Sanyi és a One Direction

Első

- De szép macska vagy, Sanyi – simította végig a bundámat Louis átszellemült arccal. Mivel már vagy tizedszerre játszotta ezt el, és ezúttal a farkamat kezdte el rángatni (nőstény vagyok, félreértés letudva) dühösen odakaptam. – A kurva anyádat! – mondta Louis lassan, monoton robothangon, és csigalassúsággal kezdte vizslatni a karmolt sebet. Be volt állva szegény.

Ami nem meglepő, elvégre a faluszéli kocsmából jöttek.

Nem nyávogtam félre. Falu.

Mrs. Sztálylsz, a Harry gyerek nagymamája, aki egy szót se beszélt angolul, és a saját vezetéknevét is világéletében ly-jel írta, most betoppant a szobába egy jóféle házi szilvalekvárral.

- Lujjikám – mondta kedvesen, bár kissé furán, elvégre egy foga volt csak. – Ezt egyé', és holnap reggel már csárdást járhatsz a konyhában! – nyomott le egy nagyobb adagot Tommo torkán. – Ugye, hogy milyen szép környék ez? És nem pityegnek állandóan azok az átkozott telefonok...

Előfordul, ha se térerő, se internet nincsen. Az ablakpárkányra ugrottam, és megkönnyebbülve konstatáltam, hogy a One Direction többi tagja is visszatért. Boldogan az ajtóhoz tipegtem, és a belépő bandatagokat heves dorombolással köszöntöttem. Ők viszonylag józanok voltak, szerencsére.

- Mama, megmondtam, hogy ne adj Louisnak a lekvárból – vette ki Harry Mrs. Sztálylsz kezéből a befőttesüveget. – nem használ.

- Már hogyne használna, kincsem – mutatott Tomlinsonra, aki az arcát az ablaküvegnek nyomta. – Hát mondja, hogy fák!

- Nem azt mondja, mama – feszengett Harry. Liam és Niall kérdőn hallgatták őket, hiszen nem beszélték a nyelvet. – Nem adnál Nialléknak valamit?

- Lián, kértek esetleg pogácsát? – fecsegett a nagymama, és kihessegette a két fiút a konyhába. – Nátán, egyél! Olyan sovány vagy...

Harry fáradtan lerogyott az egyik székre. Az ölébe ugrottam, és ő automatikusan simogatni kezdett.

- Ez kimondhatatlanul fárasztó, Sanyi – kezdte. – A fiúk hiába próbálják kerülni a feltűnést, egy szót nem tudnak magyarul. Még szerencse, hogy a lakosság átlagosan hatvan év feletti, így nem hallottak rólunk. De bármikor feltűnhet valaki, aki lefényképez, és máris itt vannak a gyilkosok a nyomunkban... - vakargatta gondterhelten a fülem. – Valaki meg akar ölni, Sanyi... még nem tudjuk, kik ők, de remélem kiderül... lehet, hogy csak pár napot leszünk itt, de az is lehet, hónapokig. Mond, segítesz nekem?

Én dorombolni kezdtem, Harry pedig felnevetett:

- Ezt igennek veszem, kiscicám!

Sziasztok!

Mielőtt megkapnám a kérdést, hogy mennyi drogot fogyasztok, gyorsan leírnám, hogy ezt a regényt a directioner barátnőimnek kezdtem el írni (én nem vagyok directioner. Sorry:))Egy óvatlan megjegyzéssel kezdődött, egy rakás hülyeséggé fajult, és egy fogadásba torkollott.

Bár azt hiszem, nyertem;)