Aoi bara [Szünetel]

Tehetetlenség

Ma van az utolsó néptánc próba. Legalábbis nekem. Az iskola hátsó bajáratán szoktam bemenni mert az közelebb van a buszmegállóhoz. Mint minden próba előtt Peti ott állt az öltözö ablakában és kifele bámult. Az öltözönk egy tanteremből kialakított ugynevezett tornaszoba volt. Petivel egy idősek vagyunk és még osztálytársak is. Ma ő nem volt iskolában. Mikor meglátott mosolyogva integetet felém, de én nem integetem vissza. Túl szomorú vagyok. Hirtelen Peti arcáról is eltünt a mosoly és ellépett az ablaktól. Bementem a bejárati ajtón és elindultam az öltőzőhöz. Egyszercsak megakad a szemem a tükörképemen az egyik ablak üvegén. Szánalmas. Bedagadt, kisírt piros szemek, a hajfonatom szétesett és a szempillaspirált is sikerült elkennem. És most a szám nem görbült mosolyra.

Mikor beléptem az öltözőbe nem,is foglakoztam a többiekkel hanem elindultam a pad felé ahol a barátnőimmel szoktam ülni és öltözni próba előtt. Egyszercsak Peti odalépet elém és a két vállamnál fogva megállított magával szembe. Nem néztem a szemébe hanem inkább lehajtottam a fejem. Gyengéden felemelte a fejem az államnál fogva, hogy a szemébe nézzek. Síri csend telepedett az öltözőre. Már majdnem mindenki ott volt, de most csak a mi beszélgetésűnket figyelték.

- Mi a baj? - kérdezi.

- Elköltözök - felelem. Egy könycsepp folyt végig az arcomon.

- Hova? - kérdi Peti.

- Japánba - és ekkor nem bírtam tovább. Megint eltört a mécses. Ma már harmadszorra. Egyszer reggel amikor anyám közölte, hogy a nevelő apám kitalálták, hogy visszaköltözik Japánba és minket is visz. Másodszorra meg az iskolába amikor elmondtam. Harmadszorra meg most.

- Istenem - mondta Peti majd szorosan magához ölelt. - Egy nap nem megyek iskolába és minden a feje tetejére borul!

Ne tudom elhinni, hogy most amikor minden jól ment, jön ez a borzalmas ötlete anyáméknak. Most amikor az együtessel a nyár Szeptember 2.-án jöttünk vissza Bulgáriából, most amikor beindulna néptáncosként is a karierem, most amikor megnyertem egy rangos fotópályázatot és most amikor a barátaimmal is minden rendben van! Most amikor egyre kevesebb démont látok mert undorodnak a boldogságomtól, most kell elköltöznöm! Elköltöznöl egy másik országba, egy másik kontinensre. Egy másik kultúrába. Egy országba ami tömve van ősi démonokkal.

- Semmi baj. Nyugodj meg - mondta Peti. Még mindig szorosan magához ölelt. A vállán a pólója már tiszta víz volt a könyeimtől de ő nem húzódott el tőlem.

Nyitódott az ajtó és a lányok léptek be rajta. Eddig fel se tűnt, hogy ők nem voltak bent.

- Úr isten! Ajna mi a baj?- rohan oda hozzánk Eszti. Egyszerűen nem tudtam válaszolni. Hála istennek Peti megtette hejettem.

- Elköltöznek.

- De az nem lehet olyan rosz - mondja Panna.

- Ja, ha nem Japánba költözöl - mondtam szipogva és odafordultam a lányokhoz.

Eszter rögtön odajött hozzám és megölelt. Panna is odalépett hozzánk és átölelt minket. Csoportos ölelés. Ezt csak boldog pillanatokba szoktuk használni de most nagyon nagy szükségem volt rájuk. A barátaimra. A lányok elengedtek és mindenk engem nézett.

- Szerintem ez az utolsó próbám, úgyhogy... Úgyhogy megprobálom nem végig bőgni az egészet - mondtam majd leültem a padra és elkezdtem átöltözni. Felhúztam a feket háromnegyedes pólom és a kékfestős próbaszoknyám. Belebújtam a karakter cipőmbe és bekötöttem. Eldöntöttem, hogy Tamás bácsinak és Kata néninek majd próba után mondom el. Felkaptam a kulacsomat és a telefonom (azt mégsemhagyom ott az öltözőben) majd átmentem a tornaterembe. Leültem a gerendára és bambán bámultam ki a fejemből. Peti állt meg előttem.