A szemtanú ( VKook )

3.rész

Sziasztok😃 Meghoztam a következő részt. Köszönöm azoknak, akik az előzőeket is olvasták. Tudom, még nagyon az elején járok. De tényleg köszi😄További jó olvasást😄

Nem vagyok valami vallásos ember, de  akkor végig azon imádkoztam, hogy ne találkozzak össze azzal a beteg barommal. Szerencsére imáim meghallgatásra találtak, ugyanis egy árva lélek sem jött velem szembe.
   A kulccsal is szerencsétlenkedtem, mire bele tudtam illeszteni rendesen a zárba. Amint kinyitottam az ajtót, átléptem a küszöböt, s bezártam magam után azt, sikerült valamilyen szinten nyugalmat erőltetnem magamra, hogy a szüleim ne lássanak olyannak, mint akit egy egész temetőnyi kísértet kergetett  hazáig. Bár akkor mindegy is volt, hiszen aludtak már, mert sötétség honolt az egész házban.
   Elég későre járhatott az idő, ha full kuss volt mindenhol. A telefonomon lévő órára pillantottam, és igazam is lett, mert az éjfélt is elütötte az óra  nemlétező mutatója.
   Gyors léptekkel haladtam a biztonságot nyújtó szobámba, ahol remélhetőleg bezártam mindkét ablakomat, mielőtt eljöttem itthonról. Betoppanva a helységbe azonnal a villanykapcsoló után nyúltam, hogy fényárba borítsam a lakrészemet.  
   Nem teketóriáztam sokat. Gyorsan kapkodtam le magamról a ruháimat, s egyből az ágyamba vetettem magam alvás gyanánt. Fogalmam sincs, hogy ezek után le tudom-e hunyni még a szemeim valaha is. Viszont meg kell próbálnom. De egyáltalán nem sikerült lemennem alfába. Egész éjjel forgolódtam, mint akinek túl erős volt a reggeli koffeinadagja, és  mos nem bír aludni. Bár úgy lett volna! A villanyt a világért le nem kapcsoltam. Lehet ez is közrejátszott a nem alvásomban. De nem volt olyan isten az egész rohadt Földön, amiért megfosztottam volna magam az éj leple alá burkolózott szobámat barátságosabbá tevő fényforrásomtól.
   Végül győzött a fáradtság, és egy pár órát mégis sikerült pihennem, ami annyit ért, mintha pofont adtam volna a szarnak. Reggel szinte úgy riadtam fel, ami nem volt furcsa, az viszont az volt, hogy már nem égett a villany, és be volt húzva a sötétítőm is. Biztos anya volt, hogy ha felkelek ne égesse ki a retinámat a nagy fényesség.
                                   **********
   Most itt ülök történelem órán az ablak melletti legutolsó padban, és nézek ki a fejemből. A világháborúkról szóló érdekfeszítő történetet abszolút száműztem a tudatomból egy másik bolygóra. Az első öt percben én tényleg próbáltam minden figyelmem a magyarázó nőnek szentelni, de utána teljes képszakadás. Csakis a tegnap történtekre tudok fókuszálni. Ezt a mellettem lévő padban JiMin "szóvá" is teszi egy papír galacsin segítségével, mely egy jól irányzott dobással a fejemen landol. Üveges szemekkel nézek rá, hogy mit szeretne. Ő csak nagy bőszen mutogat, hogy nem ártana figyelnem, ugyanis a tanárnő nagyon csúnya tekintettel méreget. Mivel a jegyeimen nem szeretnék rontani, ezért ráveszem magam, hogy legalább az érdeklődésem látszatát tartsam fent. Többé-kevésbé  sikerül is a tervem.
   Már csak az óra végét jelző kicsengő hangja jut el a tudatomig. Nem tulajdonítok neki  különösebben nagy figyelmet. Eddig se tettem, most meg főleg. A többiek mindig alig várják a szenvedésüknek véget vető hangot. Nem tudom ők hogy vannak vele, de az csak arra hívja fel a figyelmet, hogy néhány perc múlva a kínzás folytatódik. Milyen ironikus? Én mindig is az órákat tartottam kínzásnak, viszont vannak sokkal rosszabb dolgok is az életben.

by:ViolynceAdect