Short Stories

Vak igazság [Jimin oneshot]

Sziasztok! Itt vagyok, és élek!:3 Íródik a "Sorry" Is Not Enough és a Együtt a lakatlan szigeten is. Tényleg! >< Öhmm... Addig is... Hát hoztam egy oneshotot. Nem szeretek hosszú történeteket írni, inkább a Vágjunk a közepébe! elvet követem. (Ezért kínlódok sokáig egy egy részen x3) Tehát szeretném mostmár a rövid sztoriaimat is megosztani veletek!:3 Remélem tetszenni fog. Jó olvasást~

________________________________________________________________________________________________

- Na ez is kikerült. - túrtam a hajamba elterülve az ágyon. A hat hónapja felvett vlogom végre napvilágot látott, aminek tudtam mi lesz a következménye. A twittert, fancafét elárasztják majd a "Jimin oppa", "I love you" szövegek, vagy a kedvencem "Már így is tökéletes vagy, nem kell megerőltetned magad" kommentek. Viszont tudom, hogy ez nem így van.
Igaz, a vlog fél éve készült, de a kitartásom nem hagyott alább. Ugyanannyit gyakorlok, mint akkor, vagy az előtt, sőt most többet, ha ez lehetséges. A hangom sose lesz tökéletes, de jobb igen, és nem akarom, hogy a fanok a mostani Jiminnel meg legyenek elégedve. Fejlődni szeretnék, többet mutatni nekik, de egyre jobban úgy érzem, hogy a folyamatos gyakorlás mind hiába, hisz nem jutok egyről a kettőre.

"Talán keményebben kellene próbálkoznom, jobban kellene csinálnom."

Ahogy a vlogban is említettem, a tagok, a tanárom, az egész BigHit és a családom kitart mellettem, segítenek, amiért rettentő hálás vagyok. Viszont egy kis önzőség van bennem, miszerint magam és nem mások miatt gyakorlok. Ameddig magamnak nem felelek meg nem hiszem el, ha azt mondják "pedig nagyon jó vagy". Erre a szintre akkor értem el, mikor szinte minden fansignon elmondták az Armyk, tökéletes vagyok.

"- Múltkor a No more Dreamben hibáztam. - mondtam egy lánynak, aki erre legyintve felnevetett.
- De zavarodban olyan cukin mosolyogtál. Az mindenkinek jobban tetszett."
Nem bántásnak szánta, de nekem attól még nagyon fájt. Hisz pont azt szeretném, ha az emberek nem csak a külsőmért szeretnének, hanem a tehetségemért, a hangomért.

"Egy hang, amely megérinti és megmozdítja az embereket"

- Jimin, gyere! - nyitott be a szobámba Namjoon hyung.
- Hova? - néztem fel lassan a telefonomból.
- Csak gyere. A menedzser lent vár, siessünk! - azzal ott is hagyott egyedül.
Egy hangos nyögés kiséretében feltornásztam magam ülhelyzetbe. Megtámaszkodtam a térdeimen, és a tenyerembe temettem az arcom. Fáradt voltam, nagyon. Semmi kedvem nem volt bárhova is elmenni a szabadnapomon. Végül nagy nehezen összeszedtem magam, és hyung után indultam, le az autóhoz.
Már egy ideje mentünk, mikor Namjoon szóba hozta a vlogomat.
- Nem említetted, hogy csináltál egy vlogot.
- Elfelejtettem volna? - kérdeztem vissza.
- Igen. - jött a hihetetlen hosszú válasz, bár tudtam, hogy ennyivel nincs lezárva.
- Annyi dolga volt mindenkinek, nem akartalak titeket zavarni. Igazából nem is emlékeztem, hogy felvettem ezt a vlogot. - rántottam egyet a vállamon, mire leader hyung biccentett.
- Máskor nem hagyom, hogy egyedül legyél egy szobában. - motyogta.
- Mi? - kaptam fel a fejem.
- Megérkeztünk. - állította le a motort a menedzser. - Én meg megvárlak itt titeket, a hatodikra kell mennetek.
Egy panellakás parkolójában álltunk. Már sötédedett, mikor elindultunk egy szürke ház felé.
- Hyung, miért jöttünk ide? - kérdeztem.
- Egy rajongódat látogatjuk meg. Egy nagyon szép üzenetet kaptunk tőle tegnap. Úgy gondoltuk, ő megérdemli, hogy élőben lásson, vagy inkább halljon téged.
Nem igazán értettem miről van szó. Nem szoktunk csak úgy meglátogatni Armykat, hisz ha egyel kivételt teszünk, akkor a többi felháborodik. Meg amúgy is. Ha az én rajongóm, miért nem nekem küldött levelet? Mit ért Namjoon hyung az alatt, hogy halljon?
Sok megválaszolatlan kérdés merült fel bennem míg a hatodikra nem értünk. Megálltunk egy sötétbordó fa ajtó előtt, amikor a leader felém fordult.
- Most maradj itt! - bólintottam, ő pedig kopogott.
Egy alacsony termetű asszony nyitott ajtót. Mikor meglátott minket felcsillant a szeme, de mielőtt bármit is mondhatott volna Namjoon beengedte magát a lakásba, kint hagyva engem.
A cipőm orrával foglalatoskodtam, amíg hyung újra ki nem jött.
- Gyere! - intett, úgyhogy követtem.
Meghajoltam a néni előtt üdvözlésképp, majd Rap Monsterrel egy kis szobába mentünk.
Egy lány állt velünk szembe. Ébenfekete, derékig érő haja volt, szemét egy vastag fekete szemüveg takarta, és általános iskolai egyenruhát viselt. Olyan tíz év körüli lehetett. Görcsösen állt, az ujjait tördelte, a száját harapdálta, amit aranyosnak találtam.
- 2, 3 Bang! Tan! Hello, a BTS-ből Jimin és Rap Monster vagyunk! - mutatkoztunk be, mire a lány elmosolyodott.
- Úgy örülök, hogy itt vagytok. - felelte halkan, megszeppenve.
- Mi örülönk, hogy írtál. - válaszolta Rap Monster.
Mi? Én nem is tudtam róla. - gondolkoztam magamban.
- Jimin. - kérdőn néztem hyungra. - Ennek a lánynak egy kívánsága volt. Hogy hadd halljon téged élőben énekelni. Úgyhogy hajrá. - erre az Army elkuncogta magát.
- Most? Itt? - lepődtem meg, mire hyung bólogatott. - De mit?
- Esetleg... - szólalt meg halkan a lány. - Lehetne a Save me-t?
- Persze.

Nan sumswigo sipeo i bami silheo

Miközben énekeltem, a lányt figyeltem. Hyung eközben kiment, így ketten maradtunk.

Ijen kkaego sipeo kkumsogi silheo

Semmi érzelmet nem tudtam leolvasni az arcáról. Amint elkezdtem énekelni a mosolya is eltűnt. Eddig is, de most már kifejezetten zavart az a nagy szemüveg a szemén.

Nae ane gathyeoseo nan jugeoisseo

Lehajtotta a fejét.

Don't wanna be lonely Just wanna be yours - te sírsz? - kérdeztem aggódóan, és a kislány elé térdeltem. - Mi a baj?

Olyan keservesen sírt, hogy az én szívem is összeszorult. Nem úgy, mint más fanok a koncerteken. Nem a boldogságtól, a meghatódottságtól, az örömtől sírt.

- Hm? - öleltem át a zokogó lányt. - Elmondod nekem?
- Jimin... Olyan szép hangod van... - szipogta, bennem elindítva egy kellemetlen érzést. Már megint ezt mondják... - De... - felemelte a fejét, és levette a szemüvegét, de a szemét nem nyitotta ki. - Most olyan szomorú és nyúzott a hangod. Én nem látom azt, amit a barátnőim. Hogy milyen jóképű, milyen helyes vagy. Hogy milyen jó tested van... - itt elhalkult, és el is pirult. - Nem látom a szexi mosolyod. Hogy hogy csillog a szemed, hogy milyen szép vonásaid vannak. Hogy milyen jól áll neked a fekete, vagy most a szőke haj. Én csak hallak. De ennél többet nem is kérhetnék. Olyan különleges hangod van, Jimin. Imádom ahogy énekelsz. Melegség jár át, mikor élő adásban hallak énekelni. Annyi erő van a hangodban, mikor kiengeded... Én... Én... Engem megérint a hangod, tényleg. - nagyra nyíltak a szemeim. - Csak ezt akartam neked elmondani. Ma hallgattam meg a vlogodat... - itt elcsuklott a hangja. - Nem akarom, hogy megerőltesd magad.

Kinyitotta a szemeit. Először felfelé nézett, aztán le, jobbra majd balra. Keresett valamit. Jobban mondva engem.

- Gyönyörű kék szemeid vannak. - mosolyogtam a lányra pár másodperc csönd után.
- Köszönöm. - pirult el.
- Én köszönöm, hogy elmondtad, amit szerettél volna, és azt is, hogy írtál nekünk levelet. - Felálltam, és megsimogattama a kislány fejét. - És ne haragudj, ha csalódást okoztam. Megpróbálhatom újra? Most ígérem, teljes szívemből fogok énekelni.

"Egy új külsőt fogok mutatni! Új és király dalokat fogtok hallani!"