You are my drug

Chapter 1

2014. Szeptember 03.

Reggel

Ez volt az a nap, amikor elkezdtem lecsúszni a lejtőn. Reggel 7:00-kor léptem ki a ház kapuján. Mint mindig egy vastag dzseki volt rajtam és egy hosszú csizma. A fejemet egy puha bojtos sapka melegítette. És mint ahogy egy éve minden hétköznap ő ott várt rám. Hogy ki az az ő? Hát Matt Jhonson. Na akkor kezdjünk is bele a történetbe.

Épp az egyik legszebb szívű és a legnagyobb tehetségekkel megáldott fiú felé tartok akit valaha megismerhettem. Ezért is még fontosabb dolog, hogy a barátnőjének mondhatom magam. Egy éve alkotunk egy párt, amióta találkoztunk a gólyatáborban. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk.

-JÓ REGGELT MAJOM! -ugrottam a hátára.

Mint általában most is eldugította fülét a fülhallgató és az abból szóló zene. De így még jobb, mert így bizony van okom az ordításra.

-Szia Bridget. -nevetett, miután leszálltam róla.

Ohh még nem mutatkoztam volna be? A nevem Bridget Elizabeth Harly. 167 cm magas vagyok, hosszú szőkés barna hajam van és kék szemem. A személyiségem nem jellemezném, mert két év alatt az ellentettjére váltott át. Engedem, hogy mindenki maga döntse el szimpatizál-e velem vagy sem. Na térjünk vissza a múltba.

-Hogy vagy? -kérdeztem tőle miközben elindultunk a buszmegálló felé.

-Jól-jól.. -mondta kicsit sem magabiztosan.

-Hé, ha nem mondod el nem tudok segíteni.. -mondtam neki, majd gyengéden rámosolyogtam.

-Nem nagy ügy.. -akarta lezárni.

Persze milyen barátnő az aki ennyiben hagyná. Épp akartam volna elkezdeni egy szentbeszédet tartani arról, hogy ne tartsa magában az érzelmeit, mert az rosszat tesz neki, de már nem jutottam el odáig. Mintha a föld hirtelen megfordult volna. Az ég a lábam alá került, fejem pedig közelített a földhöz. Hajam megérezte a nedves talajt. Szemeim lassan kezdték észlelni a helyzetet és mielőtt még szívrohamot is kaptam volna a látványtól becsukódtak. Egyszerű nyelvre lefordítva mi történt: megcsúsztam. De valahogy mégsem éreztem a csapódást, mert két kéz megtartott a hónom alatt. Szemeim kipattantak. Csak egy megkönnyebbült sóhaj tudta elhagyni a számat. Lábaim ismét stabilan álltak, szívverésem vissza állt a rendes ritmusába. Felnéztem a mellettem magasodó ifjú hősre, majd nagy köszönet nyilvánításba kezdtem.

-Huu, ez meleg volt! Kössz tökfej. -hadartam el, majd tovább indultam.

Bizony ám. Ez az igazi szeretet. Nem kellenek szárnyas szavak, meg szerenádok, hisz egy 'tökfej' -ből is tudni fogja mennyire hálás is vagyok. És bizony a szavakkal is csínján kell bánni, mert ha túl sokszor mondjuk őket és elcsépeljük azokat, elveszítik jelentésüket.
Hello! Ez volt a nem túl hosszú, inkább bevezető jellegű első rész.
Annak aki nem értette volna, a rendes betűkkel írt részek a jelen, a dőlt betűsök pedig a múlt, amit a főszereplő elmesél.
Köszönöm ha olvasod a sztorit!

All the love, Bogi xX