Célkeresztben - 2. Évad

11 - Fejezet

A cellám sarkai még mindig ugyanolyanok voltak, pedig már legalább ezredszerre csuktam be és nyitottam ki a szemem, várva, hogy valami történjen. Kezem ökölbe szorítva feküdt mellettem, ahogy mozdulatlanul meredtem órák óta ugyanarra a pontra.
Nem akartam tenni semmit. Nem akartam gondolkodni, gyilkolni, hinni, elbukni, érezni...... létezni.Teljesen kiborultam.Nemcsak lelki, fizikai értelemben is. Egyszerűen kimerültem, elfogyott minden energiám.Hogy tehette?Bíztam benne, elhittem neki mindent, amit mondott, feladtam érte a biztonságot, és annyira nem képes, hogy megbecsülje!Hangos kiáltással ütöttem a falba, gazdagodva egy szép horzsolással, de ezzel levezettem egy jó adag feszültséget. Ismét kifejezéstelen arccal bámultam előre, csak a mellkasom hullámzása árulta el a bennem rejlő dühöt.Halk léptek koppantak a csendben, megdermedve hegyeztem a fülem.Akárki is az, erre tart.Nesztelen léptekkel osontam az ajtóhoz, a falhoz simulva kémleltem ki az ablakon. Waller közeledett két őr kíséretében. Magamban dörzsöltem tenyerem. Épp jókor jönnek, amúgy is nagy kedvem lenne megverni valakit - ha másért nem, hát Waller halálos ítéletéért. Egy utolsó öröm az életben.Hátrébb húzódtam, bizsergő tenyérrel várva Wallert és a kutyáit. Nem kellett csalódnom, hamarosan megcsikordult a kulcs a zárban, én pedig dühösen vetettem magam előre. Csont roppant, az elsőként belépő férfi ájultan rogyott a földre. A következőt idő hiányában csak gyomron rúgtam, majd oldalra perdültem, mikor el akart kapni.- Miss Pease! - csattant Waller hangja, mikor ismét támadásba lendültem. - Hagyja abba ezt az oktalan őrjöngést!Rávicsorogtam, ahogy megéreztem a nyakam körül az őr izmos alkarját.- Mi a jó fenét képzelt? - lépett közelebb Waller, szinte sziszegve a szavakat. Az őr hátrafeszítette a fejem, amint megérezte, hogy a nő felé vetődnék. Közben a kiütött őr feltápászkodott és itthagyott minket, ez apró elégedettséggel töltött el. Menjen csak, nyalogassa a sebeit.- Feladatom van az osztag számára - közölte Waller úgy, mintha az előbbi kis közjáték meg sem történt volna.Ismét csak vicsorogtam.- Nem megyek azzal a féreggel sehova.Waller hitetlenkedve csóválta a fejét.- Félreérti a helyzetet, Fürge.- Mit értek félre? Mit lehet a nyílt áruláson félreérteni?! - kiáltottam felháborodottan, Waller szemén látszott, hogy pillanatok kérdése és lehullik az álarca: elneveti magát. Rajtam! A korábbi düh ismét visszatért, azt hittem, felrobbanok. Csak bámultam a nő önelégült, mindent tudó képébe és azt kívántam, álljon ő itt helyettem. Élje át, szenvedje el ugyanazt, amit én, és meglátjuk, mekkora önbizalma lesz akkor! - Képes volt a mocsok...Ebben a pillanatban az őr elengedett, az arcomban pedig egy nagy adag jeges víz landolt. A korábban kiütött őr lecsapta mellém a vödröt, én pedig döbbenten, lefagyva álltam, mindenemről csöpögött a víz, de csak tátogni tudtam. Az erő egy pillanat alatt kiszaladt a lábamból, a harag elpárolgott, helyette tömény csalódás töltötte meg a szívem. Kétségbeesett pillantást vetettem Wallerre, képtelen voltam megszólalni, arcomon könnyek peregtek, a sírás egyetlen jeleként.Waller pedig csak bólintott.- Most, hogy lenyugodott, szeretném elismételni: feladatot kap.Szerettem volna az arcába vágni, hogy leszarom, de képtelen voltam akár egy szót is kinyögni.- Hozzák - intett a nő az őröknek.Miután megkaptam a FLYS-tól elhozott egyenruhám a két őr a tanácsterembe vezetett. Currie, Spartan, Michaels ügynök és... Nos, igen, Floyd álldogáltak az asztal mellett, Wallerre és rám várva. Floyd kérdőn rám pillantott, mire elfordítottam a fejem, és kitépve magam az őrök keze közül kerestem egy helyet, ahol nem kell folyton a plafont bámulnom, hogy ne lássam.Waller megköszörülte a torkát.- Úgy vélem, mindenkinek jobb lesz, ha gyorsan túlesünk ezen. Mr. Diggle, magára és Michaelsre bízom a csapat vezetését Kasniába. Nemrég adtak át egy kórházat, amit a szenátor saját pénzén építtetett az országnak. Viszont a szenátort túszul ejtették az épületben - a megnyitón résztvevőkkel együtt. A kémek szerint nincs közük a korábbi akciókhoz, bár én azt javasolnám, legyenek óvatosak.- Miért kell beleavatkozni? Nem a mi hatáskörünk - kötekedett Floyd.- Azért Lawton, mert Cray szenátor amerikai állampolgár, ha háború törne ki a túszejtők és Kasnia között, az minket is érintene - magyarázta meg WallerFloyd értetlenül pislogott.- Úgy hívják, politika, Lawton - forgatta a szemét Waller. - Térjünk a lényegre. Maguk bemennek, kihozzák Cray szenátort és kereket oldanak olyan gyorsan, ahogy csak lehet, érthető?- Igenis, asszonyom - bólintott Michaels, a csapat tagjai követték a példáját.A helikopter egy zökkenéssel felemelkedett, én pedig a nyitott ajtón keresztül bámultam a távolodó épületkolosszust. Az ARGUS legnagyobb része a föld alatt volt, de a napenergia-termelő központok, a fel- és leszálló pályák, raktárbejáratok így is sok helyet foglaltak el. Most először láttam felülről a központot, de amilyen alaposan csak tudtam, igyekeztem megfigyelni. Éreztem, ez a küldetés más lesz. Történni fog valami, én pedig készen állok, hogy kihasználjam a lehetőséget a szökésre. Még nem tudtam mi, de éreztem a csontjaimban, hogy valami meg fog változni.- Lawton, Pease, derítsék fel az utat - adta ki az utasítást Michaels. - Mockingbird, itt Harbinger, leszállás sikeres - jelentett Wallernek. - Az akció végéig rádiócsend!- Tiszta - fordultam vissza, miután végigjártam az út fákkal szegélyezett jobb oldalát. Kellemes kora őszi idő volt, pont sétához való. Carrie épp Harbingert faggatta az esküvőjéről - mint kiderült, Diggle-lel épp onnan jönnek. Egyszerre sajnáltam és irigyeltem őket, egyrészt mert nekik megadatott a boldogság, másrészt... Úgysem fog sokáig tartani.Aztán ahogy csendben sétáltunk a kórház felé a beszélgetés kezdett érdekes fordulatot venni.- No, és te találkozgatsz valakivel mostanában, Cupid? - fordult a nő felé Diggle.- Persze, hogy! - mosolygott Carrie titokzatosan. - Az Íjásszal!- Wow - füttyentettem elismerően. A hobbi összehozza az embereket.- Aztán összeházasodunk - gondolkodott tovább hangosan Cupid -, és gyönyörű, erős kisbabáink fognak születni!- Hehe, és ő tud erről? - csipkelődött Floyd, Carrie "ne akard tudni a részleteket" pillantást vetett rá. - Mindennek ellenére - folytatta Floyd - én nem javaslom, hogy folytasd. Szerelem, gyerekek, család... Ez mind csak akadály az olyan embereknek, mint mi vagyunk.Igen, Floyd? Azt hiszed?Már épp pofonra emeltem volna a kezem, mikor Spartan nyugtatólag a vállamra tette a kezét. Halkan fújtam egyet, és biccentettem neki.- Jobbá tesznek minket! - érvelt Michaels, miközben előhúzott a táskájából egy lapos számítógépet. - Célt adnak, amiért harcolhatunk.- A szerelem csak egy golyó a fejedbe - ismételte magát Floyd faarccal -, és ha bármi mást gondolsz, olyan őrült vagy, mint ő - biccentett Carrie felé.- Hé! - méltatlankodott a nő, láthatóan Floyd nagyon megbántotta, de az csak egy "Ez van, szivem" tekintetet küldött felé vigasztalásul.Michaels úgy döntött, véget vet az erkölcsi vitának, és megnyitotta a kórház műholdas térképét.- Nézzétek, ezen a szinten vannak a foglyok. - Nem is kevesen - pillantott a képre Diggle. - Jól őrzik a területet. Hogyan hozzuk ki őket?- A parancs csak Cray-ről szólt - szögezte le Harbinger vonakodva.- És mi lesz a civilekkel? - méltatlankodott Spartan.- Ők nem amerikai állampolgárok - mentegetőzött Michaels, de láttam rajta, hogy nem a saját véleményét hangoztatja.- Ezek a te szavaid vagy Walleré? - Diggle-t láthatóan megdöbbentette Michaels hozzáállása... amit valamilyen szinten meg is értettem.- Ne veszekedjünk, Johnny - szomorodott el Michaels. - Ez a nászutunk!Azt hiszem, egy kicsit megsajnáltam őket.- Érti már, mire gondolok, John? - fordult önelégülten Floyd Spartan felé, de a szurkálódásban egyenlő partnerre talált.- Én nem te vagyok, Lawton - vágott vissza Diggle, és ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést.Ezután csendben baktattunk tovább, én unalmamban az előttem ténfergő Carrie vörös loknijait kezdtem el számolgatni. Tizenhétnél tartottam, mikor Diggle felemelt keze megállította a csapatot.Megérkeztünk a tetthelyhez.- Oké - fordult velünk szembe Harbinger. - Lawton, maga biztosítja a hátsó ajtót!- Vettem - bólintott Floyd.- Carrie és Fürge, maguk velem jönnek, behatolunk az épületbe. - Michaels ismét elővette a műholdfelvételt. - Ebben a szobában találkozunk hátul, ez az X pont. Y-nál vannak a túszok, visszafele pedig ugyanazt az útvonalat használva jutunk vissza a helikopterhez. Érthető?Bólintottunk.Meglapultunk a bokrok között, mindenki a kezében szorongatta fegyverét, ahogy vártuk Floyd jelét. A feszült csendben csak a levelek zizegése hallatszott, a város zaja eloszlott a levegőben, már az autók zúgását sem lehetett hallani. Előttünk húsz méterre állt az épület, a sarkon túl az ajtó előtt két őr várakozott.- Bejárat tiszta - szólt Floyd a rádióban, mire Harbinger előre lépett.- Szép munka, Deadshot. Találkozunk az X pontnál.Egymás után araszolva kerültük meg az épületet, és feltűnésmentesen eltűntünk a színről. Michaels ügynök céltudatosan vezetett minket előre, míg Floyd is csatlakozott hozzánk.Megráztam a fejem.Ne figyelj Floydra!Inkább megigazítottam a szíjakat a combomon, leellenőriztem a kabátomba rejtett sokkolót, csak hogy ne legyen időm nézelődni.Harbinger suttogóra fogta a hangját.- Egy emelettel feljebb vannak a túszok. Berontunk, annyi embert teszünk harcképtelenné, amennyi csak szükséges, és indulás vissza!Macskaléptekkel rohantam fel a lépcsőn Floyd nyomában - ezúttal sem véve tudomást értetlen pillantásairól, majd megtorpantunk egy ajtó előtt.Diggle háromig számolt, majd berúgta az ajtót.Szinte azonnal tüzet nyitottak ránk, így egy fedezék mögé ugorva vártam a fejleményeket. A tűzharc nem az én terepem, hagytam hogy Floyd és Carrie intézzék a helyzetet. A túszok a szoba közepén kucorogtak, élükön a szürke öltönyös Cray-jel, körülöttük fegyveres férfiakkal.Amint elült a fegyverropogás én is a színre léptem, először segítettem Spartannak leverni egy katonát, majd a szenátor mellett állót ütöttem ki a kardom markolatával.
- Magáért jöttünk, uram, sietnünk kell! - hajolt le Cray-ért Michaels, akinek arcán meglepettséggel vegyes értetlenség suhant át.
Felállt, de hátrafordult a többi túszhoz:- Maradjanak nyugton, minden rendben lesz!Diggle és Michaels védelmezőn a szenátor két oldalára álltak, mi pedig Carrie-vel és Floyddal előre indultunk.- Mindent megmagyarázunk, ha a gépen leszünk - nyugtatta meg Harbinger a szenátort, aki erre megtorpant.- Mi? Nem, nem! Ez így nem jó! Mondtam, hogy ne küldjenek senkit! Ez volt az egésznek a lényege!- Küldeni? - bukott ki belőlem az értetlen kérdés, a többiek arcán is hasonló zavartságot láttam.Cray pillanatok alatt rántott pisztolyt, és egyenesen ránk szegezte.- Nem kellett volna idejönniük.Amilyen gyors volt a szenátor, olyan gyors volt Carrie is. Megcélozta a férfit és kis híján el is találta, a robbanófejes nyíl a falba csapódott.- Futás, gyerünk! - kiáltott Michaels, de én lefagyva álltam, ahogy Carrie épp Cray pisztolyának kereszttüzében áll. A szenátor meghúzta a ravaszt, de Floyd épp időben vetődött a nő elé. Abban a pillanatban nem tudom pontosan, mit éreztem, de szívesen lettem volna Cupid helyében.- Mozgás, mozgás! Gyerünk! - sürgetett minket Spartan, mire végre mindannyian összeszedtük magunkat. Egészen az X pontig rohantunk, Diggle bereteszelte az ajtót.- Mi a franc van itt? - szitkozódott Floyd.- Maga megsebesült! - döbbent le Diggle, ahogy meglátta a Lawton vállán terjedő vérfoltot.- Átment rajtam a golyó, nem fogok meghalni.Milyen kár - motyogtam magamban, de legbelül tudtam, hogy nem gondolom komolyan. Az ablakhoz sétáltam, a kórház előtt üresen tátongott az utca.Ez a Cray mindent jól elrendezett - gondoltam keserűen. Hátam a falnak vetve figyeltem a két ügynök sürgölődését Floyd lehámozta magáról a pólóját. Diggle elszörnyedve pillantott a vérben úszó vállára.- Mockingbird, itt Harbinger a delta frekvencián... - hadart a rádióba Michaels, gondolom Wallert akarta tájékoztatni, hogy a dolgok nem épp úgy alakultak, ahogy kellett volna.Diggle Floyd vállát kötözte be, mikor Cupid sietett oda mellé, és legnagyobb döbbenetemre megsimította az arcát.- Kicsim, nagyon fáj? - Szerelmes pillantással fürkészte Floyd arcát. - Olyan bátor voltál!Keserű szájízzel fordultam el, legszívesebben a nő hátába mélyesztettem volna a késem. Azután jobban belegondoltam. Most utálom Floydot, nem? Ő maga pedig nyíltan ki is mondta a véleményét rólam és a szerelemről, akkor miért akarom kisajátítani?- Tévedtem - morogta Floyd, ahogy cseppet sem elragadtatva pillantott Cupidra. - Mégis meg akarok halni.Hát tedd az - gondoltam ismét cinikusan, és nyeltem egyet.Nem jó ez így, egy küldetésen nem lehetek vele elfoglalva...- Mockingbird, jelentkezzen! Francba! - mérgelődött Michaels. - Zavarják a vonalat...Ekkor mindannyiunk fülében megreccsent a rádió.- Harbinger, itt Cray szenátor!Az osztag döbbenten pillantott egymásra.- Tudja, most egy kicsit összezavartak - folytatta Cray.Michaels értetlenül fakadt ki.- De hát ez vörös kód volt, egy terrorista támadás...Cray szinte nevetett rajtunk.- Ami azt illeti, ezek itt nem terroristák, csak bérencek. Nekem dolgoznak.- Miért tenné ezt? - húzta az időt Harbinger a kérdezősködéssel, eközben Diggle elkészült Floyd kötésével, és fegyverrel a kezükben álltak Michaels ügynök mellé.- Mert szeretem az országom! Az országom pedig szereti a hősöket - magyarázta Cray olyan hangnemben, mintha ovisokhoz beszélne.Csendes megfigyelőként vártam a fejleményeket.- Szóval ez az egész csak színjáték? - szólt bele a beszélgetésbe Dig indulatosan. - Hogy elnök legyen?- Na végre, látják az összképet - sóhajtott Cray a rádióba. - Itt mindenki szabadon távozhatott volna, ez volt a lényeg. De maguk sajnos - hangjába cseppnyi gúny vegyült - szemtanúkat csináltak belőlük.Diggle keze ökölbe szorult, Michaels komoran meredt maga elé.- Meg fogom ölni, maga rohadék! - szitkozódott Diggle.- Nem hinném - ábrándította ki a szenátor. - De ha mellém állnak...Hegyezni kezdtem a fülem, hátha értelmes ajánlatot tud tenni.- ..., akkor hősként fogok emlékezni magukra, miután elnök lettem.Vagy mégsem.
Egy asztalon ülve lógáztam a lábam, várva, hogy a két ügynök kitaláljon valamit. Szerencsétlenségemre most nem volt itt Harley - mármint Harley King -, hogy kiötöljön valami ravasz tervet, így az ARGUS-osokra voltam utalva. Elég kényelmetlen helyzet volt. Carrie és Floyd eltűntek valahova, talán biztosítani az X pontot, nem tudom, nem is érdekelt.Michaels hitetlenkedve kiáltott fel.- Jaj, ne!- Mi történt? - siettem oda hozzájuk, a nő fancsali képpel meredt a műholdas térképre.- Bombákat raknak az épületbe - morgott Diggle.- Anyám, miket ki nem találnak - simítottam végig a hajamon. - Nem kellene meglépni?Harbinger megrázta a fejét.- Bár a parancsunk Cray megmentését kéri, a helyzet automatikusan megköveteli az elfogását - magyarázta. - Menjen, őrködjön Cupidékkal - rázott le. Biztosan gondolkodnia kell. - A folyosón vannak.Engedelmesen ott hagytam őket, bár őszintén, inkább találok ki ötven hadműveleti termet, mint hogy egy levegőt szívjak Vele. De nincs mit tenni, a parancs az parancs.- Ó, hát csatlakozol? - üdvözölt Floyd kissé lelkesebben az értékeltnél. Carrie nem volt sehol, így csak az ajtó mellett a falnak dőltem, magam mellé támasztva a kardom. Makacsul bámultam előre, hátha ezzel elkerülhetem a beszélgetést.- Nem vagy valami beszédes ma - próbálkozott Lawton.Összeszorítottam a szám, szemem végigvezettem a parketta résein.- Lu, nem tudom, mi a baj, de ha...- Nem akarok beszélgetni - szakítottam félbe. - Szóval vagy elmész, vagy csend lesz.- Oh.Csodák csodája, Floyd befogta. Egy ideig némán várakoztunk, aztán én halkan elosontam a folyosó végéig, majd onnan vissza. Egy lélek sem járt a közelben. Visszafele akaratlanul is Floydra esett a pillantásom - úgy tűnt, nagyon gondolkodik valamin.- Lu, én azt hiszem...Megelőzve újabb kísérletét hirtelen fordultam felé.- Rendben, ha te nem tudsz kussolni, majd elmegyek én - durrogtam, és visszaindultam Diggle-ékhez. A parancskövetésnek is megvannak a határai. Megdöbbentett a saját viselkedésem, korábban ilyen apróság miatt a világért nem szegtem volna meg az utasítást, de most egyszerűen képtelen voltam ott megmaradni.Floyd felpattant és utánam eredt.- Hé, Fürge...Spartan keserű hangja ütötte meg a fülünk, mire mindketten megtorpantunk.- Lawtonnak igaza volt.Floyd diadalittas mosollyal lépett el mellettem, el is feledkezve vitánkról. Jellemző.- Megismételnéd ezt, kérlek? Bocs, nem igazán hallottalak tisztán az előbb - emelte vigyorogva a füléhez a kezét.Eközben Cupid bukkant fel a hátam mögött.- Miről maradtam le? - fordult felém.- Cray bombákat hozatott az épületbe - vázoltam a lényeget.- A szenátor fel akarja robbantani a kórházat - lombozta le Lawton lelkesedését Diggle.Komor hallgatás nehezedett az osztagra.- Mi lenne, ha lelépnénk? - vetettem fel. - A szenátoron nincs mit megmenteni, hát robbantsa fel magát.Michaels ügynök idegesen kopogtatta a körmét a tableten.- De a túszok...- Érdekes, eddig nem érdekelték a túszok - vágtam vissza.- Ez már nem a parancsokról szól - tromfolt le Harbinger. - A jelenlegi helyzetet nekünk kell átértékelni, és a lehető legjobb döntést hozni.- Ha most itt hagyjuk őket - folytatta Spartan - egész életünkben kísérteni fog a tettünk súlya.- Jó - tette karba a kezét Carrie. -, akkor mit tegyünk? Nem fogjuk túlélni.- De igen, túl fogjuk - erősködött Floyd, és egy pillanatra magához ragadta a figyelmem. - Kiszabadítjuk a túszokat, és Te, Diggle és az új feleséged hazajuttok a kislányotokhoz.Megdöbbentem. Mióta érdekli Floydot Spartan és a családja sorsa? Egyáltalán mióta érdekli jobban, mint én?- Amit én most tennék veled... - búgta sokat mondón Carrie, én pedig ökölbe szorított kézzel sarkon fordultam.- Akkor csináljuk.
- Kezeket fel! - kiáltott Spartan, ahogy ismét berontottunk a szenátor termébe. Öreg hibának tartottam, hogy nem kerestek más helyet. Kardom markolatával halántékon vágtam egy katonát majd a másikkal gyomron szúrtam, de ezután kénytelen voltam lebukni a lövedékek elől. A túszok még mindig megkötözve kuporogtak a földön.- Adják meg magukat! - parancsolta Cray. Válaszul Spartan kilőtt a fedezéke mögül, leterítve egy újabb katonát.- Azt mondtam, leállni! - jött ki végleg a sodrából Cray, és meglóbált előttünk egy kapcsolót. - Különben felrobbantom az épületet!- Csak blöfföl - próbálkozott Michaels. - Akkor maga is felrobban!Cray vállat vont.- Bár az örökségem miatt akartam elnök lenni, a hősi halál legalább olyan elismerő, szóval beérem azzal is. - Felállt, és végigmérte a fedezékek mögött lapuló osztagot. Kezdtem egyre kínosabban érezni magam a dobozok mögött kuporogva, miközben Cray ugyanúgy látott minket. - Az Öngyilkos Osztag - hümmögött. - Meg kell mondjam, hűek a nevükhöz. Beséltálni ide csak úgy, négyen mindenki ellen...Döbbenten meredt ránk.- Várjunk.Ugrásra készen megfeszültem, megforgatva a kardot a kezemben, hogy jobb fogás essen rajta.- Öten voltak!A felismerés és döbbenet váltakozott a szenátor arcán, és abban a pillanatban lövés dördült. Lawton az épület szomszédos szárnyáról támadott.A túszok kiáltoztak, Cray kezéből kilőtték a kapcsolót.- Szép volt, Deadshot! - szólt a rádióba Spartan, majd belevetette magát a harcba. Ismét a sűrűjében voltunk, Floyd külső segítségével legyőztük leküzdöttük a maradék katonát, és elkezdtük kifelé terelni a foglyokat.- Mozgás, mozgás, mozgás! Gyorsan! - pattogott Spartan, Michaelssel két oldalról óvták a menekülőket. Mi Carrie-vel hátvédként rohantunk mögöttük.- Vigyázz! - kiáltottam, ahogy mozgást észleltem a szemem sarkában. Épp időben vágtam hátra a kardommal, orron találva egy katonát. Cupid belé eresztett egy nyilat.- Kösz! - biccentett, majd bekapcsolta a rádióját. - Floyd, picim, te hogy jutsz ki?Igyekeztem visszanyelni egy epés megjegyzést.- Én sehogy - érkezett Floyd válasza, mi pedig kis híján beleütköztünk a hirtelen megtorpanó Spartanba.- Mit beszél, Lawton? Nem ez volt a terv! Azt mondta...- Igen, hazudtam - vágott közbe Floyd.- Megérdemli - morogtam, Diggle meglepetten fordult felém.- Fürge, árulja el nekem - Kikapcsolta a rádiót, ami nem kerülte el a figyelmem. -, miért pikkel Lawtonra?- Azt hiszem, ez nem a legalkalmasabb pillanat... - kezdtem el tiltakozni, de Spartan folytatta.- Nem fogom hagyni, hogy a kiszabott feladatokat a makacs sértődése tönkre tegye, szóval most beszéljen. Fél percet kap.
Sóhajtottam.
- A múltkori fegyvergyakorlatnál pofátlanul elárult, hogy magának szerezzen szabadságot, pedig előtte pont dűlőre jutottunk kettőnkkel. Hiába próbáltam beszélni vele, az eredmény mindig egy kábító lövedék volt a vállamban.
Kardomat a lábfejemre támasztva bámultam Spartanra kifejezéstelen arccal.
- Elárult. Mehetünk végre?
- Miss Pease... Lawton nem magának szerezte a mínusz letöltendőt.
- Hogy érti? - ráncoltam a szemöldököm. Kezdtem belezavarodni.
- Kettejüknek - bökte ki Spartan, majd sarkon fordulva rohanni kezdett kifelé. - És ne feledje - pillantott vissza rám -, fontos meghozni a helyes döntést.
Döbbenten, leforrázva álltam a folyosó közepén, míg az utolsó túsz is elrohant mellettem.
Hogy mi van? Nem, az nem lehet. Ennyire nem lehetek szánalmasan hülye.
Megpördülve rohanni kezdtem. Most azonnal meg kell találnom! Spartan elengedett, ebben biztos voltam, az utolsó mondatával egyértelműen jelezte, hogy mellettem áll, falaz nekünk, ám ezt abban a pillanatban nem is fogtam fel teljesen. Csak rohantam, kanyart kanyar után hagyva magam mögött, mígnem elértem a keresett épületszárnyba.
- Egy perc a robbanásig! - hallottam a fülemben Harbinger kiáltását. Már nyúltam volna a rádióhoz, mikor észbe kaptam, hogy a többiek is kapcsolódva vannak, így ezen keresztül nem szólhatok Floydnak. Inkább lekaptam a fülemről és egy gyors mozdulattal rátapostam.
Lövések dördültek, újra és újra egymás után, én pedig kapkodó lélegzettel szedtem a lépcsőfokokat.
Meg kell találnom!
Muszáj...
Kirúgtam a tetőre vezető ajtót, majd tovább rohantam, keresve Lawtont.
- Floyd! - sikoltottam, a ki nem mondott szavak már fojtogattak belülről. - Floooyd!
Megtorpantam.
- Lu... Tűnj innen! - kiáltott Lawton, ahogy meglátott. A tető szélén állt, kezében az elmaradhatatlan puskával.
- Nem! - makacsoltam meg magam. - Ezúttal nem kell megvédened...
Lent elhalt a fegyverropogás.
- Bocsánat, Floyd! - folytattam. - Sajnálom, hogy bunkó voltam, hogy azt hittem... azt hittem, képes lennél elárulni. Én...
Floyd négy lépéssel átszelte a közöttünk lévő távolságot, és fegyverét elhajítva magához rántott.
- Én is sajnálom - suttogta.
Lentről sikoltás hallatszott, Floyd tekintetén átsuhant a felismerés.
- Ne... - bukott ki a száján. Tekintetünk összekapcsolódott, egymásba kulcsolt kezünk minden érzést elmondott. Floyd nem akart elveszíteni, abban a pár századmásodpercben mindent megértettem.
Floyd hirtelen mozdulattal átölelt, ajkát az enyémre tapasztotta.
Újabb ordítás, körülölelt a robbanás, kitörve a tetőn, magával ragadva a tüzes, forró levegőben, lángnyelvekkel és szikrákkal öntve el minket...
...aztán mindennek vége lett.