvonultam volna a szobámba, de JiMin - látván a jókedvem - kibontakozott Kwang öleléséből és mosolyogva érdeklődött. 

 - Na, mizu Hae? Látom jó kedved van.

 - Igen - válaszoltam mosolyogva és már mentem volna.

 - Megtudhatom, hogy mi az oka?

 - Á, semmi különös, csak jólesett a keszélgetés dr. Lepetit-vel. De megyek is a szobámba, nem zavarlak titeket - menekültem el, mert a bensőmet mardosta a bűntudat a hazugság miatt, ugyanis HyunWoo kérte, hogy ne beszéljek róla a baby barátnőmnek róla.

Ji felvont szemöldökkel, hitetlenkedve nyugtázta kijelentésem, majd visszaröppent szerelme karjaiba és folytatták a filmet. Én pedig elvonultam a szobámba egy doboz vaníliás jégkrémmel és elmerültem az egyik könyvemben. De nem olvashattam sokáig, mert a telefonom rezegni kezdett. Egy ismerősfelkérés és egy üzenet: "Helló, Hae :)"

Sziasztok, sziasztok! ^^

Itt az újabb fejezet, ami remélem, elnyeri a tetszésetek. ^^

Kicsit hosszabb lett a másik kettőnél, ami remélem nem baj. :D

A képen pedig, igen, HimChan van, akinek fontos szerepe van a történetben és remélem, rájöttök az összefüggésre :P