Elcsesztem

Bori

Vége az első tanítási napnak, Rebeka elindul az iskola kijárata felé, mikor hirtelen valaki elé áll.

- Ne siess annyira, beszélni szerettem volna veled. - mondta Bori.
- Mégis miről?
- Te tényleg ilyen vagy? Mármint én láttalak reggel beszélgetni anyukáddal, és...
- Kihallgattál minket? - mordul Borira Rebeka.
- Nem szándékosan, oké? Éppen a biciklimet tettem be a tárolóba, és meghallottam, hogy azt mondod "Utálni fognak."
- Csak innentől hallottad?
- Igen. Miért?
- Nem fontos, csak érdekelt. - mondta Bekka, majd megharapta alsó ajkát - És mit is akarsz mondani?
- Hát azt, hogy szerintem te nem ez a mitugrász, idegesítő picsa vagy, akinek látszani szeretnél.
- Ennyire átlátni rajtam?
- Nem, de én figyelek az apró részletekre.
Kínos csend következett, mindketten a földet nézték. Bori oldalra hajtotta a fejét, és beletúrt a hajába, majd így szólt:
- Elmehetnénk valahova.
- Komolyan? - csillant fel Bekka szeme - Az tök jó lenne, de én nem tudom, hogy itt mit csinálhatnánk, nem ismerem még ezt a várost.
- Petőegyháza elég nagy. Van pár cukrászda, egy pláza, egy mozi, de az én kedvenc helyem egy kis pub a Béke utcában. Oda szoktam járni a barátaimmal, ott boldog boldogtalannak adnak italt. Nem mondom, hogy igyunk, de nekem jól esne pár feles.
- Jó ötlet, nekem is el kéne engednem magam.
- Király. Akkor fél hétre ott leszek érted a robogómmal. Hol is laksz?
- Kossuth utca 32.
- Azt vágom. Akkor fél hét!
- Fél hét. - mosolyodott el Bekka.

Miután elváltak egymástól Rebeka csak az estén gondolkodott, és azon hogy a hogyan fogja meggyőzni szüleit, hogy engedjék el.
Bekka szülei hazaértek, már csak egy dolgot kellett megtennie; engedélyt kérni a kimaradáshoz.

Régen egy ilyennél nem lett volna semmi baj, bármit megengedtek, de most kétlem, hogy olyan könnyű lesz meggyőzni őket. A nyáron sem engedtek el mindenhova. Volt, hogy hétvégén sem engedtek el bulizni. Most, hogy iskola van és hétköznap, a valószínűsége annak, hogy elengednek körülbelül harminc százalék.

- Anya, kérdezhetek valamit?
- Mondd.
- Összebarátkoztam egy lánnyal az osztályból. Tök kedves, elhívott egy pubba.
- Egy pubba? - emelte fel a hangját Bekka anyja.
- Csak beszélgetnénk.
- Jól van, de nem ihatsz! Hétköznap van, holnap iskola. Nem örülök, de legalább találtál egy barátot.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Akkor bekapok valamit, és megyek is, fél hétre jön értem.

Bekka alig várta a fél hetet. Folyton Bori járt az eszében, és az hogy ő talán nem olyan, mint a többiek, hiszen figyelte az osztálytársait, iskolatársait, akik nem igazán voltak szimpatikusak neki.
Valaki csengetett, mikor Rebeka kinyitotta az ajtót, Bori egy sisakot nyújtott felé.

- Ültél már robogón?
- Szívem, vezettem is!
- Isteni, hát akkor menjünk! - mondta, majd megragadta Rebeka csuklóját, és elindult a robogó felé.

- Karolj át hátulról! - szólt Bori.
Rebeka egy kicsit tétovázott, de aztán átkarolta Bori derekát. A menetszél hátrafújta Bori vörös haját, ami sampontól illatozott. Mikor megérkeztek előrement és megállt egy asztalnál, ahol két srác és egy lány ült.

- Ő itt Rebeka.
- Csak Bekka. Örülök, hogy megismerhetlek titeket!
- Mi már találkoztunk, Roland vagyok. - nyújtotta kezét a fiú.
- Ah igen, valóban. Te voltál a bunkó segg.
- Én Dávid vagyok, Bori mesélt rólad, jó arcnak tűnsz, ne csalódjak!
- Engem pedig Miának hívnak. Jó megismerni!

- Azt hittem csak ketten leszünk. - súgta oda Rebeka Borinak.
- Szerettek volna jönni, tök unalmas az életük, nem tehetnek róla. - nevetett.
- Igen, szóval...
- Bekka te most költöztél ide, igaz? - szakította félbe Roland a sutyorgást - hogyhogy?
- A szüleim akarták.
- Te szerettél volna ideköltözni? - kérdezte Mia.
- Nem.
- Biztos sok barátod volt, a tartalmas, sokatmondó válaszaid engem már most levettek a lábamról. - ironizált Dávid.
Bekka mosolygott, tetszett neki a fiú szarkazmusa.
- Ne haragudjatok, csak még nem oldódtam fel.
- Hát miben oldódsz, kedves? - nevetett Dávid.
- Vodkanarancsban.
- Na ezt imádom! - kiáltott Bori - megyek is hozok neked egy vodkanarancsot, a többieknek pedig a szokásos indítókat.

Pár itallal később mindenki nagyon jól érezte magát, Rebeka már-már beilleszkedett a társaságba, de Roland morcosan ült az asztalnál két órán keresztül, és csak nézte a többieket, végül félrehívta Bekkát, hogy beszélhessenek:
- Figyelj rám! Én nem akartalak megsérteni reggel, csak egy kicsit...
- Nem igazán érdekel, amit mondani akarsz. Egy szexista köcsög vagy. Világos.
- Nem vagyok, szimplán csak nem megszokott itt, hogy lányok sportoljanak. Nem bántani akartalak, csak kicsit sértőbb volt a mondanivalóm, mint akartam.
- Jó megbocsátok.
- Kösz! - Roland egy puszit nyomott Rebeka arcára majd visszaült a helyére.

Egy órával később úgy gondolták, hogy elég volt a napból, és mivel már úgyis kezdtek kijózanodni, haza kéne indulniuk, és aludni, hiszen másnap reggel tanítás.

- Én itt hagyom a robogómat, úgyhogy sétálunk. Hazakísérlek, úgysem laksz messze. Egyébként jól érezted magad? - kérdezte Bori.
- Igen, jó arcok a barátaid.
- Úgy tűnt, mintha Rolanddal nem jöttetek volna ki.
- Volt egy kis nézeteltérésünk, de már minden oké.
- Ah, értem. Csak mert én tök bírlak, és szeretném, ha jóba lennél a barátaimmal. Tudod, ők nem olyanok, mint a legtöbben a sulinkban, és te sem. Ezért is gondoltam, hogy közénk illenél.
- Örülök, hogy így gondolod. - mondta, majd megállt - Na megérkeztünk! Jó volt a ma este, és remélem, hogy a szüleim nem érzik meg rajtam a pia szagát. - nevetett.
- Én is remélem, szar lenne, ha többet nem találkozhatnál velünk.
Rebeka mosolygott:
- Azt hittem nem fogok itt normális embereket találni, és...
- Szóval kicsaptak a régi sulidból? - szakította félbe Bori Rebekát.
- Mi?
- Nem mondtam igazat. Az egész beszélgetéseteket hallottam anyukáddal.
- Szerintem ezt máskor kéne megbeszélnünk.
- Rendben, megértem.
- Most megyek, holnap találkozunk. Szia! - mondta, majd bement a házba.
- Szia!