Az Utolsó Leszármazott

2.fejezet - Ismeretlen szám

*FIGYELEM! A SZTORI SZERKESZTÉS ALATT ÁLL A FENNÁLLÓ NYELVTANI HIBÁK ÉS EGYÉB OKOK MIATT!*

Lélegzet visszafolytva bámultam az új rajztanárnőnket. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy rájöjjek honnan ismerem az arcát. Ő az. A nő akit az álmomban láttam, aki a kislányhoz beszélt...
Ahogy ezt végiggondoltam, a hideg futkosott végig a hátamon. Ez hihetetlen. Tudtam, hogy van valami közöm hozzá, még ha nem is ismerem személyesen. Éreztem minden porcikámban. A gond már csak az volt, hogy fogalmam sem volt, milyen kapcsolatban állhatok vele.
-Arra szeretnék kérni mindenkit, hogy egy pár szóval ismertesse magát és a művészethez való hozzáállását!-mondta a tanárnő, Mrs. Montez.-Örülnék, ha közelebb kerülnék hozzátok, úgyhiszem, az megkönnyítené a dolgomat.-fejezte be.
-Na de mennyire közel, Mrs. Montez?- kérdezte pimasz vigyorral és felhúzott szemöldökkel az egyik perverz osztálytársam, Mason. Masonnak gyakran vannak ilyesfajta piszkos gondolatai, amiket sajnos sokszor nem tud magában tartani.
-Khm-köszörülte meg a torkát a tanárnő- e kijelentés alapján nem sokan kerülhettek még hozzád közel... Mason,Jólmondom?-válaszolta Mrs. Montez. Az osztály nevetésben tört ki. Mason fintorogva csitított le mindenkit a váratlan válasz hallatán.
Az osztály nagyrésze már végzett a bemutatkozással, amikor is rám került a sor. Még mindig kissé sokkos állapotban voltam, de próbáltam megrázni magam és a helyzet magaslatára állni.
-Úgylátom, már csak egyetlen tanuló maradt hátra a kis ismertetőjével. Hogy hívnak?-mutatott felém kedves mosollyal az arcán a tanárnő.
-Nadine Santiago.-válaszoltam kissé félénken.
-Te lennél az akiről olyan sokat hallottam? Az igazgatónő kifejezetten a te munkáidat emelte ki, volt szerencsém meg is tekinteni párat. Brilliáns.-mondta.
-Igazán? Ez nagyon kedves, köszönöm.-válaszoltam zavart mosollyal az arcomon.
-Igazán nincs mit. Nagyon várom a közös munkát, Nadine.-válaszolta Mrs. Montez.-Nos, lassan az óra végére érünk, de szeretném, ha házifeladatként készítenének egy festményt "Valóságszerű álom" címmel! Köszönöm, viszontlátásra!-fejezte be a mondandóját rövidre zárva Mrs. Montez.

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor megszólalt a csengő az utolsó óra végét jelezve. Sietve kaptam fel a hátizsákom és a vázlafüzetem, majd a kijárat felé vettem az irányt. Éppen nyitottam volna ki az ajtót, mire valaki hirtelen megragdta a csuklómat hátulról.
-Hello idegen - szólított meg egy ismerős hang. Fordultam egyet a tengelyem körül mire szembetaláltam magam azzal a bizonyos sötétkék szempárral. Leo volt az.
-Ismerjük egymást? -vontam fel a szemöldököm játékosan.
-Ah, szóval így játszuk -mondta Leo.-Ezesetben, szeretném, ha ismernénk egymást.-tette hozzá.
-Nem tudom miről beszélsz- mondtam hidegen.- Ha megbocsájtasz, most megyek -mondtam, majd kirántottam a csuklómat a markai közül és féllábbal kiléptem az ajtón. Félszemmel hátra pillantottam, várva a fiú reakciójára; leesett állal bámult utánam. Ekkor már alig bírtam visszafolytani a nevetést, így kacagva hátra fordultam.
-Most megvagy.-nevettem a képébe gúnyosan.
-Ha.Ha.Ha- tapsolt elismerően Leo.-Nem volt rossz.
-Bocsi, de ezt nem hagyhattam ki.-szóltam hozzá még mindig nevetve.-Miújság?-kérdeztem visszazökkenve a nevetésből.
-Szerettelek volna elkapni még néhány szóra. Röpi edzésem lesz, de van még egy kis időm előtte. Lenne kedved sétálni egyet?- kérdezte. Van valami titokzatos és elragadó ebben a fiúban ami miatt szerettem volna jobban megismerni, ugyanakkor valami még sem stimmelt vele, de nem akartam előítéletesnek tűnni, így kisebb habozás után csak ennyit feleltem: -Miért ne?
Amint kiléptünk a suliból, újabb kérdéssel állt elő.
-Milyen messze laksz?-kérdezte kíváncsian.
-Nos, kb egy 20 perces séta. Miért kérded?-néztem rá kérdőn.
-Hazakísérlek.-jelentette ki.
-Nem szükséges.-vágtam közbe.
-Talán félsz, hogy zaklatni foglak?-nevetett fel gúnyosan.
-Sosem lehet tudni -vontam meg a vállam -Nameg arra tanítottak, hogy sose bízzak meg idegenekben.
-Ne hülyéskedj, menjünk.-indult el az otthonomtól ellenkező irányba a srác.
-Khm. Másik irány.-állítottam meg hirtelen.
-Ó. Akkor gyerünk, most.-indult meg gyorsan a másik irányba. Felnevettem és követni kezdtem.