A bohóc, a herceg, a hercegnő, a kismalac, a farkas és a tündér

Prológus

Ez egy nagyon régi történet. Ekkor még nem volt Lala és én, nem volt herceg (bár néha még most sincs), sem hercegnő, csak tündér, aki később hercegnő lesz, meg egy farkas, vagyis Heni. Akkor még nem tudtuk, hogy a herceg csak egy bohóc, akinek mégis kell az oldalára valaki, sem azt, hogy a farkas igazából egy kismalac.
Azért volt Heni csak farkas, mert -igen bunkó és cseppet sem tündéri szavakkal élve- sötét volt (fekete, illetve szürke) és félelmetes. Azért, mert nem ijesztő volt, csak nagy veszélyt jelentett az akkor még nem is sejtett későbbi pozíciómra.
Kezdetben még csak nem is tudtam, hogy Lala egy bohóc (volt), sem azt, hogy Heni az ember embernek farkasa -elvégre a bohóc is ember-. Ez igazából nagyon hosszú és fájdalmas folyamat volt, ami kevésbé nyúlik el időben, mint szenvedésben. Az egész egy -szerintem, legalábbis utólagos emlékeim szerint- borús őszi, de valójában egy szép esős-napos nyári délutánon kezdődött.
A farkasról mindig is tudtam, hogy veszélyt jelent számomra, hiszen ismertem, de nem váltott ki belőlem különösebb reakciót. Egészen eddig a pillanatig.
Együtt töltöttünk egy egész órát szótlanul, nulla kontakttal, már-már a leendő hercegnő-herceg párosnak élve (igazából csak Pintér Béla koncert volt), aztán mégis jött a feketeleves.
Mindig is tudtam, hogy több van köztük holmi testi kapcsolatnál, de idáig sohasem jutottam el egyébként elég élénk fantáziám ellenére sem.
Nem is tudom, mi rázott meg jobban, vagy miért ennyire. Az a tény, hogy láttam Lalát és Henit csókolózni, vagy az, hogy mindvégig tudtam, hogy nem lehet az enyém.
Szóval valahogy így kezdődött a bohóc-farkas-tündér, későbbi tűzháromszög áldások nélküli kapcsolata - itt vett száznyolcvan fokos fordulatot az életem.