A konyhából jövő hatalmas csörömpölésre azonnal kipattantak a szemeim. A sötétítő mögül már beszűrődött a napfény, az éjjeliszekrényen lévő óra pedig majdnem delet ütött. Kóvályogva tornáztam fel magam vízszintes helyzetbe, így a takaróm lecsúszott a földre, én pedig szenvedő sóhajok közepette utána.
- Gyűlöllek reggel. - motyogtam két ásítás között. Négykézláb kúsztam el a szekrényem melletti székhez. Tele volt pakolva ruhákkal, amiből szemezgettem párat. Egy sötét lila felső, fekete cső nadrág, hosszú szárú magassarkú csizma. Tökéletes. Gyönyörködtem az új cipőmben egy darabig, aztán rávettem magam és kihúztam a függönyt. - Ez fáj. - Hunytam le a szemem, hiszen a fény vakított, a másnaposság pedig az agyam központjáig hatolt. Felkaptam az asztalon lévő napszemüvegek közül egyet, amiben elviselhetőnek éreztem a helyzetemet, majd megindultam a rombolás irányába. Lena már épp az összetört pohár darabjait takarította. Kiegyenesedve rám emelte kék szemeit, én pedig rájöttem, hogy bizony már futni is volt, amíg az igazat álmát aludtam.
- Felébredt az álomszuszék. - Csóválta meg a fejét, mire a szoros lófarokból pár szőke tincs az arcába hullott.
- Hagyj már! Inkább azt mondd meg, hogy mitől sampon ízű a szám. - Nyújtogattam a nyelvem. Rettentő rossz íze volt.
- Figyelj Mira. - Igen, ez volt a nevem. Igazából Zelmira S. Fuentes, de nagynénémnek csak Mira. Elena magához fogadott, mikor anyám meghalt. Az apámnál nem maradhattam, hallani sem akart róla, hogy vele éljek.
- Ne kezd ismét a prédikációt, könyörgöm. - Emeltem fel a két kezem védekezően. - Tudom, huszonhárom éves vagyok, szerezzek állást és ne lopjam a napot. - Forgattam meg a szemem. Nem akaródzott ismételten végig hallgatni egy hegyi-beszédet. Lena mániája az volt, hogy tönkreteszem az életem a folyamatos önpusztítással. Az én szemszögemből inkább szórakozásnak neveztem volna.
- Azt akartam mondani, hogy pár napra el kell menjek. Azt viszont a múltkori rendőrségi ügyedből kifolyólag nem hagyhatom, hogy egyedül garázdálkodj. - Szemforgatással válaszoltam. Mi olyan nagy dolog abban, hogy poénból bolti lopáson loptak?
- Nem kell mellém babysitter. - Ellenkeztem és inkább az asztalon lévő fésűvel kezdtem kibontani a a hajamban lévő csomókat. Szerencsére a fekete, szögegyenes hajam azonnal engedelmeskedett.
- Nem is mondtam. Apádhoz mész. - Jelentette ki, nem törődve a véleményemmel.
- Évek óta nem láttam. - Szóltam közbe, de továbbra sem figyelt rám.
- Szedd össze a cuccaidat és délután kettőre legyél ott! - Dobálta be a mosogatni valót a tálcába. - Fel fogom hívni apádat és ha nem érkezel meg, kiteszlek. Indulnom kell. - Kötötte ismét copfba a haját, én pedig rá kellett jöjjek: mehetek pakolni. Durcásan és kicsit félve rohantam a szobámba, ahol egy bőröndbe dobáltam mindent, ami a kezem ügyébe került. Sminkeltem egy gyorsat, aztán elköszönve az üres háztól, kiléptem az ajtón.
Tudtam hol lakik az apám, de négy éves korom óta egyszer sem jártam nála. Néha telefonon beszéltünk, ahol állandóan tudomásomra adta, hogy nem szeretné, ha meglátogatnám. Már csak egyetlen kérdés maradt: Hogy a jó istenbe fogok eljutni Dél-Dakotába, Nebraskából? Több lehetőség is szóba jöhetett, mint például feltörni egy bankautomatát, hogy legyen pénzem tömegközlekedésre, vagy stoppolni.
- ATYA ÉG! - Akadt meg a szemem a megoldáson. Földhöz vágva a kerekes bőröndöt, szaladtam a kiszemelt csoda közelébe. Egy gyönyörűséges éj fekete '67-es Chevy Impala tárult elém, eredeti bőrülésekkel és felnikkel.
YOU ARE READING
Hiányzó Alkatrész
Fanfiction"Régen a nők elcsábításához elég volt, ha van egy jó kocsid. Ma már olyan okosak a nők, hogy inkább vesznek maguknak egy jó kocsit, hogy ne kelljen együtt autózniuk egy ökörrel."
