Diabolik Lovers: Yui egy napja (DL paródia)

| Yui egy napja |

(~ avagy milyen módszerek vannak a biztos halál elkerülésére, mikor a lakótársaid hat olyan srác, akik csak arra a percre várnak, amikor egyedül vagy és...)

*

Miután kinyitottam a szemem és szétnézve ugyanott találtam magam, ahol tegnap és azelőtt is voltam, rögtön elvetettem azt az elméletet, hogy mindaz csak álom, hogy az a hat vámpír rajtam éli ki szadista és kora-ivarérett vágyait, amit összekapcsolnak a táplálkozás fogalmával is.

Kellemetlen egy érzés napról-napra halál félelemmel a gyomromban felkelni, de túl sok választásom már nincs, hiszen innen kijutni képtelenség. Amikor azon lennék, hogy elszökjek az ajtó vagy zárva van, vagy olykor nyitva, és akkor megerőszakolnak egy templomban. Jó arány, nem?

A mai napom is elkezdődött, tehát újabb lehetőséget kaptam az "éljük túl a bishi-világ isteneinek támadásait" napirendi pontban való tökéletes teljesítésre. Hát essünk neki!

Ayatónak előző este kiütött az anyakopmlexusa, tehát szíves örömest bujdosott a hátamba olyan fél kettő magaslatában a szobámban, így azt vártam, hogy legalább ma is olyan normális lesz velem, mint akkor. Ebben természetesen csalódtam, mert ismét elfelejtette a nevem. Vagy nem is tudta soha?

- Hé! - szólított meg, mire felkaptam a fejem és magam előtt magaslott ki a tökéletesnek mondható alakja ennek a tökéletes gyilkológépnek. Amióta tudom mit csinált azzal az édes anyukájával, azóta egy kicsit fóbiám van tőle.

- Éhes vagyok. Mit szólsz hozzá? - vigyorgott, mire én megcsíptem óvatosban a karomat, hogy most ez tényleg az én véleményemre kíváncsi. Nos: épp mikor könnybe lábadt volna a szemem örömömben, hirtelen kiderült a dolog ellenkezője.

- Na miért is kérdezem? Inkább örülhetnél, hogy szerénységem megtisztel azzal, hogy egyáltalán számba veszlek, mint élőlényt! - kedves, sokat mondó szavai hallatán tejesen véletlenül megforgattam a szemem. Szerencsétlenségemre olyan minimális volt az óvatosságom, hogy ez az ő szemét is kibökte.

- Hogy merészelsz...?!

- Mit? - pislogtam rá szőkén, mire egyet pislantottam és máris kinyomott a falnak, torkomat szorongatva. Nem épp kedves érintésére szemem is összeszorult, mert olyan szinten erőteljes volt, hogy már a levegő se volt képes lejutni a torkomon. Ilyenkor mindig az orromon próbálom venni a levegőt, de sokra nem megyek ezzel sem! Azért egy próbát mindig megér, nem?

- Ez a hangnem számodra nem megengedett velem szemben! - jött az egózós szlogen és a harapás. Úgy tapadt a torkomra, mint a piócák szokták, csak kicsit másabb volt az élmény, mint amikor szívókorongokkal tapadnak rád, ugyanis itt segítségül hívja parasztbökőt megszégyenítő szemfogait. És mit csinált szegény kicsi Yui? Hát megmondom mit csináltam: semmit. Minden próbálkozás felesleges volt, mint mindig, ezért igyekeztem szemet hunyni a derekamra fonódó kezei és a nyakamra cuppanó fogai felett.

Rekordidő alatt eljutott a hányásig való zabálásig, ezért kivételesen negyed óra alatt szabadulhattam meg tőle. Éljen, éljen!

- Olyan fenséges a véred, hogy már az illatától is izgalomba jövök! - törölte le a vért a szájáról, én meg bemeséltem magamnak, hogy nem látok kettőt belőle, mivel a vérveszteségtől szédültem. Persze emellett örültem annak, hogy nem kifejezetten köthettem szexuális élményhez azt, amit most átélt ezalatt a röpke tizenöt perc alatt, ami ugyanitt meglepődéssel is töltött el, mert ezek a vámpírok igen gyorsan be tudnak izgulni. Kérdezhetném miért, de annyira nem érdekelt! Örültem, hogy utamra engedett.