My Juliett

Megtorlás - 1. rész

Fáradtan estem be a rég nem látott házunkba. Soha nem hittem volna, hogy ilyen hamar viszontlátom a szüleimet, az ismerős négy falat, ami körülvett minket, mint egy börtönt. Anyám a nappaliból rontott ki, kezében egy használt zsebkendővel. Apám utána battyogott, egy bottal a kezében, mint egy dacos öregember. Semmi sem változott. Viszont nagy hiányt éreztem a szívemben, mikor Yun Seo nem futott felém, és nem köszöntött engem. Anyám állapotát elnézve nagyon ki volt készülve. Látszottak rajta az öregedés jelei, és az, hogy jó pár napja nem evett. Sápadt volt, és mikor átölelt éreztem a forgócsontjait a könyökénél. Szegény, biztos kisírta már az összes könnyét helyettünk is.

Sosem voltam az a fajta, aki csak úgy könnyen sírva fakad. Valószínűleg ezt a tulajdonságomat apámtól örököltem. Ő mindig merev volt, és kemény. Kívül belül. Az ő haja is őszesebb lett, mióta utoljára láttam. Ismét a lábára néztem, mert nem értettem, hogy lett hirtelen mankós öregemberré. Szemei azt sugallták, inkább ne kérdezzek semmit, így karon fogtam anyát, és bekísértem az előszobába.

Rengeteg kép, dokumentum és papír fecni volt az asztalon. Azt sem tudtam, hova nézzek a nagy kupacban. Yun Seo képei, adatai és az utolsó mozdulatait vette le valaki, és küldte el nekünk. Azt gondoltam, hogy az elrabló lehetett. Nem bírtam tovább várni, így egyből rákérdeztem.
- Anya! Mi történt? Mondjátok el pontosan. - a kezem még mindig a hátán nyugodott, az ő könnyei viszont nem tudtak lenyugodni. Biztos felzaklattam a jelenlétemmel. Egy pohár vizet kért, így a konyha felé vettem az irányt. Apám az ajtófélfának támaszkodott, és addig nem engedett ki, amíg el nem mondta, amit akart.
- Anyád és én is most nehéz időszakon megyünk át. Ne legyél vele durva! Még csak három napja történt az egész!
- De el kell mondanotok, különben nem tudok segíteni! - kérleltem, bár nem sok esélyt láttam rá, hogy beleegyezik, én legyen Sherlock Holmes.
- Ez a rendőrök dolga, fiam. Nem azért hívtunk ide, hogy detektívet vagy hős megmentőt játssz, hanem hogy a családdal legyél, és hogy figyelj anyádra.
- Érdekes, hogy pont a te szádból hallom ezt. Amikor gyerek voltam, egy kicsit sem törődtél mások érzéseivel, most pedig anyáéval hozakodsz elő! Igazad van. Te nem vagy képes igazán szeretni. Feltétel nélkül. - majd félrelöktem, meg sem vártam a válaszát, mert igazából nem is érdekelt. Abban reménykedtem, hogy valaki csak elmondja, mi történt a húgommal.
 Az éjjel nem aludtam, hanem a lenti dokumentumokból egy anyagot állítottam elő, amit a szobámban őrizgettem. Nem ülhettem ölbe tett kezekkel, és bízhattam rá mindent a rendőrségre, mert azok csak az íróasztal alá söprik a megoldandó ügyeket. Először a rendőrök által talált bizonyítékokat futottam át. Látszott, hogy nem igen ásták magukat bele az ügybe. „A helyszínen semmilyen bizonyítékra való nyomot nem találtunk." - megnyugtató. Majd azokat a képeket fésültem át, ahol Yun Seot az állítólagos elrabló fotózta le, és küldte el a családnak. Yun Seo a kertünkben játszik, Yun Seo sétálni megy, Yun Seo anyával beszélget valamit a kapu előtt. Mind-mind olyan kép, ami a kinti világot mutatta, ezek szerint a rabló nem jött be a házunkba. De valahogy nem akart összeállni a kép. Ha csak pénzt akart, akkor simán betörhetett volna a lakásba, elvihetett volna minden ékszert, pénzt, kocsikat. Akkor miért vittel el Yun Seot? Így is úgy megkapta volna, amit akar. Akkor miért küldött még is egy levelet? Elolvastam azt az írást, amit küldött. Két nap múlva találkozni akar apámmal az egyik leányvállalatnál az esti órákban. Ami arra jutott következtetni, hogy akkor nem is Yun Seo volt a célpont, sokkal inkább apám. Akkor miért őt fotózták le? Túl sok megválaszolatlan kérdések gyötörték az elmémet, így, a végkimerülés előtt, a hajnali órákban az ágynak dőltem, és elbóbiskoltam.
Az álmom olyan valós szerűnek tűnt, hogy mikor felébredtem, el se hittem, hogy nem történt meg. Túl gyors és kíméletlen voltam magamhoz. Egy hideg, szilárd fémet fogtam a fejemhez. Yun Seo egy székben előttem ült, a kis keze meg voltak kötözve. Próbált segítségért kiáltani, de a torkát hátulról megragadták. Én pedig nem tudtam, mit tenni. A kibiztosított fegyverem elcsattant, és a fehér falat vércsöppök díszítették.