Passzjáték

elSő FejEzET

Az egész éjjelt ébren töltöttem. Ki tudna úgy aludni, hogy tudja, másnap megváltozik az élete? Az elektromos gitáromon játszottam fülhallgatóval, néha a tojáslabdámmat dobálgattam, volt amikor csak a fehér plafonomat bámultam. Aprócska szobámban egy ágy és egy hatalmas könyvespolc foglalt helyet, amelynek egyik polcán a ruháimat tároltam. A falam alapvetően fehér volt, de nem lászott belőle semmi a sok poszterem miatt.

Kezdett világosodni, szóval úgy döntöttem, hogy ki kelek az ágyamból, amiben a lepedő össze volt gyűrve a sok forgolódástól. Halkan beosontam a fürdőszobánkba és felfrissítettem magam. Illatosan tértem vissza a szobámba, ahol a kikészített ünneplőm várt. Egy matrózblúz,  egy magasított derekú fekete szoknya, egy fekete harisnya és az a bizonyos csótánytaposó cipellőm. Még Fülöp nevezte el így, amikor megvettem. 

Az órám hatot mutatott, szóval úgy döntöttem nem zargatom még édesapámat, ily korai időben. A konyhában készítettem magamnak reggelit, miközben a postát olvasgattam. Mikor hetet ütött az óra elköszöntem és elindultam az új iskolám felé.

Hosszú busz út után ott álltam a hatalmas épület előtt a diákok forgatagában.

Most vagy soha.

Nagy levegőt vettem és beléptem a kapun. Egy óriási aulában találtam magam, ahol a velem egykorú emberek csoportokba verődve beszélgettek. Óvatosan indultam meg a porta felé, hogy útbaigazítást kérjek az ott ülő férfitól. Miután elmagyarázta merre találom az osztálytermemet lassan útnak eredtem. Az ajtó előtt megint megtorpantam, de végül lenyomtam a rézkilincset és benyitottam. 

Irdatlan hangzavar fogadott. Magam után becsuktam az ajtót, és félénken elmormoltam egy sziasztokot, amit senki sem vett észre. Már az osztály közepén jártam, amikor valaki elkiabálta magát.

-Hé srácok, nézzétek, egy új arc. Méghozzá egy elég csinos kis arc! - rikkantotta egy nyúlánk, szőke fiú. A szeme mogyoróbarna volt, a szemöldöke meg természetellenesen sötét. A járomcsontja pedig majdem átlyukasztotta a hófehér bőrét.

-Emil, kérlek ne kezd el. - forgatta meg a szemét egy lány, aki teljesen úgy nézett ki, mint az előbb kiabáló fiú, mint kiderült Emil. Megszólalásig hasonlított Cara Delevigne-re. - Szia, Csermák Teodóra vagyok, de hívj csak Teónak. - szorította meg a kezem, egy hatalmas mosoly kíséretében.

-Beller Adelina. - mosolyogtam vissza óvatosan.

-Gyere ülj ide mellém. - mutatott hátra a legutolsó padba, ahol még egy szabad hely volt.

Letettem a táskámat az üres székre és leültem. Teó, Emil és három fiú kíséretében helyet foglaltak mellettem.

-Bemutatom neked Emilt, az ikertestvéremet, ne is foglalkozz vele, - legyintett, mire a fiú bemutatott neki, amit tesója egy kacajjal nyugtázott - Bence, a barátom - mutatott most a mellette ülő igen helyes srácra. Hatalmas bicepszei csak úgy dudorodtak a feszülős, szürke pólójában, haja és szeme szinte szén fekete volt - Levente, a csapat féllábú humorbombája - a fiú egy halvány mosoly kíséretében meghajolt előttem, mire akaratlanul is vigyorra húzódtak az ajkaim. Rajta is látszott, hogy ha felállna, akkor minimum 190 cm lenne. A haja világosabb árnyalatú volt és a szeme. Igen, a szeme. Szinte vakítóan kék. Nem is tudtam, hogy egyáltalán létezik ilyen. Később megtudtam mire utal a "féllábú" jelző. Levi kiskorában leukémiában, vagyis fehérvérűségben szenvedett. A bal lábában volt egy daganat, amit még időben amputáltak. Hat éve tünetmentes - És végül, de nem utolsó sorban Benjámin, akit csak szánalomból tűrünk el.

-Hé! - háborodott fel Benjámin, majd játékosan beleboxolt Teó vállába. - Nincs több csocsómeccs a pincénkben.

-Jézus, akkor nem mondtam semmit, kérlek bocsáss meg. - tettette az ijedséget a csapat egyetlen lány tagja, majd nevetve folytatta - Most mesélj te valamit Adelina.

-Először is, csak szólítsatok Adélnak. Hát mit meséljek? Azt hiszem egy teljesen normális tizenhét éves lány vagyok. Egy apával, vidékről. A többiekkel mi van? - néztem körbe a teremben.

-Pf, ne is foglalkozz velük. A társadalom által kreált lányok és fiúk. Éppen ezért tetszettél meg, mert más vagy, mint a többi. Nem tűsarkúban jöttél egy egyszerű iskolai ünnepségre. Mert nem vagy agyon sminkelve. Mert különbözöl tőlük. - intett a fejével az előbb említett tagok felé. Mire én is megértettem mire gondol. A fiúk és a lányok is úgy néztek, mintha egy legyártott sorozat cikkei lennének.

Öt osztályfőnöki óra után egészen feloldódtam a reggel megismert társaságban és kezdtem eligazodni a klikkekben és a klikkek közötti rangsorban. Az én csapatom, igen, azt hiszem most már hívhatom így őket, a rangléta legalján helyezkedtek el. Ők voltak a nyomik, akik nem követik a divatot, nem ismerik az új trendeket. Pont illettem hozzájuk és boldog voltam, hogy közéjük tartozhatok. 

-Mi a terved délutánra? - kérdezte Emil, miközben kifelé sétáltunk az iskolából a többiekkel együtt.

-Estefelé próbaedzésre megyek. - mondtam, miközben a táskámban kutakodtam a vizes palackomért.

-Milyen edzésre? - szállt be a beszélgetésbe Bence.

-Amerikai futball. - mondtam kissé zavartan. Fogalmam sem volt, hogy hogyan fognak reagálni.

-Ne csináld. - tátották el a szájukat egyszerre. És máris támadtak az olyan kérdésekkel, minthogy "Hogy hogy?", "Nem túl erőszakos sport ez egy lánynak?" és a többi.

-Nem hiszem el, hát ez kurva jó. - csóválta a fejét Teó.

-Szerintem is. - értettem egyet boldogan.

Miután elbúcsuztunk egymástól hazamentem. Édesapám nem volt otthon, dolgozott. Vagy egy buli hely mosdójában kefélt egy nőt. Fogalmam sem volt. A nappaliban ütöttem el az időmet olvasással, addig, míg indulnom kellett . Még otthon felvettem az edzős cuccaimat, hogy ne ott kelljen majd átöltöznöm, és elindultam a jövőm felé.

Sziasztok srácok!

Meghoztam az első részt, ami inkább csak szereplő bemutatás céljával írodott. (valószínűleg a második is azzal fog lel) Szóval remélem tetszett és élveztétek az olvasást! Ha igen, nagyon örülnék valami fajta visszajelzésnek. :)♥

xoxo Luana