Where's my Knight

6. fejezet

- Zavarok?

A kérdés hirtelen ért mindenkit a szobában. A támadóm azonnal elengedett és falfehér arccal megfordult, míg társa rémülten tartotta továbbra is fogva a hercegnőt. Szemeimmel kétségbeesetten kutattam a közbelépő kilétét.

- Ereszd el a lányt – Nicholas hideg hangjától libabőrös lettem.

Ösztönösen cselekedtem. Felpattantam majd ujjaimmal görcsösen Nicholas karjaiba kapaszkodtam miközben a szám némán tátogott. Éreztem, ahogy a lábaim megadják magukat, testem egyetlen porcikáját sem bírtam kontrollálni. A fiú karjai körém fonódtak és még időben kellő támaszt nyújtottak, ahhoz, hogy ne essek el. Az arcomat puha ruhájába temettem, míg a könnyeim megállíthatatlanul hullani kezdtek.

- Úgy emlékszem megegyeztünk, hogy nem nyúltok az áruhoz.

Megmerevedtem, ahogy felfogtam a szava jelentését. Végtelennek tűnő lassúsággal néztem fel a sötét hajú ifjúra, akinek az arca bosszúsnak tűnt. Az óvó szorításából fenyegető közelség vált, ám ahogy ellöktem volna magam, csupán még közelebb vont. Lassan végigsimított a fejemen, de a tekintetét a két férfin tartotta. Ismét reszketni kezdtem.

- Ugye... Te... - alig találtam a hangom – Nem tehetted...

- Shhh – az egyik ujját az ajkaimra helyezte – Sokkal jobban jársz, ha csendben maradsz.

A gyomrom felfordult a gondolatra, hogy ő állt Isabel elrablása mögött. A karjaim lassan és erőtlenül testem mellé hullottak.

- El ne ájulj nekem – Nick gyengéden megpaskolta az arcom.

- Főnök...

- Ki volt az? – hangja fenyegetően fojtotta bérencébe a szót.

Mivel azonban csak értetlen pillantásokat kapott válaszok helyett, még hevesebben folytatta.

- Azt kérdeztem, kinek a rohadt ötlete volt ez az egész?

- Főnök, mi csak...

Ismét felnéztem, és így a tekintetünk találkozott. Nicholas arca hidegen meredt rám, de szemei őszintén csillantak fel. Düh égett bennük.

Ebben a pillanatban csapódott ki az ajtó, és Medley hadnagy lépett be rajta. A szívem nagyot dobbant, szinte átütött a bordáim között. Reméltem, hogy végre tényleg segítség érkezik. A lány azonban kardja kivonása helyett, csak Nick mellé sétált, és erősen hátba vágta őt.

- Szép munka – jegyezte meg gúnyosan – De azt hiszem, beszélnünk kell a módszereidről – hangja bosszúsan csengett.

Nicholas csak megvonta a vállát rezzenéstelen arccal, majd egyszerűen leültetett engem a földre. A hadnagy eközben a két idegent fixírozta.

- Mihez kezdjünk veletek – sóhajtott fel és egyik kezével lazán hátravetette hosszú tincseit.

Mint végszóra, öt-hat katona tört be a helyiségbe. Villámgyorsan közrefogták az elkövetőket, én pedig csak értetlenül pislogtam. Alice ekkor megszorítva egyik kezem, leguggolt elém.

- Jól vagy? – hangjába elfojtott aggódás keveredett.

A vonásaim megmerevedtek, szemeimből pedig újra potyogni kezdtek a sós cseppek. A következő pillanatban a hadnagy erőteljesen magához ölelt.

- Ne aggódj semmi miatt.

Először nem értettem, miért tett ilyen váratlan dolgot. Hirtelen gesztusa ugyanakkor melegséget és nyugalmat árasztott, ami miatt nem akartam ellenkezni. Egy fiatal katona feltűnése szakította félbe a pillanatot.