Harry Potter/Hetalia crossover

1. fejezet

(Bár ez elég nyilvánvaló), a szereplők nem az enyémek. Szóval sem a Hetáliát sem a Harry Pottert nem birtoklom. Milyen meglepő... Ez egy fanfiction, gondolom egyértelmű mit akarok ebből kihozni.

Az évnyitó beszéd mindig hosszú és unalmas. Ez persze kevésbé igaz, ha az igazgató, aki a beszédet tartja a világ egyik legkülönlegesebb embere, és nem mellesleg egy varázsló iskoláról van szó. De attól még nem az év fénypontja. Az az évzáró. De jelenleg az még odébb van, egy teljes tanévvel.
-...Hát vegyél fel, és ne remegj!
Forog ez az agy!
Bár nincsen mancsom, nálam mégis
Jó kezekben vagy!
Amint a Teszlek Süveg elhalgatott, tapsvihar harsant fel, elsősök súgtak össze reménykedve. Egy új tanév kezdete mindig ilyen izgalommal telik. Persze lehet, hogy az emberek által ismert természeti törvények pálcalendítéssel való darabokrazúzása is némileg hozzá tesz ehhez.
Még nem halt el a kezek ütközésének zaja, amikor hirtelen egy hatalmas, tompa puffanás járta át a termet. Amit fájdalmas jajjkiáltás követett. Egy kissebb porfelhő szállt fel a zaj forrásának irányából, és egy emberi alak kezdett kirajzolódni. Ugyanebben a pillanatban az összes tanár, és a fellsőbbéves diákok nagyrésze az ismeretlenre szegezte pálcáját, a fenyegetés legkisebb jele után kutatva.
-Uh... Hol vagyok?- kértdezte a két emberi formát öltött szemöldök.
Ahogy a rejtélyes látogató körvonalai kezdtek kibontakozni, egyre több kiváncsi szempárt tapadt rá.
-Mit keres itt?- érdeklődött Piton professzor, egy nem túl udvarias tónusban, sőt, sokak álmélkodására, a megszokottnál kevesebb határozottságal, egyenesen megkockaztatnám egy kevésbé fölényes hangnem statuálását is.
-Én is ezt szeretném tudni...- felelt az idegen, habár inkább magának, mint a kérdezőnek.
-Ki maga?- folytatódott a kérdezz-felelek.
-Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága- a suggdolózást különös csend váltotta fel.
-A nevét- hangzott az utasítás.
-Az ,,Anglia" is megteszi- sóhajtotta amaz, de újjabban is csak kínos csönd volt a felelet- Csak azt ne mond hogy még nem hallottál róla.
-Én azt kérdeztem ki maga, nem pedig...!
-Ennyi elég lesz professzor úr- vágta el a vitát az igazgató, olyan könnyedén, mint ahogy sejmes szakállát is fésülte- A kérdésére válaszolva, ez itt a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola. Most pedig ha ön lenne olyan kedves és felelne, megismetelném, amit a kolléga már volt szíves megkérdezni. Ki maga?
-Anglia, mint ahogy már én is említettem. Várjunk egy pillanatot... varázsló képző szakiskola?!
-Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola- ismételte kissé unottan- Hogy került ide?
-Professzor úr, nem gondolja, hogy talán nem kéne neki elárulni? A varázstitok...
-Kérem ne szakítson félbe. Ráadásul az úrnál varázspálca van, így nem hiszem, hogy ez különösebb gondot jelentene. De most hagyjuk a vendégünket szóhoz jutni.
-Tudja nekem is lenne pár kérdésem...- felelte a szóban forgó.
-Amiket majd legjobb tudásunk szerint meg is fogunk válaszolni, mindazonáltal szeretném megkérni, hogy elősször ön világosítson fel bennünket. Kezdve azzal, hogy honnan jött.
-Rendben- egyezett bele kissé kelletlenül- Mielőtt ide kerültem- kezdte kissé elgondolkodva- az akadémián voltam. Az utolsó órára csöngettek be. Az egyik pillanatban még a padban ültem, a következőben pedig már itt vagyok. Nagyjából ennyi a történet.
-Akkor miért van nála varázspálca? Ha bárminemű varázslóképzőből érkezett volna, nem lett volna úgy meglepve az előbb- hangzott egy fiatal, de felettébb okostojás kislány hangja a tömegből, amit egy folytott ,,Hermione!" követett az említett leányzó barátaitól, habár a tömeg szinte teljesen figyelmen kívül hagyta a logikus kérdést.
-Nézzék, ha direkt akartam volna idejönni, legalább tudnám hogy hol vagyok...-felelte kissé elkeseredetten.
-Egyértelmű, hogy hazudik! Az iskolába való hopp...
-Igen, ezzel én is tisztában vagyok, professzor úr- szakította
félbe Dumbledore már nem első alkalommal, mire Piton láthatóan sértődötten lépett hátrébb- Ezek szerint ön még diák?
- Hát... mondhatni, de ez egy kicsit bonyorultabb ennél. Tudja...
-Ez esteben nem engedhetjük meg magunknak, hogy a váratlan események az oktatása útjába áljanak!
-Mi?!- hangzott egyszerre több helyről is.
-Mivel úgyis a beosztási ceremónia kezdetén voltunk, akár csatlakozhat is.
-De, ez...
-És mivel pálca van önnél feltételezem, hogy használni is tudja. Ne aggódjon! Mindez természetesen csak ideiglenes, amíg rá nem jövünk miként juttassuk önt vissza.
Egyszerre több ellenvetést is probáltak érvénybe juttatni, többek között a szóbanforgó személy is, de az igazgató hajthatatlan maradt. A döntés végleges volt, a jelenlévők csak egy amolyan mindent tudó és sokat sejtető félmosolynak lehettek tanúi.
     Nemsokára a szigetország az emelvényen álló széken ült, készen arra, hogy egy ismeretlen eredetű, beszélő fejfedő kerüljön kobakjára.
     Amint a süveg a fejéhez ért, az anyag ráncai egy eddig nem látott arckifejezésbe rendeződtek. Talán a döbbenet, a kíváncsiság, a boldogság és valami ismeretlen érzelem keveréke lehetett.
- Aha... hmm... érdekes... nagyon érdekes... rengeteg az emlék... elfolytott érzelmek... lehetőségek... ilyennel még nem találkoztam... nehéz döntés... nagyon nehéz döntés... legyen.... Griffendél!
-Várjanak... Nem azt mondták, hogy az a batorság háza? Az ilyen ,,hősies" dolgok Amerikához sokkal jobban illenének mint...
   De ezt már alig lehetett hallani az említett ház zavart üdvrivalgásától. Talán csak a hagyományhoz akarták tartani magukat, de mivel ilyen még nem fordult elő, lehet, hogy a kiváncsiság és büszkeség fölülkerekedett a zavarodottságon, és a taps őszinte volt.
    Nem kevésbé zavart országunkat az asztalhoz terelték, ahol az izgatott diákok tömege egyszerre próbálta felvilágosítani az iskolával kapcsolatban, így abból csak pár értelmes szót lehetett elkapni, ha figyelt az ember.
-Ez így nem lesz jó... Nem tudná egyvalaki elmondani?- kérdezte kissé zavarban. Erre a prefektus felelt, de csak annyit, hogy mindent el fog magyarázni, amint vége a ceremóniának.
   Az események innentől kezdve mondhatni normálisan zajlottak, már amennyire ez a körülményekből adódóan lehetséges volt, az elsősök elfoglalták helyüket, ujdonsült asztaluknál, és a lakoma is megkezdődött. Az embereken talán csak egy kicsivel lehetett több izgalmat észrevenni a szokásosnál. Pedig a dolgok nem éppen estek a hétköznapi kategóriába; de hát mikor estek oda?