A halálod után

1. fejezet

Meredith

A reggelem úgy indult, mint ahogy máskor is szokott. Amikor felkeltem, a komornám állt az ágyam mellett, és a mai terveimről tudakozódott:

-Jól aludt kisasszony?

-Kielégítően, köszönöm.

-A reggelijét felküldethetem Maryvel?

-Nem, köszönöm. Inkább hozza ide a ruhám, mert ma az étkezőben reggelizek Mr.Montgomery-vel.

-Ahogy kívánja kisasszony.

Miután felvettem a szokásos ruháim, amikben dolgozni szoktam, lementem, hogy Sebastiannal reggelizzek. Mint mindig, most is mikor megláttam, fájdalmasan ugrott egyet a szívem. Rögtön el is szégyelltem magam. Elvégre Sebastian csak az „üzlettársam". Aztán lenéztem a bal kezemre, melyen ott csillogott a házastársi eskünk kézzelfogható bizonyítványa. Persze ez az ő részéről legalább annyira hamis volt, mint az állítólagos ember volta. Nekem pedig akkor csak ennyire volt szükségem. Legalábbis ezt mondtam magamnak.

Rám nézett, elmosolyodott, és hellyel kínált maga mellett. A reggeli nagyon finom volt, s eseménymentesen zajlott. Amikor felállni készült, még intézett hozzám egy utolsó mondatot.

-Sok szerencsét.

Mintha amúgy szükségem lenne rá. De azért illedelmesen megeresztettem felé egy műmosolyt, és tenyérbemászó hangon viszonoztam a szükségtelen formalitást:

-Neked is, drágám!

Egy pillanatra megtorpant, de aztán kiment az ajtón. Én pedig diadalmasan visszatértem az előttem álló étkek elfogyasztásának problémájához. Mikor ezzel végeztem, lementem az előszobába, és csengettem Mrs.Shill-nek, aki előkészített az induláshoz.

-Kisasszony, továbbra sem kíván utcai testőrséget rendelni maga mellé? Elvégre egy ilyen fontos embernek a felesége...

-Nagyra értékelem, hogy aggódik értem Mrs.Shill, de úgy hiszem, hogy meg tudom védeni magam, és ha valamiért esetleg bajom esne, az NEM a férjem miatt lesz.

Ezzel kiléptem London legforgalmasabb útjára. Szegény Mrs.Shill... Nem is sejti, mekkora veszélyre vállalkozott, mikor elkezdett nálunk dolgozni. Elvégre egy démon, és egy szennyezett aurája nagyon erős szagot bocsát ki, ami őt is körülveszi előbb-utóbb.

Miközben a kávézóm felé igyekeztem, megláttam egy hatalmas csődületet. Ahogy letérve az eredeti utamról, közelebb mentem, láttam, hogy vándorszínészek előadása folyik. A Rómeó és Júliát adták elő, azonban minden bizonnyal kevés női tagjuk lehetett, mert egy tehetséges, ám nagyon fiatal lány játszotta Júliát. Szokatlan vörös haja volt. Eszembe jutott, hogy milyen romantikus lenne, ha Sebastian is velem lenne, és végig nézhetnénk az előadást. Ez aztán elrontotta a kedvem, és otthagytam az előadást. Átkoztam magam, mert Sebastianra gondolni luxus szolgáltatás az agyamban, és semmi keresnivalója nincs a gondolataim közt.

Menet közben eleredt az eső, ami kicsit javított a kedélyállapotomon, mert így a kávézó forgalma rekordot is dönthet, mint mindig esős napokon.

***

Miközben szolgáltam ki az embereket, azon gondolkoztam, hogy több alkalmazottam kéne hogy legyen. Lejátszódott a fejemben a szokásos érvek összecsapása (több munkaerő= több fizetés, és több kotnyeles ember állandóan körülöttem) így végül arra a konklúzióra jutottam, mint általában, hogy nem érdemes 3 kiszolgálónál többet alkalmazni.

Mikor este 6-kor az utolsó vendég, és alkalmazott is elment, éppen készültem bezárni a kasszát, és a boltot, berobbant az ajtón egy lány. Csapzott volt, és nagyon lihegett. /Bizonyára sokat futott idáig../ gondoltam. Aztán több dolgot nem gondolhattam át, mert a jövevény a következő szavakat intézte hozzám:

-Adjon nekem egy fegyvert!

-----------------------------------------------------------------------

Halihó!

Én vagyok a másik elvetemült, aki írja ezt a sztorit, és mivel ez az első fejezet, remélem tetszeni fog. Mivel ketten írjuk, ezért a két külön főszereplővel történő dolgokat külön fogjuk írni. Én a fölső hölgy szemével fogom látni a dolgokat, barátnőm pedig nem mondom meg kiével, de asszem sejtitek. Egyszóval jó olvasást, és ha két fejezet más stílusban van írva, az azért van, mert tényleg ketten dolgozunk a sztorin. És hát senki sem egyforma. C;