Choose!

Az elágazás

A telefonom képernyője bevilágította az apró szobámat, pedig a fényereje a legalacsonyabb szintre volt húzva. Nem szerettem ezt a szobát. Sem ezt a lakást. Sosem fért el benne semmi. Penészes volt, és öreg. A 3. emeletet foglalta el a 4-ből. Fennt nem lakott senki, alattunk egy idős, özvegy néni, az 1. emeleten pedig sejtésem szerint egy drogkereskedelem üzemelt, de ebbe most nem szívesen mennék bele. Anyámmal éltünk itt. Az alkoholista, kiélt anyámmal, aki napjainak nagy részét a város fürkészésével töltötte. Én meg túl jó voltam. Nem részegedtem le soha, nem volt kapcsolatom soha, jó ha havonta egyszer eljártam valahova a barátaimmal, de amióta apa meghalt, és Londonba költöztünk nem láttam őket. Lehet nem is baj. Új életet kell kezdenem, helyet adva más dolgoknak is.

Lefekvés előtt kibaktattam a fürdőszobába. A szobám előtt egy kisebb folyosó volt aminek egyik vége a mosdóba, másik pedig a nappaliba vezetett. Falán egyetlen ovális alakú tükör csüngött. Belepillantottam, kifújtam kósza tincseimet arcomból, és tovább lépkedtem a szürke szőnyegen. Belépve a csempézett kis helységbe, szemem megakadt egy hatalmas repedésen a fürdőkád felett. Fekete, sűrű folyadék csepegett belőle.

- Fúj - motyogtam, és nem törődve a dologgal nekiláttam a fogmosásnak. Visszaballagtam a szobámba, lehajtottam fejemet az öreg tollpárnára, és próbáltam kellemes gondolatokkal elárasztani az agyamat. Ekkor hallottam meg anyám hangját, és lépteit a konyhában.

- Amy segíts kérlek. Egy perc az egész, gyere gyorsan! – mondta érdes hangján. A cigitől, és a piától lett ilyen. Nem érdekelt. Vagy részeg, vagy beszedett valamit, de józanul biztos nem szólna hozzám ilyen kedvesen. Elaludtam. Nyugtalanul, forgolódva, rémálmokkal küszködve. Állandóan egy kék baglyot láttam a szobámban. Elállta az ajtómhoz vezető utat, és csak figyelte ahogy alszom. Kirázott a hideg ettől, és nem múlt el az érzés. Ismétlődött újra, és újra. Néha kántált valamit, de én csak feküdtem mozdulatlanul. Lehet alvási paralízisem volt. Lehet hallucináltam. Amennyi stressz ért mostanság nem csodálnám. Reggel anyának hűlt helye.

A nyár utolsó napjaira még szerettem volna valami elfoglaltságot, ezért a jövendőbeli osztálytársaimmal facebookon szerveztünk egy mozizást. Féltem. Tudtam, hogy nagyon nehéz egy már kialakult közösségbe beilleszkedni. Nem volt ötletem arról, hogy, hogyan kelthetnék jó benyomást, úgy, hogy közben önmagamat adjam. Dél volt, amikor a bejárati ajtón léptem volna ki, de a zsebemben megrezzent a telefon, én pedig megtorpantam.

„ Gyere az emeletre Amy! Siess! ˝ - írta az egyetlen élő szülőm. A fejemet fogva kisétáltam a lakásból, átléptem a küszöbön, és gondolataimba temetkezve leültem a lécsőfordulóban.

a) Lemegyek a lépcsőn, és belevetem magam abba a kevéske társasági életembe, ami maradt.

b)  Felmegyek segíteni anyának, bármi baja is legyen.