The Shapeshifter Boy

▶Prológus◀

                            That's me
              
                     ▪Lucy szemszöge▪

1849.július. 26

-Hogy mi? Terhes vagy?
-Igen. Tegnap tudtam meg.
-De hát ez hogy történhetett?!
-Nem örülsz neki?
-Egyáltalán nem! Én nem fogok felnevelni egy félvér gyereket...
-De hát a fiad!!
-Nem érdekel... mit fog szólni a tanács, ha megtudják, hogy egy alakváltónak meg egy embernek közös gyereke lesz?!
Meg fognak ölni. Tudod jól hogy ez törvény szegés...
-De, de most akkor mi legyen?
-Azt majd te megoldod. Én elmegyek.
-Hogy mit csinálsz? Nem hagyhatsz itt egy gyerekkel. Nem teheted.
- De igen is meg tehetem, és meg is fogom... Viszlát Lucy
-Josh Penna! Most azonnal álj meg.
-Nem Lucy! Soha többet ne keress, se te, se az a félvérű!
-De szeretlek Josh
-Nem érdekel...

                  ▪Logan szemszöge▪

--És ezzel a mondattal ki is lépett az ajtón, elhagyva engem és anyámat.
Szép kis apa az ilyen...
Na de mindegy, ennek már 19 éve...
Azóta megszületett a kis Logan ~az az én~
De azt kell mondjam, jó hogy így alakúlt, így legalább normális életet élhetek, már amennyire normálisnak nevezhető az, hogy két életem van.
Ezt nem úgy kell érteni, hogy ha meg halok, akkor újra éledek vagy ilyesmi, ~bár az menő lenne...~
Ezt a két életet úgy értem, hogy én egy alakváltó vagyok, azaz félig farkas, félig ember, bár abból is a selejtes fajta.
Rövid ismertető: ugye az alakváltók félig emberek, félig farkasok.
Hogy, hogy lehetsz alakváltó?
Nos egyszerű. Vagy mind a kettő szülőd alakváltó, ezáltal arany vérűnek születsz, vagy mint az én esetemben csak az egyik szülőd alakváltó, minket hívnak fél vérnek... Az alakváltó törvények szerint, az e fajta félvérűség nem törvényes, sőt ha a tanács tudomást szerez ilyen estről, akkor meg ölik az egész családot.
Csak hogy nem én vagyok az eggyetlen félvér a világon, tudtommal több ezer félvér él itt a közelben. Vannak akik a hegyekben élnek és bújdosnak, vannak olyanok, akik a Fél Vér táborban laknak, aminek a pontos helye szigorúan titkos, csak huszonegy évesen lehet oda bekerülni, az ottaniak úgy gondolják, ha meg élted azt a kort, akkor elég felkészült vagy, ahoz hogy a táborban élhess.
Na és vannak az olyanok, mint például én, akik próbálnak elvegyülni a rendes emberek közt, és élni a mindennapi életet.
Én jelenleg gimibe járok, élem az életem, bár elég feltűnő jelenség vagyok. A gimiben sincsenek barátaim, mindenki elítél, mindenki fél tőlem ~bár nem tudom miért~
Lehet, hogy az elég para stílusom miatt.
Ami annyiból áll, hogy fekete-szürke a hajam, rikító kék a szemem, és imádom a fekete szaggatott cuccokat,
na meg a piercinget, van is egy a számba.
Na de ennyit a külsőmről.
Most jelenleg vasárnap van, kora délután. Szokásomhoz híven az ágyban fekszem és rajzolgatok, lassan már nem lesz hej a falamon, annyi rajz van kiragasztva.
Most épp a kutyámat rajzolom le a holnapi "művészet" órámra.
Annyira aranyos, amikor csak ül és engem bámúl, azokkal a nagy szemeivel. Az egyik szeme fekete, a másik meg nagyon világos, nem is tudom, én fehérnek mondanám. De hát ez egy huskynál megszokott.
A szemeihez híven nagyon találó neve van *remélem lehetett érezni az iróniát*, na igen a neve az nem más mint Yin Yang.
Na de mára elég is lesz ennyi...
Befejezem a rajzot, és lefekszem aludni. Holnap meg irány megint a gimi. Már alig várom, bár anyának a reggeli palacsintája mindig feldobja a napom.