Kaszpedónia

A káposztával kezdődött minden

Unottan ültem az étkezőasztalnál és a nagyi arcát bámultam, miközben elém rakott egy tálat, tele káposztával. Utálom a káposztát. Velem ellentétben viszont, a nagymamám imádja és megrögzötten ilyen dolgokat főz.
- Ugyan már Ju! - törölte meg a kezét egy csíkos rongyba. - Meg kell szeretned ezt az isteni zöldséget! Olyan csodálatos ízharmóniája van amilyet még soha nem tapasztaltam. Egyedi és utánozhatatlan! - igen, jól gondoljátok a káposzta ízéről beszélt.
Azonban nem ez volt a legnagyobb problémám. Meg kellett kérnem Susan nagyit, hogy engedjen el a nemrég nyílt szórakozóhelyre, azonban az előző jegyem az iskolában nem lett túl fényes, így csak reménykedni tudok, hogy ma a jókedve miatt szemet huny felette.
- Ö...Nagyi? - vettem nagy levegőt és kivettem a kezéből a fakanalat. - Tudod, Amanda mondta, hogy nyílt egy új bár a közelben és...
- El szeretnél menni oda. - fejezete be helyettem.
- Pontosan. - bólintottam.
- Tudod Judy, nem tudom, hogy tényleg megérdemled e. A jegyeid se túl jók, a káposztát sem szereted...- húzta az agyam. Imádta amikor ezt csinálhatta velem én pedig csendben tűrtem, ahogy kiéli eme furcsa hajlamait. Nem mellesleg írónő volt, nem annyira híres, de a novellái nagyon klasszak voltak. Szerettem őket olvasni. Susan rácsapott a csuklómra a fakanállal, amit valamilyen úton módon, gyorsan megszerzett tőlem.
- Jaj nagyi, kérlek! Esküszöm kijavítom! - esedeztem, mire a huncut vonásai megenyhültek. Majd biccentett és a kezembe nyomott néhány evőeszközt és tányért. Durcásan megterítettem, egy szót sem szóltam, próbáltam bűnbánóan nézni rá, mint aki tényleg sajnálja, hogy tanulás helyett olvasással töltöttem az időt. Már halkan vacsoráztunk, amikor váratlanul megszólalt.
- Tényleg el akarsz menni, igaz? - kérdi, rám pislogva.
- Igen, persze! - emelem rá a tekintetem.
- De, nem hagy nyugodni az a jegy Judy. Mostanában nem sokat tanulsz, inkább szórakozol. Nem gondolsz a jövődre! - a szavába akartam vágni, de ő folytatta. - Nem akarom, hogy az álmaid kárára menjen.
- Nagyi, nem lesz baj! - ígértem. Nem voltam biztos benne, hogy ez az egyetlen ok ami miatt nem enged el.
- Hiszek neked. - emeli fel mindkét kezét védekezőn. - De jobban örülnék, ha ma itthon maradnál és tanulnál. - mondta komolyan.
- Tessék? De, nagyi...én... - fogalmam sincs mit mondjak, duzzogva csámcsogom el az utolsó falatokat, majd szó nélkül feltrappolok a szobámba. Még hallom, ahogy a nagyi jó éjt kíván, majd a motyogása elveszik a cikázó gondolataimban.
Ez nem igazság! Miért kellene pont ma tanulnom?! Nem érne rá holnap? Hiszen szombat van! Utálkozó tekintettel dobom le magam az ágyra, a plafonnak ütődő legyet bámulom, hátha rájövök, hogy a szupernézésemmel bénítani tudok. De nem, ez a képesség még mindig nem áll rendelkezésemre. De persze, csak arra az időre bénítanám le Susant amíg haza nem érek, ez így korrekt, és majd újraéleszteném valahogy és mintha mi sem történt volna, kijavítanám azt az idegesítő jegyet. Minden el van rendezve!
Egy hirtelen és egyben szokatlan ötlettől vezérelve öltözni kezdtem. Úgysem fogja megtudni, biztattam magam. Felvettem egy fekete sortot, egy fehér feliratos trikót és a bakancsomat. Smink gyanánt némi szempillaspirált használtam, a hajammal, mint mindig most sem tudtam túl sok mindent kezdeni, a egyenes sötétbarna tincseim a hátam közepéig értek, így hát, csak megigazítottam a frufrum. Nem túl gyakorlott, de ügyes mozdulatokkal kimásztam az ablakon, s amint földet értem, tárcsáztam Amanda számát, hogy szóljak, igenis találkozni fogunk a bárban.