Hiányzó Alkatrész

Kávé

Bögrével a kezemben keresgéltem a kávét. Nem volt. Felforgattam az összes szekrényt. Sehol, semmi. Idegesen túrtam rövid, rózsaszín hajamba. Reggel átnézve a parókáimat, ez tűnt a legszimpatikusabbnak. Gyorsan pörögtek fejemben a fogaskerekek. Ezt a problémát hol tudnám leggyorsabban kiküszöbölni.

- Elvittek éjszaka az UFO-k? - Vigyorgott Dean, kómás fejjel, kusza hajjal az ajtóban.

- Mert? - Mordultam fel. A reggeli koffein adagom nélkül elég kibírhatatlannak bizonyultam.

- Tegnap még máshogy néztél ki. - Vonta fel a szemöldökét és elkezdett keresgélni valamit.

- Mindig máshogy nézek ki. Így könnyebb meglógni a zsernyákok elől. - Legyintettem. - Mit keresel?

- Kávét. - Nézett fel, miközben guggolva túrta az alsó polcot.

- Már mindent átnéztem. Nyoma sincs. Hogy lehet, hogy valaki nem iszik kávét? Hiszen az csak... csak kávé! Nem is ital, hanem egy ölelés! - Dramatizáltam, mire pimaszul felnevetett.

- Fura egy csaj vagy te Mira Singer. - Csóválta a fejét.

- Nem te vagy az első és gondolom nem is az utolsó ember, aki ezt mondja. - Dőltem az asztalra reményt vesztve.

- Gyere. - Bökdöste meg a vállam egy ujjal. - Megmentem az életed. Elviszlek a közeli kávézóba. - Az ajánlat hallatára seperc alatt haptákba vágtam magam és készen álltam az útra.

- Talán még se vagy te akkora suttyó Dean Winchester. - Kacsintottam rá, de ő csak megcsóválva a fejét a kocsikulcsot keresgélve követett az udvarra.

A jól ismert Impala jobb oldalában ücsörögtem és vártam, hogy beszálljon. Amint elfordította a kulcsot, a motor simogató hangon felzúgott, engem alig észrevehetően kirázott a hideg.

- Apád nem fog idegbajt kapni, hogy eltűntél? - Nézett rám és kikanyarodott a telepről.

- Az öcséd nem lesz mérges, amiért itt hagytad? - Kontráztam.

- Touché. - Zárta le a témát. Egy gombot megnyomva, zenét varázsolt a bőrülések szövetei közé, ami engem teljesen felvillanyozott. Scorpions - Send me an angel című számát énekelve álltunk meg a kiválasztott hely előtt.

- Hölgyem. - Nyúlt át és kinyitotta az ajtómat.

- Kössz. - Szálltam ki. Jó érzés volt bejáratni az egyik kedvenc új szerzeményemet. A csizmáim abszolút az életemet jelentették. Lezárta az autót és utánam jött. Beültünk a fával borított, kellemes hangulatú helyre, rendelve két feketét és szintén ennyi pitét. Az étel és forró ital kombinációja melengette a szívem. Éreztem, ahogy feloldódik a hangulat és színesebb lesz a világ.

- Köszönöm. - Sóhajtottam boldog mosollyal az arcomon.

- Jé, kedves vagy. - Állt meg kezében, mozdulat közben a villa, amin egy darab süti volt. Arcára teljes döbbenet ült ki.

- Ne csinálj úgy, mintha kibírhatatlan lennék. - Néztem rá összeszűkölt szemekkel. - Igenis kedves vagyok! - Dobbantottam az asztal alatt.

- És hisztis. - Nevetett jóízűen.

- Te pedig ... - Kerestem a megfelelő szavakat.

- Elbűvölő? - Kacsintott, amire csak megforgattam a szemem és belekortyoltam a csészébe. Túl jó kedvem volt ahhoz, hogy nekiálljak vele vitatkozni.

- Szóval, meddig maradtok Bobbynál? - Tereltem a témát másik mederbe.

- Nem tudom. - Komolyodott el és talán, mintha kicsit gondterhelt is lett volna. - Elég sok a probléma a jelenlegi ügyünkkel. Kell a segítsége.

- Ti tényleg nagyra tartjátok az öreget. - Döbbentem meg. Eddig azt hittem, hogy apám egy felfuvalkodott, kibírhatatlan hólyag. Erre kiderül róla, hogy igenis jó abban, amit csinál és még segítőkész is.

- A legjobb ember, akit ismerek. - Válaszolt Dean szeretettel a szemében.

- Jó neked, te legalább ismered. - Húztam el a számat.

- Adnod kellene neki egy esélyt. Bobby soha, semmit nem tesz ok nélkül. Esetleg megkérdezted már, hogy miért alakult így ez az egész? Vagy adtál neki lehetőséget, hogy megmagyarázza? - A zöldszemű szavai fájó pontot érintettek. Félretéve a büszkeségem, be kellett ismerjem, hogy igaza van. Soha nem akartam meghallgatni apám verzióját. Túl sértett és csalódott voltam ahhoz, hogy megtegyem. Most viszont lehetőséget kaptam, amit talán nem szalasztok el.