Paranoid

Télen

***

Ahogy minden hétvégén, a mai vasárnap is a nagymamádhoz viszed az ebédet. A táskában forr még szinte a leves, de felmelegíti fagyos kezed. Kora tél van, a szél süvít a füledbe.
Az utcán egyedül vagy.
Egy kihalt utca.
Autók nem járnak. Az emberek pedig bent ülnek a meleg lakásaikban. Már a közepén jársz, amikor felfigyelsz egy furcsán ringó ágra. Amikor elsétálsz mellette, mögötted gyermekded nevetést hallasz. Bedugod a zenét a füledbe és elindulsz.

Nem érdekel a hang.

Nem figyelsz arra mi lehet.

Nem gondolsz semmire.

Ledepózod a kaját és hazamész. Sietsz. Elállt a szél, de az ág még mindig ring, és hallod a gyermekkacajt. Ijedten megszaporázod a lépteid és az utcabeli kutyák elkezdenek ugatni.

***

A történtek után lázálmok gyötörnek és napokig nem csillapodik a lázad. Senki sem tudja az okát. Aztán egyik napról a másikra meggyógyulsz. December közepén ismét elmész a fa mellett. Az utca végén látsz egy kisebb gyermekkesztyűt, elsétálsz mellette, de nem veszed fel.

Valaki biztos elhagyhatta.

Igen.

De nem ahogy gondolod.

Hazafelé ismét a kis utcán mész. A legrövidebb utad haza. Bár ne mennél ezen az úton. De hideg van. Mihamarabb otthon akarsz lenni.

Egy kisfiú kapja fel a kesztyűt, majd felhúzza pici kezeire. Ahogyan elmész mellette rád néz és mosolyog. Ahogy feléd fordul valami mély ijedség fog el. Hazafelé szeded a lábad. Mikor mögötted meghallod azt a nevetést.

***

Elérkezett karácsony. A meleg ételt ismét te viszed. A szél lágyan ringatta a fűzfát. Egy pillanatra oda nézel, ahol a kesztyűt láttad, de nem volt ott senki.

- Szia nagyi!
- Angyalkám, mit hoztál?
- Ebédet, ahogy minden nap.
- Képzeld, itt volt nálam Kató néni. Éppen ma három éve, hogy meghalt szegény unokája.
- Hogyan történt?
- Megtámadta egy kutya.
- Kutya?
- Igen, az utcátokban az a nagy fekete. Tudod melyik. Angyalkám még csak nagyon picike volt.
- A mi utcánkban halt meg?
- Igen, pont ezen a napon.

***

Hazafelé bekapcsolod a zenét és felnyomod a hangerőt. De így is, ezen át is hallod a fiú kacaját, majd az árnyból előtted előbukkan a kutya.

Az a fekete.

A fiú pedig a szőrét simogatja.

Az a fiú.

- Jó, kiskutya. Nem bánt.
Ismét felnevet. A szíved megdobbban, majd megfagynak az ereid.

A szeme...

... nincs is szeme.

A kutya, pedig, mint egy jelre megindul feléd.

Elkezdesz sikongatni, de beléd harap.

Érzed forró véred, amint a hideg hóra hull.

Majd körme a karodba mar, és elájulsz.

Érzed, hogy szaggat.

Minden egyes kioltó vércsepped érzed.

Minden tompul.

Minden érzelmed.

És egyre elnyel a sötétség.

***