1. Fejezet

187 10 3
                                    

"Ugyan is,minden pár egyik kezère bilincset teszünk,mègpedig három hónapra"
Ez az egy mondat vízhangzik mindegyikük fejèben,mióta a bosszantóan boldog műsorvezető kimondta.
Mèg a fiúk sem kaptak szikrát,nem hogy a lányok. Aztán a csuklójukon kattant a bilincs,majd a dormban találták magukat.
Egyik lány sem tudta mit kezdjen a helyzettel ezèrt csak álltak,de mivel valakihez tartozott a bilincs másik fele,ezèrt mozdulniuk kellett.
-Nem hiszem el! - csattant fel JungKook ès kitárta a karját elfeletkezve már osztozik a bal kezèn. A spanyol lány felszisszenve adta tudtára ott van mellette,mire a maknae riattan kapta oda a fejèt.
-Sajnálom,megsèrültèl? Nagyon fáj? - aggodalmaskodott. A lány a fordítónak köszönhetően meg tudta válaszolni a kèrdèst egy fejrázás kisèretèben.
-Üljünk le ès mutatkozzatok be lányok. - szólalt meg NamJoon angolul,majd leült a kanapèra. Ezt már fordító nèlkül is megèrtettèk s kèzszègesen indultak meg az ülőalkalmatosság felè. Csak az volt a baj,amaz nem volt olyan nagy,hogy mindenki elfèrjen,ezèrt kèt ember a parkettán kötött ki.
Vagy is Jimin ès párja meg YoonGi ès párja.
-Mielőtt bemutatkoztok had ismertessem a szabályokat. - jött egy idegen hang az ajtóból,ami persze szintén angolul. Ennek a lányok örültek a legjobban, viszont pár banda tag már nem nagyon. Értik a nyelvet, de nem beszélik olyan jól mint a leader meg a maknae.
A srácok tudták ki az,igy hamar felpattantak szegèny lányokat is magukkal rántva,ami miatt heves nemtetszèsüket hallatták.
Mikor Hope az idegen felè fordult felkiáltott. -Jè,a furcsa alak! - mutatott rá. Hirtelen csönd állt be s mindenki őt nèzte,ahogy egyre pirosodó arcát leszegte. Hope azonnal el is szègyelte magát.
-Hogy èrted? - tette fel a kèrdès mèly rekettes hangú párja. Hope felkapta a fejèt ès az őt mustráló sötèt szempárba nèzett. Hátra kellett feszítenie a tarkóját,mivel több mint egy fejjel magasabb volt nála,noha a banda többi tagját nèzve,alacsonynak számított. Nem èrtette mièrt remeg bele a hangjába,pedig èletèbe másodszor hallja.
-Mert mikor ajtót nyitottam,Ő állt ott ès furcsán beszèlt,furán volt felöltözve. Nemet mondtam elöször,de nem hagyott bèkèn ès muszáj volt rábólintanom. - mesèlte.
-Tènyleg ennyire vèszes voltam? - ilyedt meg az igazgató.
-Igen. - vágta rá Hope.
-Vègülis majdnem kihívtad a rendőrsèget. - gondolkodott el az álllát fogva. A Bangtan tagok szája tátva maradt. Nem hittèk volna,hogy az igazgatójuk ilyenre lenne kèpes.
-Ki is akartam. - bólontott a lány.
-Nálunk nem is volt ott! - szólt közbe a szőke hajú lány keresztbe font kèzzel. De ezt a műveletet meg Jimin nem tűrte el. -Hèj! - szólt rá. Szőkesèg azonnal leengedte a karját,egy 'ne haragudj' mosoly kisèretèben.
-Elmondom a szabályokat ès már itt is hagylak titeket ismerkedni. - vigyorodott el.
-De mièrt csak nála volt szemèlyesen?- akadt ki Jin párja. Őt ez zavarta. Mintha az a lány különlegesebb lenne,mint ők?! Pedig ugyan olyan átlagos,mint mindenki más.
-Mindenkinèl ott voltam,csak a háttèrben. - válaszolta Bang PD-nim. Nem hitt neki,de inkább csöndben maradt.
-Mostantól,ahogy hallottátok,három kerek hónapra bilincsben lesztek. - kezdte ismertetni a szabályokat. - Viszont ha ügyesek lesztek,mèg elöbb is megszabadulhattok tőle,de ezt majd kèsöbb. - legyintett. - Lekerül rólatok,ha mosdóba kell menni,meg fürdèsnèl,viszont ott fèl óra a határ. Sokan vagytok, igy gondolom nem fogjátok preferálni,ha valaki órákig fürdik. -mindenki bőszen bólogatot. Ez már jó ötlet,majdnem. -Nem akartam,hogy lekerüljön bármikor is a bèklyótok,de belegondolva,már igy is sokat látnak a magánèletetekből. Ezèrt áttírtam nèhol a szabályokat. - vont vállat.
Gonosz igazgatónk van,gondolta TaeHyung letaglózva. Pedig jó fiúk voltak,semmi rosszat nem tettek,amièrt róluk beszèlne egèsz Korea. Mèg is,mintha büntetnè őket!
-A többit,hogy hogy fogtok aludni,már ti döntitek el. Megjegyzem,veletek egyidős lányokat választottam,úgy hogy óvatosan azzal az alvással. - figyelmeztette a srácokat aztán vett egy mèly levegőt,majd folytatta - A kamerák reggeltől estig veletek lesznek, s az egèsz világon sugározni fogják,igy akik Európából jöttek,azok szülei is nyomonkövethetik lányuk mindennapjait.- megint elhallgatott. Hagyott időt,hogy megemèsszèk a hallottakat. Tudja mekkora feladat lesz,mint a fiúknak,mint a lányoknak. De tisztában van vele,az Ő srácai megbirkoznak vele. Nyomós oka volt ezt kitalálna,ezt viszont ha eljött az ideje,akkor ossza meg velük. Remèli addigra nem lesznek annyira dühösek,mint most. A maknae-n ordít a nem tetszès ès az elutasítás. Bízik benne,hogy ez a hozzáállás kèsöbb változik.
-A feladat amit ez alatt meg kell csinálnotok,az az,hogy nem csak meg kell szüntetnetek a nyelvi akadájt,de mèg dalt is irnotok kell,mèg pedig közösen. - mindenki álla a padlón koppant. - Plussz. - Bang PD-min nagyon èlvezte,hogy sokkolhatja mèg jobban a nèpet. -Közös koreo,amit kèsöbb a szinpadon fogtok bemutatni. Termèszetesen ugy,hogy addigra a bilincs talán lekerül rólatok.
-Szóval,egy új bandát alkot a mi kihasználásunkal? - látott átt a szitán YoonGi.
-Dehogy is. - tiltakozott. Tudta, ő lesz az első,aki rájön a turpisságra. A poènt lelőni pedig nem szabad már most.
-Kèptelensèg lesz! - fakadt ki HoSeok párja. -Semmi ritmusèrzèkem nincs,ráadásul bot fülem van. Hogy akarja ezt összehozni?! - pánikolt a lány.
Az igazgató gyengèden rámosolygott. - Ezèrt vannak a fiúk,hogy segítsenek.
-Akkor a próbák alatt is rajtunk lesz a bilincs? -Bang bólintott. -Hogy találjam ki igy a koreot? - kèrdezte Hoseok.
-Az már ti gondotok. Èn csak ismertettem a szabályokat. - emelte fel vèdekezően a tenyerèt. Hirtelen tapsolt egyet,mire többen megugrottak. - Hagylak ismerkedni titeket. Sok szerencsèt! - kacsintott ènekelve. Mire bármelyikük is tiltakozhatott volna,vagy akár beolvashatott volna,már el is tünt.
-Elkèpesztő. - suttogta a bealló csöndben Hope.
-Vègre mutatkozzatok be,aztán menjünk pihenni. Hosszú volt ez a nap. - ült le újra NamJoon,mivel egèsz vègig álltak.
-Kezdje a párod. - javasolta Jin.
NamJoon párjának fekete egyenes haja volt a válláig èrt,bőre napcsókolta,szeme akár a smaragd ès majdnem egymagas volt a leaderrel. -Sziasztok,a nevem Elena ès Olaszországból jöttem. A.R.M.Y vagyok ès otthon tanulgattam a koreai nyelvet. Mit mondjak mèg? - nèzett körbe.
-Miket szeretsz? - dőlt előre Tae.
-Szeretek főzni,kint sètálni,az esőt. Maximalista vagyok ès nagyon makacs. Naggyábol ennyi. - fejezte be.
-Köszönjük. Kookie párja? - fordultak jobbra.
Szintèn fekete a haja,de ő lófarokba fogta,barna szeme ès kicsivel sötètebb barna bőre volt,mint Elenának. Fèl fejjel volt alacsonyabb mint a maknae. -A nevem Adalia, ès Spanyolországból jöttem. Nem ismerlek titeket,viszont más bandákat igen. Igy a K-Pop ès Korea nincs távol tőlem. Szeretem az állatokat,szenvedèlyem a tánc. Imádok ènekelni,de csak is akkor ha egyedül vagyok. Ami elsőre nem sikerül èn utánna feladom. Szeretek ismerkedni,új emberekkel barátságot kötni. - mosolygott.
-Van testvèred? - kèrdezte Jin.
-Van egy öcsèm.
-Neked Elena?
-Kèt húgom van. - felelte. Elenának már is hiányozik a két rosszcsont húga. Mindig kitaláltak valami csínyt, mivel bosszanthatják őt meg a szüleit.
"Vajon mit csinálhatnak?"
-YoonGi hyung párja? - zökkentette ki Elanát az egyik fiú.
Mindenkinél alacsonyabb volt,fekete hullámos haja rakoncátlanul omlott a hátára, elefántcsont fehér bőre kiemelte sötét kék, szemét. Aminek az óceán legmélye jut eszébe YoonGi- nak akárhányszor belenéz.
-Hope vagyok és Amerikából jöttem. Se a nyelvet, se Koreát nem ismerem, így idegen számomra minden. -kezdte. - Nem szeretem a tömeget,se a zsufolt helyeket. Szeretek aludni, írni,olvasni és rajzolni.
Viszont nem tudok táncolni, sem énekelni, ellenben pár hangszeren tudok játszani. -Hope halk hangját egy hangos horkantás nyomta el.
Kérdőn néztek egymásra, mivel egyikük sem adta ki ezt a hangot.
Mikor pedig Jimin az ajtó felé nézett, meglátta,hogy az igazgató félig még bent van és hallgatózik.
-Igazgató?! - kiáltott fel meglepedten.
Ő elhúzta a száját. -Hazudik. - vágta rá erélyesen. -Itt mindenki tehetséges,azért választottalak titeket! -tette hozzá.
-Mit keres még itt? - ráncolta a homlokát Kookie.
-Megfigyelek. Tegyetek úgy,mintha nem lennék itt. -legyezgetett a jobb kézfejével.
-Nehéz lesz. - morogta YoonGi.
-Mondtál valamit YoonGi fiam?! - vonta fel az egyik szemöldökét.
YoonGi gúnyosan elmosolyodott,sötét szeme megcsillant.
Bang PD-nim, nagyon jól tudta mit jelent ez a mosoly. Valamire készül az ifjú rapper, az pedig nem fog neki tetszeni.
-Milyen hangszereken játszol? - tett úgy HoSeok ahogy az igazgató mondta.
Mindenki figyelme megint a lányra terelődött. Hope pedig szerette volna,ha már abbahaggyák a faggatózást. Ez az idő eltolódás kikészítette s nem akar mást csak aludni.
-Dobolok meg gitározok. De nagyon megszeretnék tanulni zongorázni is.
-Szerencséd van, -vigyorodott el TaeHyung. -a párod tud zongorázni.
YoonGi zavartan vonta meg a vállát, mintha ez semmiség lenne. -Ha szeretnéd megtanítalak.
-Azt megköszönném. -mosolygott rá.
-Oké, Jimin párja tejössz. - haladt tovább NamJoon, a lányra mutatva.
Aranyszőke haja egy kontyba volt fogva a tarkójánál,ègkèk szeme izgatottan csillogott,ahogy körbenèzett. Fehèr bőrèn semmi nem látszott,mintha tökèletes lenne.
Ő is angolul kezdett beszèlni,bár máshogy ejtette nèmelyik szót mint Hope.
-Honey a nevem ès Nagy-Brittaniából jöttem. Beszèlem a nyelvet,bár nem tökèletesen. Titeket szintèn ismerlek,ès a pèldakèpemmè váltatok. Szeretek táncolni,ènekelni,enni,videojátèkozni. Főzni nem tudok ès mindent tönkre teszek.
-Pont mint NamJoon hyung. - szólt közbe TaeHyung. Aki èrtette,felkacagott,Honey szèp arca grimaszba torzult.
-Van egy bátyám,akinek már családja van. - tette hozzá. -Ennyi.
-Ki a kedvenced? - Jimin nem tudta megállni,ne tegye fel ezt a roppant fontos kèrdèst.
Honey pirulva szegte le a fejèt. -JungKook Oppa. - suttogta.
-Ez az! - vigyorodtott el az említett.
-Teszek róla,hogy megváltozzon. - tűzte ki cèljául a táncos.
-HoSeok-shii,a te párod jön. - Jin egyre izgatottabb lett,ahogy közeledett az ő párja. Már tudja,sokan szeretnek főzni is meg enni,igy lesz kivel megosztania az ő szenvedèlyèt. Remèli a mellette ülő is ilyen lesz.
A lánynak napbarnított bőre,gesztenye barna egyenes haja ès elkèpesztő szürke szeme. Jin nem tudott tőle elszakadni. Mint a viharfelhők,gondolta. De ez járt HoSeok fejèben is,mikor belenèzett azokba a szemekbe. Mindenki meglepődött mikor nem angolul kezdett beszèlni.
-Izolda vagyok ès Lengyelországból jöttem. Ismerlek titeket,a nyelvet is beszèlem,ahogy hallhatjátok is. Rendszerető vagyok, szeretek sportolni,utálom a sötètet,fèlek a kutyáktól. Egyke vagyok,a szüleim pedig elváltak.
-A te kedvenced? - kèrdezte ismèt Jimin. A lány pedig elmosolyott ès kimondta azt,amire règóta várt.
-Te vagy az Jimin Oppa ès Hoseok Oppa.
-Király! - pacsizott le a kèt említett.
- Következő. - sóhajtott YoonGi. Már unta,ahogy a pici párja is. Nèha lecsukódtak szemei,de azonal ki is nyitotta őket. YoonGi kèsztetèst èrzett,felkapja ès a szobályába vigye,had alugyon.
Jin párja következett.
A lánynak hosszú vörös göndör haja,fehèr bőre ès olyan zöld szeme akár a fű.
-Martina vagyok ès Magyarországból jöttem. Szintèn ismerlek titeket,de a nyelvet nem beszèlem. Szeretem az èdessègeket,a cuki szőrős dolgokat ès mindent ami puha. Kávè függő vagyok,igy sokszor túlpörgök. Nagyon rendetlen is,ami maitt elhagyok pár holmimat. Szeretem a divatot ès az egyedi ruhákat.
- Kedvenc tag?
-NamJoon Oppa. -mire az említett szègyenlősen elmosolyodott.
-Olyan mint JungKook lány kiadásban. - bökött a maknae felè HoSeok.
-Igy van. - vigyorgott,viszont a lány elpirult ezt hallva.
Jin csalódott lett,amièrt párja nem szeret főzni. Az sincs ínyère,hogy rendetlen,de majd ő "kinveli" ezt belőlle.
Utolsó, TaeHyung párja volt.
A lánynak barna haja ès sötèt szeme volt.
-SooMin vagyok ès Dèl-Koreábol jöttem. Ismerlek titeket,a kedvencem TaeHyung Oppa. Szeretek tanulni,zenèt hallgatni,olvasni ès sok időt a szabadban tölteni.
Van kèt testvèrem,akiknek szintèn ti vagytok a kedvenceik. Ennyi. - mosolygott rájuk.
-Ha nincs több kèrdès menjünk aludni. - állt fel hirtelen YoonGi felhúzva kómás párját aki a hirtelen mozdulattól majdnem elesett.
-Bocsi,ezt mèg szokni kell - fogta átt a vállát a lánynak.
-Hogy fogunk aludni? - tette fel a következő akadályt Hope.
Erre a kèrdèsre mindannyian várják a választ.

Csokipuding!
Nem tudtam várni,igy hoztam az első fejezetet. Nem az erőssègem többeszámban írni,de èlvezem annyi szent :'D
Remèlem ez is annyira elnyeri tetszèseteket mint az előző :'D annak úgy is hamarosan vège bár lehet tervezek második èvadot....ez mèg a jövő zenèje xD

Nagyon hálás lennèk ha hagynátok magatok után nyomot

Pussza:Hope

ÖsszekötveWhere stories live. Discover now