He Stole My Cab (magyar fordítás)

Első fejezet

Unalom, unalom, unalom.

Az életem merő unalom. Van egy unalmas irodai munkám Londonban, ahol személyi asszisztensként dolgozom egy ügyvédi iroda nagyfőnöke mellett. Persze nagyon nagyon jól fizetnek, de minden nap ugyanolyan: e-mailek kiválogatása, iktatás, megbeszélés, azután megy minden előről. A legtöbb barátom a külvárosban él, megházasodtak vagy legalább van valakijük, néhányan még gyerekeket is csináltak. És itt vagyok én huszonhét évesen, szétunom az agyamat és évek óta még csak randin sem voltam.

Oké, talán ez így nem egészen igaz. Randiztam pár pasassal a munkahelyről, de mindegyik ugyanolyan volt: gazdag ügyvéd vagy bankár, aki csak a munkájáról szeret beszélni. Unalmasak. Kivétel nélkül mindegyik.

Befejezem az utolsó e-mailt és felállok, majd a padlótól a plafonig érő ablakomhoz sétálok. Amikor először jöttem dolgozni olyan ijesztő volt, hogy nem mertem közel menni az ablakhoz. De most már imádom nézni az alattam elterülő, emberektől nyüzsgő londoni utcákat, miközben különböző kalandokat vagy világkörüli útakat képzelek el. Néha azt képzelem, hogy ki tudom találni milyen az emberek személyisége abból, hogy éppen mit csinálnak vagy milyen színű kabátot viselnek, és ezeket az elképzeléseimet papírra vetem a naplómba, amit a legfelső fiókomban őrzök.

Ez az, amit szeretnék; író lenni és megosztani a nagyközönséggel ezeket az utazásokat ahelyett, hogy abban a poros fiókban őrizgetem. De anya és apa szerint ostoba ötlet és írásból nem lehet megélni. Szóval nem igazán volt választásom, amikor apa felvetetett személyi asszisztensnek legjobb barátja Paul, vagy ahogy én hívom Mr. Rainin mellé. Majdnem hat óra, ami azt jelenti, hogy ideje hazamennem. Felveszem karamella színű hosszú kabátomat, felkapom az asztal alól a bőrtáskámat, és már azon gondolkodom, hogy mit is egyek vacsorára, függetlenül attól, hogy lakótársam Tina rendet rakott-e már. Bár úgy is tudom, hogy semmit sem csinált.

- Holnap találkozunk Kimberley - megyek el a recepciós mellett. A szőke bólint, tökéletes bob frizurája hullámzik, és mosolyogva rámvillantja hibátlan fogsorát. Jézus, minden itt dolgozó tökéletes?

Belépek a liftbe, megnyomom a földszint gombot, és türelmesen várok miközben könnyűzene szól a háttérben. Majdnem minden második emeleten megáll a lift és öltönyös emberek lépnek be miközben telefonjaikon beszélnek vagy írnak, esetleg aktatáskás üzletaszonyok akik sietve utasításokat adnak titkáraiknak. Néhány férfi szemét magamon érzem, ezért szorosabbra húzom a kabátomat magam körül.

Mikor a lift ajtaja kinyílik mindenki az írást vagy a telefonálást folytatva kiszáguld. Ez a gond Londonnal; mindenki túl elfoglalt ahhoz, hogy észre vegye az apró, fontos dolgokat. Mint például, hogy az idő végre melegebb lett és a függő kosarakban virágoznak a növények. Vagy hogy a madarak csendben csicseregnek a fákon és társaikat hívják.

Intek egy taxinak és az megáll mellettem. Beszállok és mikor a sofőr megkérdezi hová azt felelem:

- A Purple Elephant bérházba kérem.

Mire egy másik hang is megszólal:

- Charing Cross állomásra.

Jobb oldalamra nézve meglátok egy harmincas férfit. Kedves arca van, átható zöldeskék szemei és magas, cizellált arccsontja; felső ajka egy megveszített íj ívére hasonlít és legalsó ajka szintén tökéletes. Göndör sötétbarna haja az arcára tapadt és kifogástalanul néz ki. Nagyon szokatlan a kinézete, mégis nagyon vonzó. Rájövök hogy bámulom, így köhögök, hogy megtörjem a kínos csendet.

- Nagyon sajnálom - mondja mély, bársonyos hangján, de szemei kedvesek. - Kérem maradjon, leintek egy másikat.

- Kérem ne - mondom és kinyitom az ajtót. - Maradjon maga, majd én leintek egyet!

Kimászok a taxiból és megfordulva látom, hogy ő is ugyan ezt teszi. Közben a taxi elindul és itthagy mindkettőnket. Nem tudtam megállni, elnevettem magam, amint az idegen férfi a taxi után kiabált.

Mikor megfordulva látta ahogy nevetek, a szája sarka kissé megemelkedett, és pár másodperc múlva már ő is nevetett, mire néhány ránc jelent meg a komlokán és a szemei szinte csukottnak tűntek. Imádnivalóan néz ki.

- Hát ez remek - jegyzem meg pár perccel később inkább magamnak mint neki, miközben egy másik taxira várunk.

- Az. - válaszolja, lenézve rám. - Benedict vagyok. - mondja, miközben kezet nyújt.

- Theresa. - válaszolok és megrázom a kezét.

Egy sötét öltönyt és egy fekete inget visel, aminek a felső két gombja nincs begombolva, az alattuk lévő pedig már feszült rajta. Mikor a kezeink egymáshoz érnek enyhe remegést érzek a gyomromban.

- Nos, Theresa - mondja - Elloptam a taxidat, ami mindkettőnket itt hagyott. Azt hiszem ezek után az a legkevesebb, hogy meghívlak egy kávéra.

Felnézek a szemeibe, amik ragyogni látszanak.

- Azt hiszem, az nagyszerű lenne. - válaszolom és elindulunk lefelé London utcáján.

Egy dolog biztos: a dolgok már nem tűnnek olyan unalmasnak.