Reggel hasogató fejfájásra keltem. Óvatosan felültem és szétnéztem. Mellettem az édesen szuszogó....Neymar(!?) aludt. Na ne már? Tényleg lefeküdtem egy Barca játékossal? Uhh és ma dolgoznom is kéne...
Legalább védekeztünk? Ahhj semmire sem emlékszem a sok pia miatt. Hihetetlen, hogy akár egy kevés Martini is elveszi a fejed és mássá tesz. Nincs irányításod magad felett. Még csak arra sem emlékszem, hogy jó volt-e.
-Hmm. - kezdte nyitogatni a szemeit a focista. - Jó reggelt! - pillantott rám.
- Neked is. - morogtam.
- Mi a baj?
- Részegek voltunk tegnap este...legalább jó volt?
- Hát biztos... - mondta, majd vissza dőlt.
Nagyszerű egy lettem a sok közül neki. Gratu Evelin.
- Én megyek. - mondtam, majd a takarót magamra csavarva átmentem a fürdőbe. Magamra vettem a tegnapi ruhám. Nagyon szép háza van. És meglátszik rajta, hogy gazdag srác. Gyönyörű bútorok mindenütt, nagyjából nyolc szoba, egy hatalmas nappali, hosszú asztallal, rendezett konyha. Mindenhol meleg sárga falak, óriási ablakok. Kint az udvaron volt egy medence napozó agyakkal és egy csodaszép rózsakert. Két focikapu, egy árválkodó focilabda. Épp léptem volna ki a házból, amikor Ney futott utánam.
- Várj már! Hova sietsz úgy Evi?
- Tudod én dolgozni is jarok. És ne hívjanak így!
- Nekem meg edzésem lesz....de ez neked ugye semmi. Pedig én is ugyanúgy küzdök, mint Te. - emelte fel a hangját.
- Ne kiabálj! Úgyis eltűnök az életedből. Ne érdekeljen a véleményem! - mondtam, majd kiléptem a kapun és hazasétáltam. Még láttam, ahogy Junior visszabaktat a házba és bevágja maga mögött az ajtót.
Nem érdekel mit gondol. Örülhet...volt egy újabb hülye az életében, akit megkapott. Sosem akartam ilyen lenni. Mindig is azt akartam elérni, hogy valaki küzdjön értem. Erre Ő besétál az életembe a Nike focicsukájában, a Barca mezében a tökéletesen beálított, barna hajával, a csoda, barna szemeivel, tökéletes ajkaival, az egoizmusávál és elvisz engem. Olyan igazságtalan, hogy ilyen jól néz ki. Igazságtalan, hogy egy este után érzem, hogy kell nekem. De, ami a legigazságtalanabb, hogy csak egy vagyok a sok közül számára. Mert az vagyok és senki nem fogja nekem bemesélni, hogy ez nem így van.
-A kórházban-
Épp a második zárójelentést írtam, a sokadik légmell ellátása után, amikor a kolléganőm Vicky jött oda hozzám és lerakta elém a mai újságot.
-Szia Mrs. Focista. - kacsintgatott nevetve.
- Mi? - néztem értetlenül rá.
- Nézd a címlapot!
Neymar a fiatal és híres focistacsillag a tegnapi ünnepségről egy lánnyal tért haza. Vajon ki Ő? Foglalt lett sok lány álma? Talán most az Ő kapujába talált valaki..
- Te kavarsz egy focistával? Neymarral!?
- Nem...illetve de...nem tudom...egy éjszaka volt. - sóhajtottam.
- Azt hittem nálad nincs olyan.
- A Martini sokmindenre képes. - álltam fel, majd a kórtermekhez indultam.
- És milyen volt?? Mesélj már! Ő mégiscsak Ney!
- Nem emlékszem rá. - motyogtam. - Jó estét Santos úr! Leveszem a kötését. - vigyorogtam az idős úrra.
- Mi az, hogy nem emlékszel? Tudod milyen jó lehet vele....
- Biztos. - mondtam közömbösen.
- Hihetetlen vagy. - fintorgott.
- Tegnap meg részeg voltam. Hidd el nem lesz a férjem. - kacsintottam.
Vicky fujtatott egyet, majd kiment. Jó éjszaka volt, amikor épp nem fagatott Neymar büszkeségéről meg egyebekről..
