Egy Pincér Élete

Jelen idő

Este tíz óra.A főnököm lezárta a kasszát,lepasszolta a pénzemet és elköszönt.Már nagyon fájt a lábam,és csak egy kis alvásra vágytam.
Még be kellett zárnom a wc-ket.
Miután ezzel végeztem felakasztottam a kulcsot a többi közé majd elindultam.Csendes este volt.Nem találtam normális rádió adót,mindegy úgy is csak fél óra hazáig.

Végre itthon.Dénes már alszik..hmm azt igérte megvár ébren.Bár a mai nap után úgysem csináltunk volna semmit.
Kavarogtak a gondolataim,és fájt a fejem.Beálltam a zuhany alá hátha ellazulok,de ez sem segített a problémán.
Folyton a történtek járnak a fejemben.Ahogy levizsgázom,ahogy ünnepelnek,ahohy.....ahogy őszintén gratulálnak nekem...
Már megint sírok,pedig megigértem magamnak,hogy ezért nem sírok többet.
Felvettem a köntösöm,majd kimentem a konyhába.Enikőt hívtam miközben a könnyeim még mindig csak folytak le az arcomon.Reméltem hogy felveszi még ilyen későn és kisírhatom a bánatom.
-Na szia.Mi az ,talán valami baj van?-szólalt meg hirtelen egy álmos hang a vonalban.
-Szia...muszály beszélnem veled,mert tudom hogy te meghallgatsz.-válaszoltam,amilyen halkan csak tudtam,csak hogy Dénes meg ne hallja hogy sírok.Két éve együtt vagyunk,de még nem látott sírni.Szeretem őt de erre úgy érzem még nem állok készen.
-Már megint balhé volt?
-Igen.Minden csak hazugság volt.Azért hogy kihasználhassanak.
-Nyugodj meg kérlek,ha folyton bőgsz nem fogom érteni amit mondasz.
Egy perc néma csend.Kifujtam az orrom összeszedtem magam és újra megszólaltam.
-Csak egy ideiglenes pótlék voltam...vagyis...vagyok.
Megint csend...ekkor jöttem rá,hogy mjndenki átvert.
-Te tudtad!
-Én...én elakartam mindani de te olyan boldog voltál!Hiszen ez volt az álom melód.
-Igen ez volt de nem így.-válaszoltam idegesen.
-Sajnálom hogy így derült ki.
Kinyomtam a hívást.Bementem a hálóba és lefeküdtem.Pár percig csak feküdtem és néztem a falat,mmajd a telóm megint csörögni kezdett.Eni volt az,de nem vettem fel neki.Így is elég zaklatott voltam.A hícásra már Dénes is felébredt.Felém fordult és megkérdezte hogy ki hívott.
-Senki érdekes...-válaszoltam halk,szomorú hangon.
Közelebb jött hogy megcsókoljon.Elsítam magam.Először....előtte.
Őszintén nem volt olyan vészes mint gondoltam.
-Ne titkold előttem ha valami problémád van.Szeretlek és tudni akarom mi a baj.
-Kiderült hohy csak egy fél évre kellettem nekik míg nem vesznek fel egy képzettebb embert.-nyögtem ki a választ.
-Mondj fel,ne legyél pótlék,egy olyan helyen ahol nem is vagy boldog.
Még jobban sírni kezdtem.Egyrészt a fájdalomtól,másrészt azért mert egész nap ezen gondolkozdtam és most hogy hallom kimondva,sokkoló ezzel szembesülni.
Megölelt és adott egy puszit a homlokomra.
-Enire pedig ne haragudj ezért.Nem ő a hibás azért mert a főnököd egy tapló.
Furcsállóan néztem rá.
-Mindent hallottam az előbb,nem tudtok halkan beszélni.-mindta mosolyogva majd hozzámbújt és így aludtunk el.