Átkok és titkok

Prológus

És akkor meglátta. Sűrű, fekete fellegként közeledett feléjük, mely előtt virágzó élet folyik, utána pedig kihaltság és élettelenség marad. Menekülniük kellett. Az angorok serege nem ismert kegyelmet, mindent letaroltak, amit csak láttak.

A sátrakat, a holmikat, mindent a táborhelyen hagytak, mert tudták, a démonok elől nincs menekvés, nem lehet húzni az időt. Csak a fegyvereket hozták magukkal, a nők a gyerekeket. Ők mentek elől, a férfiaknak fel kellett tartóztatniuk az ellenséget. Ilk és a többi gyerek, bár még nagyon kicsik voltak és még sosem voltak ilyen helyzetben, tudták, hogy itt most futni kell és engedelmeskedni.

Mikor a démonok túl közel értek hozzájuk, harcra került a sor. Ilk apja derekasan állta a helyét, de ellenfele bevetette ellene jól bevált módszerüket: fekete füstöt lehelt rá, amitől megdermedt, így az ellenség körbevette őt és elhurcolták magukkal.

Ilk összesen ennyire emlékezett, és anyja sikolyára, ahogy összerogy mellette és zokogni kezd. Mióta új vezért választottak, az angorok nem tértek vissza. A dolgok megváltoztak a táborban. Letelepedtek és elzárkóztak a külvilág elől. Mindenki úgy gondolta, Aphlendyas, Ilk apja meghalt. Senkinek eszébe sem jutott, hogy esetleg életben lehet, hiszen az angorok nem véletlenül kapták ezt a nevet: angor az evinek nyelvén annyit tesz: kegyetlen. 

De tizenkét év múlva történt valami, ami gyökeres változást hozott Ilk és barátja, Niyta életébe...