You are my drug

Chapter 2

2014. Szeptember 03.

Lejtő

Miután megtörtént az én eget rengető bénázásom tovább mentünk, egyenest a szörnyű vég felé.

-Na akkor... El mondod mi a baj szívem? -próbáltam kihúzni belőle.

-Mondom nem nagy ügy. -hajtotta le a fejét.

-Kérlek. -próbáltam aranyos fejet vágni, hátha megenyhül, de én biztosan nagyon rosszul csinálhatom ezt, mert az én 'aranyos' fejemen mindenki csak elröhögi magát. Nem baj, a hülyeség odja a feszkót. Ez a mottóm.

A zebrán áthaladva, épp a kezéért nyúltam, hogy tudja, bármennyire is súlyos problémája van én mellette állok, de egyszerűen elhúzta a kezét, majd egy iszonyatosan nagyot lökött rajtam. Nem tudtam felfogni mi történt. Ráestem a kezemre, a szemem össze szorult, a lélegzet vételem a kétszeresére gyorsult. Fájdalmat éreztem az oldalamban. Egy pillanat volt minden. Csak vissza pillantottam a hideg földről hol lehet ő...

Egy ártatlan pillantás volt...

Egy apró mozzanat...

Mégis örökké megváltoztatott...

Nem hittem a szememnek. Ott feküdt a földön. Egy kocsi állt mögötte. A szeme csukva. Teste szabálytalan formában helyezkedett el. Nem tudom, hogy a sokk vagy az adrenalin hatására, de rohanni kezdtem. Három lépéssel átszeltem a köztünk lévő, nem túl nagy távolságot.

-Hé, Matt! Matt!? -nyögtem halkan a feje mellett térdelve.

Egy fiatal férfi ült le mellém és fogdosni kezdte Matt nyakát. A pulzusát kereste..

A szívem a torkomban dobogott. Nem tudtam értelmes szavakat kinyögni.

-Van pulzusa! Hívjanak mentőt! -kiáltott a mellettem lévő férfi.

-Istenem Matt.. -tört elő belőlem a sírás.

Egy mögöttem álló középkorú hölgy hívta a mentőket. Elmondta mi történt, adott egy kis leírást Mattről és elmondta nekik hol vagyunk épp. És mintha egy idegen helyről beszélt volna. Pedig a házunk előtti zebrán térdelek. Minden kiszállt belőlem. Az erő, az ész, az energia... Egyszerűen minden.