That night - Azon az éjszakán

That night

Az oldaladon feküdtél, nekem háttal. Fájt, hogy ennyire megbántottalak, de nem tudtam máshogyan elmondani. Azt hittem meg érted majd, és megbocsátasz rögtön. Helyette örültem, hogy nem küldtél ki a kanapéra aludni, pedig megtehetted volna.

A tested remegett, tudtam, hogy sírsz. Megpróbáltalak átkarolni, de lefejtetted magadról a karjaimat. A végtelenséggel ért fel, mire megszólaltál:

- Miért? – csak ennyit kérdeztél. Foghattam volna az italra, foghattam volna rád, foghattam volna akármire. De nem tettem.

- Valahogy felgyülemlett bennem azon az estén minden, ami tőled nem kaphatok meg – válaszoltam nemes egyszerűséggel. A válaszom úgy tűnt nem lepett meg, sőt, mintha átérezted volna a helyzetet. Keserűen felnevettél a sötétben.

- Elsoroljam, hogy én mit nem kapok meg tőled, Draco? Szeretnéd tudni? – A függöny rései között beszűrődő holdfényben láttam, ahogy felém fordultál. A szemed sarkában könnyek csillogtak, de már nem sírtál.

- Rideg vagy, akár a jég, és bármit teszek, neked az sose jó. Egyfolytában kritizálsz, és felhánytorgatod az összes rossz tulajdonságom. Még azt is, amin miattad változtattam – Minden szó fájt. Sose gondoltam bele, hogy ennyi dolog fájt neked mellettem, hisz sose mondtad. – A különbség kettőnk között az, hogy én megpróbáltam megoldani a dolgokat, te pedig inkább máshoz menekültél – tetted hozzá. Igazad volt és ezt mindketten tudtuk.

- Sajnálom – nyögtem ki végül. – Nem így kellett volna, de nem tudtam, hogy beszéljek veled – Felültél, majd kiszálltál mellőlem az ágyból. Nem akartam, hogy elmenj, így én is felkeltem, és hátulról átkaroltalak.

- Szeretlek – súgtam a füledbe. – Annyira, de annyira sajnálom, kérlek, bocsáss meg.

- Megcsaltál, ezen nincs mit megbocsájtanom – mondtad ki nyíltan. – Ha egyszer megtetted, máskor is meg fogod.

Megfogtam a kezed, melyen ott volt a hideg karikagyűrűd. Annak a kis ékszernek a szerelmet, a hűséget, és az örökkévalóságot kellett volna szimbolizálnia, de úgy éreztem, ugyan olyan hideg volt, mint amennyire a kettőnk házassága kihűlt.

- Szeretsz engem? – kérdeztem, mire újra zokogásban törtél ki.

- Persze, hogy szeretlek, de én ezt így nem akarom – felelted, miközben szabad kezeddel a szemed törölgettem. Ezután csendben álldogáltunk még a hűvös és sötét szobában. Én téged öleltelek, te pedig csak álltál, és hagytad. Nem emlékszem mennyi időbe telt, míg végül elengedtelek, mert utána nem telt el egy óra, te pedig már sehol se voltál.

Így történt az, hogy elvesztettelek, Hermione Granger.