Vérfarkasnál albérletben d.h.f.f.

1. rész

- Szeretlek - suttogtam neki a vak sötétben. Erre ő csak halványan elmosolyodott és közelebb lépett hozzám. Meleg tenyerét az arcomra tapasztotta, majd egy forró csókot lehelt az ajkaimra. Azt akartam, hogy ez a pillanat örökké tartson és soha ne engedjen el, de legbelül tudtam, hogy perceken belül el kell indulnia. Mardosott a tudat, hogy a jövőben nem érezhetem többet édes csókjait, hatalmas öleléseit, a rám irányuló figyelmességét és védelmezését. Mikor elváltunk, olyan érzésem lett mintha valaki ráült volna a mellkasomra. A sírás kerülgetett. Magamon éreztem férfias illatát és teste melegétől én sem fáztam tovább az éjszakai hidegben. Próbáltam mély levegőt venni és elfojtani szomorúságomat, de egyszerűen nem ment. Hatalmába kerített a gondolat, hogy nem látom többet. Természetesen nem bírtam tovább, egy kövér, sós könnycsepp csordult ki vakító kék szemeimből. Derek arcáról pillanatok alatt lefagyott a csók okozta halvány mosoly. Arca komolyságot tükrözött. A sírástól felpuffadt arcomat kémlelte, majd szomorúan lesütötte szemeit. Pár percig csak a szipogásomat és az éjszaka hangjait lehetett hallani. Derek érdes, mély hangja törte meg a síri csöndet.

- Indulnom kell - mondta ki nemes egyszerűséggel azt a két szót, amitől a legjobban féltem. Mikor meghallottam a szívem is kihagyott egy ütemet. Már szinte a könnyeimtől fuldokolva figyeltem, ahogyan odasétál a fekete Audijához. Kinyitotta az ajtót és mielőtt beszállt volna, így szólt:

- Én is szeretlek, Norah. Lehet nem sűrűn mondtam, de nagyon fontos része voltál az életemnek - azt mondta "voltál". Mikor ezt meghallottam még jobban bőgni kezdtem - Kérlek vigyázz magadra - ezek voltak az utolsó szavak amiket mondott nekem. Azon az éjszakán nem csak, hogy elment, de magával vitte a szívemet is...