Mert

4. fejezet

Haza érve remegő kézzel kinyitottam az ajtót, benéztem, majd szépen lassan bementem, levettem a cipő, letettem a deszkám és megkérdeztem
-Van itthon valaki?

Azonnal egy komplett tömeg jött oda, ott volt mindenki: Vera, Ádám, Kristóf, Az igazi szüleim, Niki, Dani, Lili és Tomi. Kiakartam menni, nekem ez túl sok volt így egyszerre, aztán elkezdett mindenki bezsélni ölelni, egyszer csak szedülni kezdtem, nem kaptam levegőt és egyszer csak elszállt belőlem az erő, a földön voltam. Feküdtem és azt kivántam csak legyen vége. Ádámot és Nikit láttam telefonálni, Ádám a mentősöket hívta, Niki pedig,  azt hiszem Nimit hívta, de nem láttam jól. Olyan 5 perc múlva  ott volt Nimi, megfogta a kezem és nem eresztette el. Nem sokkal később megjöttek a mentősök, beraktak a mentő autóba, Nimi még mindig ott volt mellettem és persze Kristóf is. Nagyon fura érzés volt, mindent láttam, hallottam, de semmire nem reagáltam, nem tudtam mozogni. A kórházba érve megállapitottak valamit, de nem a szobában mondták, hanem a folyosón. Én csak azt láttam amikor Nimi, Kristóf, Vera és Niki sírva jöttek be. Nem beszélt senki. Nem tudtam mi történt. Egyáltalán velem mi történik. Kicsit később mindenki kiment, vagyis majdnem mindenki, ugyanis Nimi ott maradt nem eresztett és nem volt hajlandó elmenni, akárki kérte rá. Este beszélt hozzám.
-Szia Viki nem tudom, hogy hallasz e engem, de sokkos állapotba kerültél és nem tudjuk medig leszel így, de én itt fogok végig melleted ülni.-kishilyán elirtam magam, de nem tudtam, mert mint kiderült sokkos állapotba kerültem. Lassan elaludtam, de nem tudtam sokáig aludni, reggel hamar ,,felkeltem,,.
Nimi még mindig ott volt, tényleg nem mozdult melőlem. A nap folyamán többen is eljöttek hozzám, főleg orvosok, de mások is.
Este Nimi megölelt és újra beszélt hozzám. Mesélt az ő életéről, a nehéz időszakáról, amikor nagyon boldog volt, és még sok másról. Komolyan nem értem miért mesél nekem ennyit.