Megfordultam a széken és szembe találtam magam Neymarral.
-Szia. Táncolunk? - kérdezte mosolyogva.
- Aztakurva. - köpte ki az italát, nem túl nőiesen Silvia. - Menj Evi! Neymar ajánlata szent. - kacsintott.
- Öhm...oké. - feleltem, majd felsétáltam a parkettre. Oké én most a Barca legjobbjával fogok táncolni. Finoman magához húzott átkarolta a derekamat, majd lassan lépkedni kezdtünk a ritmusra.
- Hogy hívnak? - kérdezte mélyen a szemembe nézve.
- Herczeg Evelin.
- Láttam ahogy néztél a színpadon. - vigyorgott.
- Biztosan elbambultam. - vágtam vissza.
- A csoda bámulása közben elbambul, olykor az ember.
- Egoista vagy. - mondtam miközben megpörgetett.
- Miért inkább legyek önbizalomhiányos?
- Lehet, hogy jobb lenne.
- Ugye tudod kivel beszélsz kiscsaj.
- Igen egy paraszt focistával, aki nagynak hiszi magát csak mert, olykor bevisz egy labdát egy kapuba. - morogtam.
- Hjajj, mert Neked mi az állásod? -fintorgott.
- Én éppenséggel életeket mentek minden nap.
- Orvos vagy?
- Rezidens a sürgősségi osztályon.
- Nagyon menő vagy. - mondta lenéző hangnemben. - Mondjuk nem is az állásod érdekel. - vigyorgott selytelmesen.
- Na jó szia. - fordultam el tőle.
- Várj! -fogta meg a karom.
- Minek ha csak az ágyba kellek neked? - fordultam vissza.
- Kezdjük újra! - tanácsolta. - Szia Evelein. Neymar vagyok és szeretnék meginni veled valamit. - sóhajtotta.
- Jujj, de tepersz. - értetlenkedtem.
- Na nem leszek egoista. - nézett rám kiskutya szemekkel.
- Egy ital. Ennyi.
Nem értettem, miért én kellek neki, amikor bárkit megkaphatna, de ha egyszer fontos lettem valakinek kihasználom. Egy ital. Ennyi.
Na igen ennyit akartam, de már csak arra emlékszem ahogy bedőlünk a puha ágyba és Ő felém magasodik.
