Vérfarkasnál albérletben d.h.f.f.

3. rész

Egy hatalmas csikorgásra ébredtem. Ez csak annyit jelentett, hogy végre beért Beacon Hillsbe ez a tragacs. Ohhh... Bocsánat autóbusz. Na mindegy. Megdörzsöltem a szememet és kinéztem a jármű koszos ablakán. Korom sötét volt. A pályaudvart az utcalámpák gyér fényei világították be. A busz ajtaja zakatolva kinyílt mire én nehézkésen felálltam és a táskámat magam után rántva leugrottam a lépcsőről. Nyújtózkodtam egy kicsit majd nagyokat ásítva előhalásztam a mobilom. Mikor ránéztem a kijelzőre össze szorult a szívem. A háttérképemen én és anya mosolyogtunk. A szemeim újra megteltek könnyekkel. A sírásomat vissza tartva nyitottam fel a képernyőzárat és keresgélni kezdtem a névjegyzék között.
"Joanna Parrish" -találtam meg a legjobb barátnőm nevét. Joanna gyerek  korom óta a legjobb barátnőm. Viszont idén tavasszal a nagymamája halála után elköltöztek a szüleivel Beacon Hillsbe ahol a bátyja Jordan dolgozik. A költözésük előtt pár héttel Joanna  kezdett furcsán viselkedni. Azt mondta hall hangokat. Megpróbáltunk nem foglalkozni vele, viszont egyik délután mikor hozzájuk tartottam nem volt otthon. Az anyja azt mondta várjam meg a szobájában. Én így is tettem. Vagy fél órát várhattam rá mikor egyszer csak kicsapta az ajtót és lerogyott a szőnyegre. A kezei remegtek. Nagyon meg volt rémülve. Próbáltam nyugtatgatni de nem jártam sikerrel. Kis idő után mikor már teljesen lenyugodott elmondta mi történt. A közértbe indult, de rohadtul nem ott kötött ki. Azt mesélte, hogy egyszer csak azt vette észre hogy a suli előtt parkol. Elvileg nem volt magánál és arra sem emlékezett, hogy jutott oda. Kiszállt a kocsiból és a betonon egy évfolyamtársunk holttestét pillantotta meg. A srácot valami állat téphette szét... Viszont semmi nyomot nem talált a helyi rendőrség.
Ezután az eset után pár nappal el is költözött Joanna. Azóta nem is beszéltünk. Viszont most senki másra nem számíthattam csak rá. Félve nyomtam rá a hívásra. Kicsöngött mire én megkönnyebbülten sóhajtottam. Csak remélni tudtam, hogy felveszi.
- Háló? Ki az? - ásított bele a telefonba. Hangja már-már idegennek tűnt olyan rég hallottam.
- Sz-szia! Norah vagyok - dadogva.
- Basszus, Norah! De rég beszéltünk. Tudod te hány óra van? - ásított - Csak nem valami baj van? - kérdezte aggódva.
- Itt vagyok a buszpályaudvaron - mondtam suttogva ugyanis egy fiatal fiúkból álló csapatot pillantottam meg. Mit nem mondjak, nem voltak a legjózanabb állapotban - Itt, Beacon Hillsben - tettem hozzá gyorsan.
- Mi?! Ùr Isten! Hívom Stilest és elmegyünk érted. Aztán elmeséled mi történt. Tíz perc és ott vagyunk - hadart össze-vissza.
- Ki a franc az a Stiles? - kérdeztem.
- A barátom, de majd ezt is megbeszéljük. Maradj ott ahol vagy! - csapta le a telefont. Ezek szerint a barátnőm bepasizott. Tényleg lesz miről dumálnunk.
- Ahj... Bakker - ültem le sóhajtva egy rozoga kis padra. A srácokból álló társaság akiket az előbb említettem szerencsére nem vettek észre. Miután ők is elmentek teljesen kihalt volt a környék. A szél erősen fújt, bele-bele is kapott a fekete hajamba. A levegő eléggé lehűlt így éjszakára. Dideregve húztam össze magamon a bőrdzsekimet. A semmibe meredvee vártam, hogy a rég nem látott barátnőm és az ismeretlen barátja megérkezzenek. Az utcák lámpái fel- le kapcsolgattak, szóval kezdtem kissé parázni. Körülbelül öt perc után észrevettem ahogyan bekanyarodik  ég kék Jeep az utcába.