Go to sleep

- Sziasztok! A nevem Jane Doe, 17 éves vagyok és én vagyok az új osztálytársatok. - próbáltam nem teljesen unottnak látszani az új osztályom előtt. Ez idén már a 3-dik iskolám, kicsit nehezemre esik jó pofizni, úgy hogy tudom, teljesen értelmetlen barátkoznom, hiszen nemsokára megint költözünk.
A szüleim 2 éve elváltak. A bíróság anyámnak ítélte meg a felügyeletet, aminek én nagyon nem örülök. Anyám egy jól menő vállalatnál dolgozik, valami összekötő, vagy mi a fene, ezért nagyjából 3-4 havonta költöznünk kell.
- Rendben. Már csak egy hely maradt, kérlek, foglalj helyet. - mutatott a tanár az osztályterem végében álló padra.
Lassú léptekkel indultam meg új helyem felé, minden egyes lépésnél megcsörrentek a cipőmön lévő láncok és minden csörrenés egy újabb tekintetett vonzott az irányomba. Leültem a helyemre, és mikor felnéztem rengeteg gyűlölettel telt pillantással találtam szemben magam. Én csak mosolyra húztam a számat, és már fordultam is a tábla irányába. Teljesen hozzászoktam ezekhez a pillantásokhoz. Kék hajammal, fekete csipkés ruháimmal és a nyakamon lévő tetoválással kitűnök a tömegből, és ez jó pár embernek szúrja valamiért a szemét. Tudom, nem éppen átlagos a kinézetem, és teljesen eltér a jól megszokottól, de én ilyen vagyok, így érzem jól magam.
A délelőtt nagyon lassan telt el. Egyetlen osztálytársam sem jött oda, vagy csak köszöntött volna. Isteni, újabb 3 hónap teljesen egyedül. Ebédszünetben lementem az udvarra, egyáltalán nem voltam éhes. Leültem egy fa tövébe és élveztem a gyengéd áprilisi nap sugarait. Ott üldögéltem, amíg meg nem hallottam egy halk, de nagyon is szép gitárszólót. El is indultam a hang irányába, de mire odaértem már senki sem volt ott, csak egy fekete-vörös pengetőt találtam az egyik padon.
Lassan elindultam vissza az osztályomba, miközben azon gondolkodtam, hogy hol adjam le a pengetőt, hogy biztosan visszakerüljön a tulajdonosához. Gondolataimból egy mellettem elsuhanó alak szakított ki. Az udvar felé sietett, biztos az épület másik szárnyában lesz órája, nem érdekelt kifejezetten, de mégsem tudtam megállni, hogy ne forduljak utána. Széles vállán feszült a bőrdzseki, fekete farmerja csak úgy tapadt formás fenekére és combjaira, magasszárú bakancsa pedig tökéletesen kiegészíti a szettét. Haja barna, rövid lófarokban összefogva. A tökéletesség sétált el mellettem. Hirtelen megfordult és szembetaláltam magam gyönyörű csokoládébarna szemeivel. Még levegőt is elfelejtettem venni, ahogy az idegen tekintete az enyémbe fúródott.
De nem tartott sokáig a csoda, az idegen megfordult és el is tűnt a lépcsőház fordulójában, ám az én szívem továbbra sem tudott megnyugodni, úgy dübörgött, mint ami bármelyik pillanatban kitörhet a mellkasomból. Csak álltam, és bámultam magam elé, hirtelen azt sem tudtam, hova tartottam az előző pillanatban. Pár perc elteltével újra tudtam gondolkodni és rá kellett jönnöm, hogy bizony nekem órám van éppen és oda tartottam amikor az a félisten elsétált mellettem. Kicsit gyorsabb léptekkel mint az előbb, megindultam az osztályom irányába, majd mikor beestem az ajtón, elhebegtem egy 'Elnézést kérek'-et és már vágódtam is le a helyemre.
A nap hátralévő részében csak az idegen járt a fejemben, egy pillanatra sem hagyta nyugodni az agyam, még kevésbé az azóta is zakatoló szívemet. Csak bámultam kifelé az ablakon, ki az udvarra, mikor meghallottam egy vékony hangot a közvetlen közelemből.
- Ne haragudj, a nevem Zoe. Kettővel előtted ülök. - nyújtotta felém jobbját, amire én úgy néztem, mintha véres kést tartana benne.
- Én Jane vagyok. Szeretnél valamit? - az eddigi hatalmas mosoly lefagyott az arcáról és kicsit ijedten nézett le rám.
- Nem...vagyis igen. Gondoltam, örülnél neki, ha valaki beszélgetne veled, hiszen teljesen egyedül vagy. - babrált az ingujjával, miközben beszélt, zavarban volt.
Gyorsan végig futtattam rajta a szemem, egyszerű fekete farmer, egy királykék pólóval, haja egy sima copfban összefogva. Semmi kirívó nincs rajta, nem úgy mint a többi lányon az osztályban. Kedvesség áradt belőle még az után is, hogy én olyan rideg voltam vele, talán még sem leszek teljesen egyedül a következő hónapokban.
- Ne haragudj, hogy olyan bunkó voltam az előbb. Kedves tőled, hogy ide jöttél Zoe, de nem tartom jó ötletnek, még a végén megutálnak az osztálytársaid. - eresztettem meg egy mosolyt.
- Ugyan, így sem vagyok jó nekik másra csak a lecke írásra, tudod én vagyok az osztály leckeírója. - mosolygott rám vissza.
Hirtelen valamiért azt éreztem, nem bánom meg, ha összebarátkozom vele, és bizony nem bántam meg, hogy elkezdtem vele beszélgetni. Hamar kiderült, hogy őrült K-popper és imád mindent ami Koreával kapcsolatos, persze szigorúan csak Dél-Korea. Be kell ismernem, valahol mélyen jómagam is K-popper vagyok, csak ez nagyon nem látszik rajtam, nem is értem, miért?
Éppen kifelé tartottunk az épületből és az új Exo számon csámcsogtunk, amikor megláttam ismét az idegent. A szívem váratlanul felugrott a torkomba, a gyomrom össze szűkült, és hirtelen úgy éreztem, mintha lázas lennék.
- Hé, Jane, minden rendben? - nézett rám Zoe aggódó szemekkel, de aggodalma nevetéssé változott fél pillanat múlva. - Csak nem Jeffet nézed ilyen átható tekintettel? - bökött a félistenem felé.
- Te ismered? - néztem rá úgy, mint egy őrült.
- Igen. - nevetett tovább. - Ő a suli szépfiúja. Minden csaj oda-vissza van érte, ami nem is csoda! Gitározik, énekel, nem is akármilyen hangja van és ha ez nem elég akkor még ráadásnak romantikus típus.
- Azt kifelejtetted, hogy olyan a teste, mint egy félistenek. - bámultam továbbra is Jeffet.
- Na igen, de sajna megközelíthetetlen mióta szétment a barátnőjével. Úgy hallottam, csúnyán ért véget a dolog köztük. Na, ne bámuld ennyire! - bökött oldalba, hogy végre magamhoz térjek.
- Bocsi, csak egyszerűen... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert nem tudtam, mi lenne a megfelelő szó arra, amit érzek.
- Totálisan belezúgtál. - fejezte be Zoe a mondatot.
- Ugyan, eddig csak kétszer láttam, hogy szerethettem volna bele? - néztem elkeseredetten Zoera.
- Kétszer? Nem most látod először? Na, gyere csak, menjünk el Bubuzni és mesélj el mindent szépen, részletesen. - ragadott karon újdonsült barátnőm és már el is indult velem a város irányába.
Az oda úton elmeséltem első találkozásom Jeffel, amin ő csak hüledezett, majd mikor kiléptünk a teázóból, kezünkben a teáinkkal, eszembe jutott a pengető, amit az udvaron találtam. És az is, hogy Zoe azt mondta gitározik, és mikor először láttam akkor az udvarra sietett éppen. Lehet hogy övé a pengető?
- Zoe, figyi, ez nem az ő pengetője? - húztam elő a dzsekim zsebéből az említett tárgyat.
- Azt a büdös... - kerekedet kistányér nagyságúra a szeme. - Ezt hol találtad?
- Ebéd szünetben lent voltam az udvaron és meghallottam, hogy valaki gitározik, de mire odaértem a hang vélt forrásához, addigra már nem volt ott senki, csak ezt a pengetőt találtam a padon.
- Ez a kedvenc pengetője, mindig ezt hordja magával a suliba. Sokszor láttam már ahogy játszik, ezért tudom biztosra, hogy az övé. - emelte fel mutatóujját és húzta széles mosolyra száját. Egy pillanatra egy őrültre hasonlított és nekem ettől a gondolattól muszáj volt mosolyognom.
Az egész délutánt a városban töltöttem Zoe társaságát élvezve.
Felemelő volt végre olyan emberrel beszélgetni, aki nem játssza meg magát. Sajnos hamar elkezdet sötétedni és Zoenak el kellett indulnia haza, de nekem semmi kedvem nincs hazamenni, abba a házba, ami olyan csöndes, mint egy kísértet tanya, így inkább elindultam egy hangszer bolt irányába, amit a délután folyamán fedeztem fel séta közben.